Ön szerint ez mi? – kérdezi a pszichológus a kliensét, majd rajzol egy kört.
Pina.
És ez? – rajzol egy háromszöget.
Pina.
No és ez? – rajzol egy négyzetet a pszichológus.
Pina.
Vajon miért van az, hogy Önnek mindenről pina jut eszébe?
Nekem??? Ön rajzol folyton ilyen disznóságokat!
A Meseország mindenkié című könyv kapcsán kibontakozó tiltakozásról mindig ez a vicc jut eszembe. Ha disznóságokat akarunk látni valamiben, akkor disznóságokat fogunk látni. A könyvnél sokkal izgalmasabb az a társadalmi diskurzus, ami körülötte kialakult. Salát Janka tanácsadó pszichológus írása.
Megvettem, elolvastam, és – hogy őszinte legyek – annyira nem voltam elájulva a meséktől.
Nem rosszak, de olvastam már jobbat is. Eszembe nem jutna az óvodásomnak olvasni belőle esti mesét. Négyévesen imád minden ovisokról szóló mesét, de
pont leszarja Hamupipőkét (mind a hetero-, mind a homoszexuális változatát), és Hófehérkét (akár hófehér, akár avarbarna a bőrszíne).
Már, ha könyvből olvasom neki. Az egyre botrányosabb minőséget képviselő hercegnős rajzfilmek őt is képernyő elé láncolják.
A tízéves lányom – látván, hogy az anyja rákattant a könyvre – maga is elolvasta a meséket. A végén közölte, hogy ő továbbra is Alexbe szerelmes, és nagyon örül, hogy lánynak született.
A könyvnek nem sikerült sem a nemi identitását, sem orinetációját megbolygatni. Viszont baromi jót beszélgettünk etnikai kisebbségekről, jóságos mostohaszülőkről, hermafroditákról és homoszexuálisokról.
A tízéves gyereket a világon minden érdekli. A tabuk különösen. És tök jó, ha egy gyerek tud a szülőjével tabuk nélkül beszélni a tabukról! Ebben pont kapóra jött a Meseország mindenkié.
Picit gondolkodjunk a kiadó fejével
Labrisz – Leszbikus Egyesület. Gondolom a munkatársak zömében leszbikus nők. Mit élhetett át egy nő, amíg odáig jutott, hogy felvállalja homoszexualitását? Hát, ha Magyarországon él, akkor jó sok szart! Valamikor a serdülőkor kezdetén kezdi kapisgálni, hogy ő más, de évekig titkolja, mert ciki, sőt undorító, perverz.
Megpróbálkozik a „normális” élettel, bepasizik, mert a kortársai közül mindenki ezt teszi. Neki azonban óriási trauma az első szexuális élmény, meg a második, és végül felvállalja, hogy neki ez nem megy.
A barátai ferde szemmel néznek rá, a szülei kiborulnak.
Mégis, ez a nő megvívja a csatáját saját magával és környezetével, és eljut oda, hogy csatlakozik a Leszbikus Egyesülethez. Arra gondol, milyen jó lenne, ha a most felnövekvő generációnak nem kellene ezen a nehéz úton végigmennie. Arról álmodozik, hogy egy homoszexuális gyermeket is megillet ugyanaz az szeretet, tisztelet és boldogság, ami egy heteroszexuálist. Át kell azonban formálni az egész társadalom hozzáállását, hogy ez az álom valóra válhasson. Így aztán összefog a sorstársakkal, és kiad egy mesekönyvet azzal a céllal, hogy a gyerekek már ideje korán találkozhassanak a „mindenki másképp egyforma” elvvel.
A bomba azonban nagyot robban, és kiderül, a magyar társadalom teljesen éretlen még ahhoz, hogy barátkozni kezdjen a „másság” elfogadásával. A kiadót, az írókat megkövezik a felháborodott szülők.
Na már most. Az a szülő vesse rájuk az első követ, aki még soha nem mérgezte gyermeke agyát értéktelen mesékkel, elsősorban mesefilmekkel! Középső csoportban már minden óvodás fiú példaképként tekint Batman-re, Pókemberre, Han Solo-ra, a kislányok pedig a Barbie-tündérhercegnőkre.
Fél óra a Mancs-őrjáratból vagy a Pizsi-hősökből (vagy bármilyen képernyőn érkező meséből) nagyobb pusztítást végez a gyermek fantáziavilágában, esztétikai érzékében és idegrendszeri fejlődésében, mint bármilyen mese, amivel olvasás vagy felolvasás útján kerül kapcsolatba.
Hol vannak olyankor a szülők, amikor a Csillámpónik ellen kellene tiltakozni? Talán épp a facebook-on állnak ki teljes mellszélességek a gyermekek megrontása ellen, miközben gyermekük egy másik készüléken Csillámpónikat néz.
Szomorú vagyok
Gimnazista koromban senki nem gondolta, hogy Hermafroditosz tragikus története károsan hat a serdülő fiúk vagy lányok nemi identitására. Egyetlen szülő sem lázadt, hogy Szapphó szenvedélyes sorait tanuljuk,
és senki nem gondolta, hogy transzvesztita lázadást szít a biológia tanár, amikor a csigák hímnős voltáról tanít.
Eddig soha nem tűnt fel, hogy gyerekeim különböző színű Duplo babákkal játszadoznak. Hét éve még vicces volt, amikor az óvónő félig fiú, félig lány jelmezbe bújt farsangon. Pár éve még meseíró versenyt nyert a lányom Csillajos című meséjével.
Ma pedig le-rohadtbuzeránsoznak az utcán, ha szivárvány színű táskát viselsz…
Fotó: pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!