Az új időszámítás egy hete kezdődött amikor már csak egyet kellett aludni és elindult az otthonról tanulás. Direkt nem hívom online oktatásnak, mert az esetek többségében pusztán azt jelenti ez a két szó, hogy emailen (ha van emailcím) elküldi a tanár a feladatokat és azt valahogy megoldja a kamasz. Vagy az anyja. És néha az apja. Vagy fordítva. Szücs Szilvi írása.
A többségnek ez az egy hét ebből a szempontból maga volt a pokol
Nincs kutatási adatom és nagyon kontraszelektáltak az információim, hiszen én is a saját vagy az Anyapara hírfolyamából tájékozódom, de a maszkomat nem húzom a szememig:
a többségnek nagyon nehéz belerázódni ebbe az új helyzetbe amikor egyszerre kell tanárnak, segítőnek, pénzkeresőnek, anyának és jó fejnek lenni.
Megvolt a próbahét, mindenkinek van valamennyi tapasztalata amit érdemes most átgondolni. Nincs olyan ember, akinek nincs tapasztalata, hiszen minden kamasznak becsöngettek virtuálisan, a különbség csak annyi, hogy mindenkinek más módon és intenzitással.
Azért kell átgondolnunk, hogy a lehető legtöbbet kihozzunk a következő hétből. Hétről-hétre gondolkozzunk. Együtt. Közösen.
Mik legyenek saját magunk felé a legfontosabb kérdések, amelyeket válaszoljunk meg a mai napon
- Mi volt a legnehezebb magam számára ezen a héten? Ezek közül mi az, ami csak engem érint és mi az, ami a kamasszal kapcsolatos?
Ez azért fontos, mert sokszor (járványmentes időben is) a saját nehézségeinket, elakadásainkat is a körülöttünk lévő embereken „verjük le”. Itt a jó alkalom, hogy válasszuk szét ezt a két dolgot!
- Az otthoni tanulásban mi az ami jól működik és mi az, ami nem.
Győztes csapaton ne változtass elvét követve, ami jó (vagy kvázi jó) azt hagyd a fenébe! Nem kell tökéletes dolgozatokat beadni amit te hatszor leellenőrzöl. Amit ő megcsinál magától azt hagyd, hogy megcsinálja magától!
Tényleg azt hiszed, ha most kijavítasz, elmagyarázol, megcsinálsz mindent helyette akkor ez a kamasz majd jó tanuló lesz? Jobb lesz neki?
Van egy nagyon brutálisan rossz hírem: nem lesz jobb. Rosszabb lesz. Mert megint azt érzi, hogy minimális sikeres sincs, mert az anyja letámadja és ellopja azt a kicsit kis show-t is, ami őt illetné.
- Ha nem működik valami, akkor kitől lehetne segítséget kérni. Tudsz-e egy listát készíteni ebből amit közösen végignéztek és kipipáljátok, és lehet, hogy kiderül: csak te gondolod úgy, hogy nem működik…
Mire gondolok? Semmi extrára, pont ugyanolyan problémák lehetnek, mint amikor offline jár suliba. Csak most azzal a különbséggel, hogy több ideje van ezekre…
- Nem érti a feladatokat.
- Nem tud kommunikálni a tanárral.
- Nem találja a neten a megoldást.
- Nem találja a feladatokat, csak eddig nem mert szólni.
- Lusta, ezért nagyon lemaradt.
- Utálja a tanárt.
- Nem tud számítógépen rendesen írni.
- Nem tudja felvenni a fonalat, mert leblokkolt ebben az új helyzetben.
Engedd meg neki, hogy lelazuljon. Ne feszülj rá az összes pontra, engedd meg neki, hogy megoldjon néhányat egyedül. A lényeg: adj neki erre időt! Nem a te tempód most a banchmark. Nem te vagy most a középpontban…
Ha ezekkel megvagytok, akkor hidd el, hogy sokkal könnyebb lesz nekivágni a következő hétnek.
De van még itt valami amit először neked kell megértened és ha ez sikerül, akkor az hatással lesz mindenkire akivel egy fedél alatt vagy
Ez pedig nem más, mint a reziliencia fogalma. Mostantól nagyon sokat fogunk erről írni és ha minden jól megy akár még beszélgetni is veletek.
Reziliencia=lelki ellenállóképesség.
A reziliencia (ízlelgessük egy kicsit ezt a szót) olyan megújuló képességet jelent, amelynek köszönhetően a trauma (ez most a járvány és az ez okozta körülmények) következtében a személyiségünk károsodása nélkül képesek vagyunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ez oké, eddig jók vagyunk, nem?
De a lényeg most jön: nem elég, hogy alkalmazkodunk, hanem kihozzuk belőle a legtöbbet. Fejlődünk általa.
Ez így leírva könnyű, de megvalósítani nem annyira könnyű én ezt tudom. Még akkor is tudom- és együttérzek azokkal akiknek ez most így elolvasva lehetetlen-, ha én alapból ilyen vagyok, az egész életem így zajlik (jó, kicsit túlzok), az összes komoly traumát nagyjából így éltem meg.
Viszont ilyen helyzetben amiben most vagyunk még sosem voltunk. Én sem.
Emiatt tudatosan figyelek és keresem a kapaszkodókat, kiszűröm az értékes tartalmakat és arra fókuszálok, hogy a rezlienciámat fejlesszem.
Ezért írtam ezt a cikket, ezért osztjuk meg a gondolatainkat veletek.
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!