14 nap van hátra

Mert ez az időszak végérvényesen ott marad bennünk

Mindenki emlékezni fog rá, mindenkinek lesz egy olyan jó és egy rossz élménye, ami eszébe fog jutni évekkel, talán évtizedekkel később is. Emlékeztek amikor 2020 március közepétől már nem volt „rendes suli”?

Emlékeztek, amikor azt sem tudtuk, hogyan oldjuk meg, hogy mindenki tudjon tanulni?

Emlékeztek, amikor kinéztünk az ablakon és olyan érzésünk volt, mintha egy filmben lennénk?

Emlékeztek, amikor azt képzeltük, hogy ez csak egy film?

Emlékeztek, amikor kiderült, hogy nem találkozhatunk?

Emlékeztek, amikor elsírtuk magunkat az egészen?

Emlékeztek, amikor a kamasz megmutatta, hogy ezen a billentyűzeten hol van az a kurva kettőskereszt? És mennyire röhögtünk?

Emlékeztek, amikor kitettük a listát, hogy mindenki írja fel a kedvenc kajáját és azt is, hogy azt melyik napon csinálja meg magának?

Emlékeztek, amikor kitaláltuk, hogy fessük ki az egyik szobát?

Emlékeztek, amikor ország-városoztunk és közben csipszet ettünk kólával?

Emlékeztek, hogy mennyire féltünk kimenni és háromszor is vissza kellett jönni a maszkért, a kesztyűért ami mindig csak jobbkézre volt jó?

Emlékeztek, hogy a dolgozatok sokkal könnyebbek voltak, mint a suliban?

Emlékeztek, hogy azt ígértük, hogy ha ennek vége, akkor minden más lesz?

Emlékeztek, hogy azt ígértük, hogy mostantól nem vesszük ennyire komolyan, hogy hányast hoz a kamasz?

Emlékeztek, hogy megesküdtünk magunknak, a kamasznak, a jóistennek és még valakinek, de arra most nem emlékszem, hogy soha többet nem cseszegetjük azért, ha éppen nem akar tanulni?

Emlékeztek, hogy nem mertük bevallani, aztán röhögve bevallottuk, hogy ha dupla maszkban kell járnunk kézenállva, akkor sem fogunk jógázni online?

Emlékeztek, azokra az őszinte beszélgetésekre?

Emlékeztek, hogy csak úgy ültünk és néztük egymást, hogy milyen kivételesen jó dolog ez, hogy együtt vagyunk?

Emlékeztek, hogy csak úgy ültünk és azt kívántuk, hogy bárcsak elmenne a kamasz legalább egy délutánra valahova, csak ne legyen itthon?

Emlékeztek, hogy megmutattuk nekik a statisztikákat, hogy hány gyerek azért nem tud tanulni, mert nincs számítógép otthon?

Emlékeztek, hogy mennyire aggódtunk a családtagjainkért, a barátainkért?

Emlékeztek, hogy koccintottunk online?

Emlékeztek, hogy csak egymást ölelgettük hónapokig és a végefelé a kamasz is ölelgetett minket?

Emlékeztek, hogy mennyit sétáltunk?

Emlékeztek, hogy egyáltalán nem zaravrt, ha egész nap bent volt a szobájában és nem beszélgetett velünk, mert tudtuk, hogy úgyis kijön majd egyszer és mond valamit?

Emlékeztek, hogy mennyire értékelte azt, hogy nem cseszegetjük állandóan?

Emlékeztek, hogy megbeszéltük közösen, hogy mi az ami jól ment a karantén idején, mi az, amit megtartunk ebből az új életünkben is?

Emlékeztek, hogy megbeszéltük mit jelent felelősnek lenni?

Emlékeztek, hogy megbeszéltük mit jelent a szabadság?

Emlékeztek, hogy megbeszéltük mindenki a saját életéért felelős?

Emlékeztek, hogy megbeszéltük mit jelent megbocsájtani?

14 nap van még az iskolából. Ez nem munkanapokban számolva, tehát nettó még annál is kevesebb. Emlékezzetek közösen, hogy legyen mire emlékezni a nyáron. Legyen mit elővenni a tartalékokból amikor minden kamasz a szabadságra vágyik. Arra a szabadságra amit megérdemel.

Mert minden kamasznak fel volt adva a lecke, sokkal komolyabban, mint valaha.

Fotó:pexels.com