A Nagy középsuli választó sorozatunk hatodik részében a nyílt napokról írunk. Egész pontosan arról, hogy érdemes-e felkerekedni és megnézni a kiszemelt középiskolákat. A sorozat eddigi részeiben a Városmajori Gimnáziumról, a Budai Ciszterci Szent Imre gimiről , a Vörösmarty Mihály Gimnáziumról, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumról (AKG), az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumról és a Kölcsey Ferenc Gimnáziumról, Budapesti Osztrák Iskoláról és a POLI, vagyis a Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnáziumról írtunk szubjektív elmondások alapján. A nyílt napok minden esetben novemberben lesznek. A pontos időpontokról ITT vagy az egyes gimnáziumok honlapjáról tájékozódhattok.

Ha eddig még nem ért el benneteket a felvételi bűvös és sok szempontból nagyon fárasztó, mi több nyomasztó érzése, akkor van egy jó hírem: abszolút időben vagytok! Most érdemes leülni a kamasszal és átbeszélni, hogy mi legyen a következő lépés.

A nyílt napok előtti teendők

De mielőtt nekiláttok a nagy beszélgetésnek, fontoljátok meg egy gimnáziumi tanár tanácsait.

„Szerintem a legfontosabb az, hogy a szülő egyszer üljön le magában és gondolkozzon el azon, hogy mennyire ismeri a gyerekét.

Mire gondolok? Az általános iskola 6-8 éve alatt pontosan kiderül, hogy mire képes egy gyerek. Mennyire érti a matekot, milyen gyors, érti-e a szöveget amit olvas stb. A későn érő– és a lusta, de okos gyerek között óriási különbségek vannak és ezek nem csak a jegyekben mutatkoznak meg! Később nagyon nagy szenvedéstől kíméli meg a szülő a gyerekét, ha ezt észreveszi. Ezt minden szülőnek (és parázó anyukának) pontosan látnia kell.”

A nyílt napok jelentősége

Érdemes a gyereket több suliba is “elküldeni”, hogy szagoljon bele az iskolába, akár szó szerint. Higgyétek el, hogy a gyereknek jó orra van. Nézzen meg egy közepes gimiben egy órát és egy erősebb suliban is. Mindenképpen érdemes a helyszínen is tájékozódni! Egy szülőnek sem hazudik a harmadik vagy negyedik érzéke: az iskolában milyenek az illatok, a terek, a tanulók arca stb.

OLVASTAD MÁR?  Teremtsd újjá magad!

Hogy érdemes nekivágni egy nyílt napnak?

Az iskolák honlapján minden információ fent van. Sok helyen előre be kell jelentkezni online az egyes órákra. Döntsétek el előre, hogy együtt vagy külön-külön mentek az egyes iskolákba. Próbáljátok ki, hogy együtt érkeztek, de „szétváltok” és külön-külön gyűjtitek a benyomásaitokat, amit később megbeszéltek közösen. Legyen ez a kamasz felelőssége is. Továbbmegyek: semmiképpen ne te válaszd ki neki az iskolát! Inkább vállalj egy megfigyelő szerepet ebben a kérdésben.

Személyes történet, ahogy én emlékszem a nyílt napra

Utolsó percben döntöttem el, hogy mégis elmegyek a kiszemelt gimnázium nyílt napjára. Azért hezitáltam eddig, mert arra gondoltam, hogy úgysem fogom érteni, hogy mi zajlik ott. Az iskola „nyelve” a német, tehát amellett, hogy vannak magyar tantárgyak, a többség német nyelvű. Mivel én nem tudok németül, ezért elképzeltem magam, hogy beülök egy órára, ahol semmit nem értek. Értelmesen nézek ki a fejemből és az ötödik perc után felállok és kimegyek.

Aztán valahogy mégis összeszedtem magam és a kamasz gyerek tudta nélkül elindultam a suliba. A kíváncsiságom győzött. És nem bántam meg.

Ahogy beléptem, óriási tömeg volt, az aulában éppen az igazgató (akkor még nem tudtam, hogy ő az igazgató) beszélt a szülőknek. Eleve nagyon szimpatikus volt, hogy annak ellenére, hogy osztrák, magyarul beszélt. Aztán elkapott a lendület és beültem egy angolórára, majd megnéztem a biológiatermet, a büfét, a mellékhelyiségeket, végignéztem egy tornaórát. Beszélgettem a folyosón kihelyezett asztalok mellett diákokkal, találkoztam egy-két ismerőssel, újra beültem egy órára. Az egész nagyon természetes volt és bevallom olyan érzésem támadt, hogy szívesen járnék ide. Ezeken a nyílt napokon tényleg „csak” azt érdemes figyelni, hogy mennyire „jön a feeling”.

Hogy miután otthon, az elmúlt hetekben, napokban végigbeszéltétek, hogy „reál vagy humán, hogy erős vagy közepes, hogy angol vagy német (vagy is-is)”. Ezek után el tudod-e képzelni, hogy a kamasz gyerek mindennap ide járjon. Összefutott-e a tekinteted néhány szimpatikus emberrel, diákkal?

Ha igen, akkor ezeket írd fel magadnak (pláne ha több iskolát is megnézel) és amikor együtt értékelitek az iskolákat, akkor vedd elő a te meglátásaidat. Mert messziről jött ember azt mond, amit akar. De ha ott voltál, ha megnézted, ha „beleszagoltál”, akkor te tudod, hogy első ránézésre jó lesz vagy inkább egy másik.

OLVASTAD MÁR?  Teremtsd újjá magad!

Ha van saját nyílt nap élményetek, osszátok meg velünk a cikk alatt vagy ezen az email címen: anyapara@anyapara.hu. Köszönjük!

Fotó:www.pexels.com

 

 

Oszd meg a véleményed velünk!