Életközepi válás

A negyven éves születésnapi meglepetés-partik lecsengése után megszaporodnak azok a közösségi események, amelyek apropóját a zátonyra futott házasságok jelentik. A támogató barátok olyan megtört asszonyok köré csoportosulnak, akiket épp elhagyott a férjük egy erkölcstelen szuka miatt, vagy éppen ők fontolgatják a lelécelést egy szép új élet reményében. Salát Luca írása.

A kezdetek kezdete és a koalíció

Amikor a pár életébe megérkezik az első baba, az újdonsült szülők kisebb-nagyobb krízisek árán általában gyorsan beleszoknak megváltozott szerepeikbe,

amiben egész jól pörögnek együtt akár sok-sok éven keresztül, miközben senkinek sem tűnik fel, hogy a házastársi kapcsolatból nem marad más, mint az anya-apa dimenzió.

A serdülőkor beköszöntével azonban nem csak a kölyök lába kezd el bűzleni, hanem ez a koalíció is. A szülői szereprendszer már kevés ahhoz, hogy egy párkapcsolatot életben tartson.

Ilyenkor nem csak a kamaszunkkal vívjuk harcainkat új viszonyunk kialakításáért, hanem párunkkal is.

Tényleg ezzel az emberrel?

Először csak egy szombat este, amikor nem ül a kamasz a vacsoránál, aztán már a tengerparti nyaralást is erőszakként éli meg.

Amíg kisebb gyerek is zizeg a ház körül, addig csak búslakodunk a megcsappant létszám miatt, előbb-utóbb azonban a legkisebb is belép a pattanásos korba, és

nem úszhatjuk meg, hogy szemügyre vegyük párkapcsolatunk maradványait.

Sokszor a közösen megélt örömök csak halvány emlékek maradtak a kapcsolatunkat körülölelő zsírpárnák szövevényében, máskor már ezeket is elmosták hétköznapi csatározásaink.

Megcsappant anyai funkcióinkkal barátkozva könnyen felmerül a kérdés, vajon tényleg azzal az emberrel akarjuk eltölteni elkövetkező évtizedeinket, aki esténként a számítógépe előtt vakarja a seggét?

Persze frusztrált fejünkkel mi sem látszunk valami ideális jövőképnek bárki számára is.

Kritikus időszak ez sok pár életében.

És ha ezzel az emberrel, akkor hogyan tovább?

Még egy szeretetteljes házasságban is dilemmák szövik át a hétköznapokat, de egy olyan kapcsolat, ahol a családi prioritások mögé menekülve sok-sok éven keresztül hiányzott az egymásra figyelés, legkésőbb ilyenkor elkezd rogyadozni.

Hiába minden elterelő hadművelet, a gyötrő kérdések elől nem menekülhetünk.

Törődjek bele, hogy egy olyan emberrel élem le az életemet, akitől kiráz a hideg?

Hagyjam a fenébe az egészet, inkább egyedül szerencsét próbálok?

Vagy mentve a menthetőt igyekszem maxolni a házasságomban rejlő lehetőségeket?

A lelkünk mélyén tudjuk, hogy tökéletes választ nem fogunk találni. Ráadásul őrülten fájni fog.

Viszonylag jó megoldássá pedig csak az a döntés válhat, ami mindkettőnk számára közös nevezőt jelent. Sokszor férj és feleség külön-külön már rég meghozta saját döntését, de még évekig gyötrik egymást, hogy ezt a másik torkán lenyomják.

Előbb-utóbb azonban megszületik az általában fájdalmas kompromisszum, amiből végre  el lehet kezdeni az építkezést.

Egyre ritkábban, de azért találkozom olyan házaspárokkal, akik foggal-körömmel ragaszkodnak ifjúkori fogadalmukhoz.

A nehézségeken átsegíti őket a kőkemény elszántság, amivel kiállnak elköteleződésük mellett. Őket általában idealizálni szoktuk, de ha kicsit megkapargatjuk, sokszor kiderül, hogy kemény játszmák folynak a rózsaszín felszín alatt.

„Legyünk csak barátok!” házastársak

A pszichológusok szívesen rugóznak azon, hogy a szexuális elhidegülés csak egy tünet, aminek mélyen valami lelki gubanc húzódik. Szerintem ez egy baromság. Két remekül szuperáló ember között is elkophat a szexuális vágy.

Ha mindkét fél így érez, akkor viszonylag könnyen megszülethet a döntés, így is akarnak-e egymással élni. Az igazi dráma akkor kezdődik, amikor az egyik fél menekülne, a másik pedig vágyik társa testére.

Harmonikus szexuális kapcsolat csak akkor jöhet létre, ha mindketten örömét lelik benne.

Sose feküdjünk le olyan emberrel, akire nem vágyunk minden porcikánkkal. Sose feküdjünk le olyan emberrel, aki nem vágyik ránk minden porcikájával.

Egyébként rohadtul meg fogjuk szívni. A szánalomból, béke kedvéért vagy kötelességtudat miatt létrejött szex súlyos károkat okoz nem csak az elszenvedőben, hanem a másik fél lelkében is.

Egy kapcsolatot ki lehet nyitni. Kimondva vagy sunyi módon

Egy jól szuperáló szerető, ahogy szétcseszhet egy kapcsolatot, úgy konzerválhatja is azt. A titkos szeretői kapcsolat azonban – ritka kivételektől eltekintve – elpusztítja a házasságban még jól működő funkciókat is. Császár Noémi klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus hasonlította egyik egyetemi előadásán a megcsalást a szellentéshez.

Bárhogy is titkoljuk, előbb-utóbb szaga lesz.

Sokan hisznek a párkapcsolatba tudatosan visszahozott romantikában.

Biztos vannak olyan házasságok, amelyek azért futnak vágányra, mert a hétköznapok bedarálták a mélyebb érzéseket, de számomra a gyertyafényes vacsorák, a wellness hétvégék a kötelező ágybabújásokkal inkább izzadtságszagúak, semmint építő hatásúak.

Ritkán hozza vissza a romantika az érzéseket, sokkal inkább az érzések késztettnek minket romantikus helyzetek kreálására.

Egyre népszerűbb pszichológiai megsegítési forma a párterápia.

Egy próbát megér, de csodát ne várjunk tőle. Kemény, fájdalmas munka egy terápiát végigtolni azzal az emberrel, aki életünk párja, és aktuálisan a hátunk közepére kívánunk. Fontos már az elején tisztázni egymással, miért kérünk külső segítséget. Azért, hogy foggal-körömmel megmentsük a házasságunkat, vagy pedig rálássunk a kapcsolatunkra, s tudatosságunk fényében tudjunk közösen dönteni arról, szeretnénk-e a sokszor feloldhatatlan konfliktusok mellett is együtt kipörgetni az életünket.

És persze el is lehet válni.

Szép válás nincs, erről azért tudjunk. Bárhogy is igyekszünk, mocskos, alantas, fájdalmas érzések fogják beborítani az életünket. Válás utáni harmonikus élet azonban lehetséges, de sok éves kemény meló kell ahhoz, hogy volt házastársunkkal kialakítsuk az újfajta, működőképes, akár szeretetteljes viszonyt.

Ez persze nem kötelező. Akár utálhatjuk is volt társunkat, ha azt találjuk a legoptimálisabb viszonyulási formának.

Nem hiszek az egymásnak eleve elrendeltet párkapcsolatokban.  Abban viszont hiszek, hogy melóval, alázattal, saját magunkkal szembeni kíméletlen őszinteséggel és a másik igényeire való ráhangolódással érdemes küzdeni akár az együttmaradásért, akár a külön úton való elindulásért.

Hajrá mindenkinek!

Fotó:pexels.com