Ki segít a szülőknek a kincskeresésben?
Minél régebben foglalkozom gyerekekkel, annál inkább érzem, hogy a „minden gyerekben ott rejtőzik a csoda” nem csupán üres szólam, hanem tény.
Minél régebben foglalkozom gyerekekkel, annál inkább érzem, hogy a „minden gyerekben ott rejtőzik a csoda” nem csupán üres szólam, hanem tény.
Nagy-Britanniában nemrég szigorították a törvényt, megnehezítették a pubertásgátló kezeléseket gyerekeknél, mivel volt, aki felnőttkorban megbánta a nemváltoztatást. Úgy értelmezem, az említett esetben óriási szakmai hibát vétett a klinika, három egyórás
Amióta menthetetlenül facebook-függő lettem vállalhatatlan jelzőket olvasok nap, mint nap egyes posztok alatt.
Nem olyan családból származom, ahol egy világjárvány idején az események passzív szemlélőjeként, gondolkodás és aktív cselekvés nélkül sodródhatnék az árral.
Amióta Dúró Dóra ledarálta a Meseországot, mert az gyermekeink nemi identitását károsítja, kikívánkozik belőlem egy vallomás.
Minden jel arra mutat, hogy a kamaszok körében az alvászavar egy komoly problémává nőtte ki magát.
A gyerekeim időnként egészen bántó dolgokat tudnak a fejemhez vágni, de mindezidáig nem igazán sértődtem meg. Tudtam, hogy feltétel nélkül rajonganak értem, én vagyok a példaképük. Salát Janka írása. Most
Schorbert Norbi ihlette ezt a posztot, aki nem örül, hogy lánya modellkedni szeretne, szerinte „menjen inkább férjhez egy rendes pasihoz”. Érdekes, hogy a női (anyai) test szépséghibáinak nagy fitymálója tradicionális női
Éppen haragban vagyok az urammal, ezért nehéz leírni az idei év legpozitívabb eseményét, ami egyértelműen hozzá kötődik. Két hete vagyunk összezárva: ő meg én, a három gyerek, meg a kutya.
Jegyesoktatásra jártunk a férjemmel, amikor Gary Chapman ötféle szeretetnyelvének átbeszélését kaptuk házi feladatnak. Röviden összefoglalva az elméletet, mindenki „beszél” és „ért” valamiféle szeretetnyelvet, míg elképzelhető, hogy egy másik nyelv teljesen érthetetlen