50.születésnap, ami mégis az első

Különösebben sosem érdekelt, hány gyertya ég a tortán és mennyire mutatja az időt. Sosem kapott el „az idő elszállt felettem érzés” ezeken a napokon. Engem az máskor, a gyerekeim nevezetesebb napjain kap el: ballagás, szalagavató, érettségi, egyetem napjain. Én olyankor érzem, hogy az idő bizony rohan. Drixler Imola írása.

Meglepetés buli, na az ne legyen semmiképpen

Ha belenézek a tükörbe, látom, hogy mi lett minden más rajtam. Érzem is.

Van, amin lehet változtatnék; de nem érzem, hogy vonyítani akarnék, mert 50 lettem.

Idén a nagyobbik fiam már jelezte, hogy hazautazik erre a jubileumi napra, mert együtt kell most ünnepelnünk. Ezt vártam: hogy együtt legyünk megint. De egy hónappal ezelőtt felhívott a gyerek, hogy élete nagy lehetősége kopogtat az ajtaján és az épp erre a hétre esik, amikor hazarepült volna. Megnyugtattam: semmi baj, majd, ha hazajön, ünneplünk.

Akkor ébredtem rá, hogy ezt az idei születésnapot egyáltalán nem várom.

Se izgatottan, se boldogan, se beletörődötten, hanem teljesen neutrálisan. Egy nap, mint a többi. Semmi több.

Egy dolgot kértem a kisebbik fiamtól: ne legyen meglepetés buli. Ne engedje senkinek, hogy szervezzen. Nem akarom. Utálom. Utálnék ott állni és kényszeredetten mosolyogni, hogy:” Dejóóóó, hogy így és itt vagytok ti mind!”. Megnyugtatott, hogy dehogy. Az tényleg szar lenne.

Minden családi ünnepen legbelül mélyen picit elfacsarodik a szívem. Az anyám 18 éves koromban meghalt. Az apám évek óta nem kíváncsi ránk a testvéremmel.

A bátyám messze él, régen láttuk egymást. Nagyon erős és mély a kapcsolatunk; nem számít a távolság. Az Ő hiánya, ami mindig könnyet csal a szemembe. Kevés ünnepet tölthettünk együtt, hisz ő 5, én 2 éves voltam, amikor az apám fogta és elvitte őt (gyakorlatilag kilopta) ebből az országból. Angolul beszélünk azóta, mert az anyanyelvét senki sem gyakorolta vele, amikor kicsi volt.

Volt, hogy 10 évig nem láttuk egymást; volt, hogy gyakrabban; most épp 6 éve találkoztunk legutóbb. Ő mindig hiányzik.

A napján

Az idei születésnapom reggelén Ő volt a legelsők közt, aki felköszöntött. Irkáltunk rövid üzeneteket és én boldog voltam. Majd gyerekek, barátok mind jelentkeztek sorban. Beérkezve az irodába a főnököm felköszöntött és a kerek születésnapomra tekintettel az ő ajándéka az volt, hogy a következő két nap nem kell bemennem dolgozni és azt csinálhatok, amit csak akarok. Hurrá, hurrá!

Másnap a kisebbik fiam meghívott kávézni. Imádok beülős kávézni. Meg kellett mondanom a helyet, hogy hova szeretnék menni. Itt picit gyanút fogtam, hogy valami készülődik.

De újra biztosított róla, hogy nem lesz semmi meglepetés buli, sok emberrel, higgyek már neki. Kávé lesz.

Titkon azt gondoltam, hogy lehet, hogy mégis az idősebb fiam hazarepül? Ezt egyből ki is zárhattam, mert dolgozott és azzal nem viccel a kölök.

Ültünk az árnyékos kerthelyiségben, vártuk a felszolgálót. Pakoltam a táskámban, leraktam magam mellé épp, amikor cipők erőteljes kopogását hallottam. Felpillantottam és elakadt a lélegzetem. Az ajtóban a bátyám és mögötte a felesége állt. A filmekben van ilyen jelenet.

Nem tudtam megszólalni, csak hangosan annyit tudtam elcsukló hangon mondani, hogy nem, nem, nem. Ő pedig hatalmas mosollyal, szélesre tárt karokkal lépkedett felém és szorosan, erősen átkarolt. Hallottam, hogy belesúgta a fülembe nevetve, hogy „Happy birthday sis!” de csak kapaszkodtam a vállába és folytak a könnyeim.

A csapat

Hosszú ideig álltunk összeölelkezve és sírtunk mindketten. Óriási öröm és meglepetés volt ez a találkozás. Elmesélték, hogy a srácaim hónapok óta szervezték, hogy ők hazautazzanak és együtt ünnepelhessünk. Egyből igent mondtak a fiúknak, de azért ezt titokban kellett tartani előttem úgy, hogy semmit se neszeljek meg ebből.

Onnantól kezdve, hogy túlvoltunk az első érzelmi sokkon, beindult a családi életünk: mesélés, sztorik, kávézás, falatozás, gyerekek, többiek, hova menjünk, mit csináljunk, ma este, holnap reggel, amit csak szeretnél.

A vezérmondatunk most is ez volt, mint máskor: Mindegy mit csinálunk, csak legyünk együtt! És így is volt.

A bátyám felesége azt hiszem az őrangyalunk. Nála kedvesebb, gondoskodóbb, energikusabb, jószívűbb és viccesebb csajt nem nagyon ismerek. Az évek alatt olyanok lettünk egymásnak, mint a nővérek. Jó csapat vagyunk mi így együtt. A legjobb.

Testvérek

Három napot töltöttünk együtt rendkívül intenzíven. Csodás volt. Jöttünk-mentünk, mindenfélét csináltunk, mély eszmecserék és érzelemgazdag beszélgetéseink ugyanúgy voltak, mint könnyed röhögések és fullasztó nevetések.

Félelmetes, hogy két testvér külön nő fel, nem beszélik az anyanyelvüket, de a humorérzékük pontosan ugyanolyan és fél szavakból is ugyanúgy megértik egymást, még a gesztusaik is ugyanolyanok.

Néha összemosolyogtunk, egymásra kacsintottunk, csak úgy átöleltük egymást vagy megfogtuk egymás kezét egy pillanatra. Ha vele vagyok, a legnagyobb biztonságban érzem magam.

Azt hiszem, ez a család: ez a feltétlen szeretet érzése. Érzem, hogy bármit tehetnék, Ő akkor is szeretne és vigyázna rám. Belül mélyen még mindig az a kislány vagyok, aki felnéz a bátyjára, rajongásig szereti és végtelenül hiányolja Őt. És ez már így is marad.

Az első együtt töltött születésnapom a testvéremmel

Életem egyik legszebb születésnapja volt ez az idei. Talán, mert ez volt az első, amelyiket együtt töltöttünk a bátyámmal. Se az ő, se az én szülinapjaimból idáig egyet se ünnepeltünk együtt. Nekünk együtt ez az első szülinapunk.

A srácaim azt mondták, nem emlékeznek, mikor láttak ennyire boldognak.

Felírtam magamnak pár mondatot ennek az 50-nek a kapcsán. Lehet, túl szentimentálisnak tűnik, de nekem nem. Nekem ez a három nap egy hatalmas szeretet tankolás volt és én ebből élek most egy darabig. Pár dolgot másképp látok ezután a pár nap után.

• 50-nek lenni nem a világ vége. Az még baromi messze van. És a világ végének semmi köze a ráncaid számához. Egyébként a világ végét és a ráncaidat is szard le!
• A szorongásaid nem ettől jönnek elő, azok már eddig is megvoltak. De talán most jössz rá éppen, hogy amin nem tudsz változtatni, azon kár agyalni.
• Ne hagyj magad után semmilyen negatív lábnyomot!
• A meglepetés jó! A legeslegjobb, ha azokkal töltheted, akiket a legjobban szeretsz és akik viszont.
• Hagyd, hogy akik szeretnek, jót tegyenek Veled! Engedd el magad és bízz bennük!
• Szeresd azokat, akik őszintén szeretnek és tölts velük annyi időt, amennyit csak tudsz!
• A nem fontos dolgokra ne pazarolj időt, energiát. Kerüld el őket, libbenj át felettük, vagy csak egyszerűen szard le őket. Tényleg.
• Mik a fontos dolgok? Azt érzed: feltölt, jó érzésed van közben, mosolyogsz, semmi feszültség nincs benned és azt szeretnéd, hogy sose legyen vége!
• Nem baj, ha nincs férfi melletted és nincs társad. Használd ki az időt addig is, amíg lesz. Idiótákkal már találkoztál az elmúlt években, épp elég volt belőlük. Nem kell szeretni az egyedüllétet, de találd meg benne azt, ami jó.
• Mi lenne, ha abbahagynád az aggódást és a parázást? Jobb lett attól már bármikor bármi is? Ugye nem. Akkor meg?
• Légy jó, légy kedves, mosolyogj, nevess, szeress!

Fotó: a szerző saját fotója