A szeretői létforma, bármennyire is csóváljuk miatta a fejünket, mindig létezett. Szeretjük magabiztosan hangoztatni, hogy velünk ez a rútság soha nem történhet meg, tapasztalataim szerint azonban nem kell erkölcsileg különösebben romlott lénynek lenni ahhoz, hogy valaki egyszer csak egy romlott kapcsolatban találja magát. Salát Luca írása.
Olyan téma ez, amit szigorú tabuk öveznek, és mindannyian egyetértünk abban, hogy megcsalni a párunkat ocsmány dolog.
Ettől a nézőponttól a pszichológia sem sokban tér el, legfeljebb a szakemberek az erkölcsi szempontok helyett a káros pszichés hatásokat ecsetelik.
Napjainkban valószínűleg több család életét teszi pokollá a hűtlenkedés, mint bármikor az emberi történelem során.
Sok szempontból megengedőbbek a keretek, az emberi döntés szabadsága virágkorát élni, túl sok az inger, a technika fejlődésével egyre több lehetőség adódik a kísértésbe esésre, nem beszélve arról, hogy tovább élünk, így aztán a megbotlásra is hosszabb idő áll a rendelkezésünkre.
Szívem szerint minden embernek életében egyszer receptre írnám fel a szeretői státuszt.
Nem mintha jó mókának tartanám családi életek romba döntését. És azt is tudom, hogy ebből az élethelyzetből a pletykaéhes szomszédon kívül mindenki szarul jön ki: csaló, megcsalt, szerető, gyerekek… A félrelépés negatív következményeit mindannyian kívülről fújjuk.
Arról azonban, hogy ennek a kapcsolati formának lehetnek pozitív hozadékai is, nem szívesen beszélünk.
A szeretői lét egy olyan állapot, ami több lehetőséget adhat az önismereti fejlődésre, mint bármilyen pszichoterápia.
Persze nem azokra gondolok, akik a legalitás-illegalitás határán folyamatosan billegve csak úgy tudják működtetni családos életüket, hogy párhuzamosan titkos kapcsolatokat futtatnak.
Nem gondolom, hogy ők hazugságokra alapozott életüknek köszönhetően a személyiségfejlődés csúcsait döngetik.
Azokra a hétköznapi emberekre gondolok, akik utálják a sunnyogást, és az oltár előtt álldogálva tényleg komolyan gondolják a holtomiglan-holtodiglant. Aztán egyszer kicsit nem figyelnek oda, és egy szeretői kapcsolat valamelyik oldalán találják magukat. Ebbe aztán vagy beledöglenek, vagy szembenézve magukkal képesek lesznek egy őszintébb és árnyaltabb életet élni.
Ha mi vagyunk a megcsaltak,
akkor elsősorban önbizalmunk, konfliktuskezelési stratégiáink, frusztráció toleranciánk, nagylelkűségünk, rugalmasságunk, önkritikai képességünk és a jövőbe vetett hitünk kerül megmérettetésre.
Megcsalva lenni pusztító érzés. A rá adott reakciók kötött pályán mozognak, s általában mindegyikkel bepróbálkozunk: düh, fenyegetés, könyörgés, megértés, eltávolító közöny.
Ha rendben a személyiségünk, akkor idővel, jó sok melóval és kellő nagylelkűséggel túl lehet ezen jutni különösebb lelki sérülés nélkül.
Attól függetlenül, hogy együtt maradunk a csaló féllel, vagy szakítás lesz a vége.
A hazugság rendszerint nem a megcsalással kezdődik, sokszor azért kell a krízis, mert már nem tudunk mit kezdeni házastársi kapcsolatunk hazugságaival. Az önámítással aládúcolt életünk ilyenkor garantáltan összeomlik, ami persze félelmetes, de arra ad lehetőséget, hogy ezúttal valami stabilabbat eszkábáljunk össze.
Nyilván szerencsésebb, ha kapcsolati konfliktusainkat egy szerető nélkül tesszük tisztába, sajnos ehhez az őszinteséghez gyakran nem vagyunk elég felnőttek, s egy szeretőt rángatunk családi rendszerünkbe, hogy a házunk tájékán rendet rakjunk.
Ha mi vagyunk a csaló fél,
hát… ne legyünk rá büszkék. De azért ne is utáljuk magunkat. Ebben a szerepben is sok mindent megtudhatunk önmagunkról. Áltatjuk-e magunkat vagy szembenézünk a tényekkel? A másikat hibáztatjuk (nem fekszik le velem, undok, dagadt, elhidegült tőlem, ő is megcsalt, egyszer élünk..) vagy őszintén mérlegeljük a helyzetet és vállaljuk a felelősséget.
Az is rólunk szól, hogy viselkedünk a szeretőnkkel. Ámítjuk, lekezeljük, imádattal halmozzuk el, tiszteletben tartjuk-e az ő igényeit? Bonyolult, fájdalmas, bűntudatokkal zsúfolt szereprendszer, ember legyen a talpán, aki ebben kiigazodik, és szembe mer nézni azzal a szarkupaccal, amit maga idézett elő.
A szeretői lét az a kapcsolati forma, aminek sosem lehet jó a vége.
Ez egy olyan egyenlet, aminek nincs helyes megoldása, mégis sokat törjük rajta a fejünket. Annak viszont jó iskolapéldája, hogy
sokszor nem az eredmény számít, hanem a folyamat, és az, ahogyan viselkedünk benne.
S ha végül borul a bili, nem csak a párunknak, hanem a gyerekeinknek is hiteles magyarázattal tartozunk. Ne feledjünk, hogy számukra hatalmas maflás önmagában az a tény is, hogy valamelyik felmenője éltes kora ellenére még involvált szexben és szerelemben, a félrelépés ténye meg a kegyelemdöfés.
A szeretői kapcsolatban olyan hatalmas érzelmek kavaroghatnak, amelyet más kapcsolatokban nehéz megélni.
Az érzelmek magas hőfoka általában nem egy különleges találkozásról szólnak, amivel szeretjük misztifikálni az amúgy kutyaközönséges kapcsolatot („Ha előbb találkozunk, most boldog házasságban élhetnénk…”), hanem a folyamatosan fenyegető bizonyosság, hogy bukás lesz a vége.
Irreális emberi működésünk példája, hogy néha attól jövünk lázba, ha tudjuk, jól pofára fogunk esni.
Elbukni az erkölcs útvesztőjében megrendítő tapasztalat. Kikezdhetetlen jellemünkbe vetett hitünk végleg összeomlik. Az elbukással való szembesülés közben nem csak magunkról tanulunk sokat, de elfogadóbbá és alázatosabbá tehet minket mások bukdácsolásával szemben is.
Aki elbukott, az elveszíti erkölcsi felsőbbrendűségét, és ez az emberi arc néha szerethetőbbé is varázsolja őt.
Sokan csalás nélkül is jobb emberekké tudunk válni.
Sokan végleg elmerülünk hazug kapcsolatainkban.
Sokan pedig túljutva a szeretői lét poklán, újragondoljuk az életünket.
Ez itt nem a reklám helye. Inkább csak egy kérés, ha lehet, ne ítélkezzünk! Az árnyaltabb gondolkodás nem tesz bűnrészessé, csak emberségesebbé. Emberségből pedig őrült nagy hiány van.
Párkapcsolati mediáció
Olyan pároknak ajánljuk ezt a típusú megoldás-kísérletet, akik szeretnének változtatni. Nem az egyén szintjén keresik a kiutat, hanem közösen és résztvennének olyan folyamatban, amely kizárólag a jövőre koncentrál.
Nem a múlt eseményeinek bizonyítása, hanem a jövőorientáltság a cél. Nem a látszólagos igények, hanem a felek valós érdekeinek kielégítése van a középpontban.
A képre kattintva találtok további információkat.
Oszd meg a véleményed velünk!