Ezt a történetet azért szeretnénk megosztani veletek, mert van benne két nagyon fontos gondolat, amelyek ha csak annyit “tesznek”, hogy megfogadjátok őket, akkor már megérte. Ez pedig nem más, mint a betegség és az élet. Ha most elkerüli a mindennapjaitokat, az is rendben van, de eszetekbe fog jutni és majd célba ér ez az írás, amikor kell. Ha pedig azonnal cselekvésre buzdít, szűrésre kértek időpontot, akkor pedig megléptétek azt, amit a lenti történet szeretne nektek üzenni. Ma van a mellrák elleni küzdelem világnapja.
„Amikor fogsz egy diagnózist, amin az van, hogy rák, azt gondolod, hogy vége, meg fogsz halni. Bár először azt gondoltam, hogy biztosan összekevertek valamit, és amit a kezemben tartok, nem is az én eredményem. Pedig a háziorvosom már rögtön mondta, hogy ez szinte biztos, hogy rosszindulatú daganat. Azelőtt nem végeztem önvizsgálatot – azóta a vesszőparipám lett.” Sárosdy Zsuzsa története, amit már ismertek, de a mai napon mégis aktuális.
Ha akkor is végeztem volna, előbb észrevettem volna, hogy baj van, és nem lett volna áttétem.
„De én már csak a nyirokáttétet vettem észre a hónaljamban, végül az orvos tapintotta ki a csomót a mellemnél. Ezután kerültem az onkológiára, ahol levették a biopsziát, és rögtön kijött, hogy ez rák. Ott az orvos aztán megnyugtatott, hogy nem fogok meghalni, és
ezt el akartam hinni.
Felkészített, lerajzolt mindent, elmondta, hogy mi vár rám. Azt mondta, hogy lesz egy nagyon rossz félévem, de túl fogom élni. A kemót tényleg nagyon nehezen viseltem, rendesen kiütött. Csak feküdtem az ágyban és rosszul voltam. Nagyon mélyen voltam, de azt tudtam, hogy végig kell csinálnom.” –meséli Zsuzsi a Richter Főnix Közösség videójában Jakupcsek Gabriellának.
„Már a betegségem alatt, ahogy ültem az onkológiai intézetben a folyosón, a körülöttem lévő emberek elkezdtek nekem mesélni, én pedig meghallgattam őket. Pedig amikor valaki beteg, sokszor nem szereti még a másik problémáját is hallgatni. Én viszont bele is kérdezgettem a történetekbe, mert tényleg érdekeltek.
Akkor gondolkodtam el rajta, hogy valami olyan irányba kellene lépnem, ahol embereken tudok segíteni. Az interneten keresgélve megismerkedtem a Mellrákfórummal. 6-8 lánnyal kezdtünk el beszélgetni ott az oldalon. Én már túlvoltam a betegségen, ők viszont akkor kerültek bele, és jó volt őket biztatgatni.
Sokszor találkozom az eseményeinken olyanokkal, akik nem hiszik el, hogy érintett vagyok, mert nevetgélek, vidám vagyok. Olyankor azt mondom, hogy ez a lényege az egésznek.
Azt vettem észre, hogy akik belekerülnek ilyesmibe, azoknak valahogy saját maguk mindig háttérbe volt szorítva.
Fontosabb volt a családja, a munkahelye, és ő volt utoljára a sorban. Akik rájönnek arra, hogy fontosak legyenek saját maguknak, és megváltoztatják az életüket, azoknak jobban sikerül meggyógyulni. Közben elmentem egy iskolába integrált pszichológiát tanulni, és a jövőben szeretnék majd művészetterápiás órákat tartani.
Az az érdekes ezekben a képzésekben, hogy hiába, hogy másoknak szeretnék segíteni, önmagamat is jobban megismerem.”
Ha ismerős nektek Zsuzsi, az azért lehetséges, mert pár hónapja online beszélgettünk vele. Arról, hogy több, mint 10 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy kilép a házasságából és megpróbálja “újrakezdeni”. Három gyermekéből akkor ketten már felnőttek voltak, viszont volt egy kamasz lánya is, aki éppen akkor kezdte a középiskolát. Zsuzsi azt érezte, hogy egyszerre éli meg a negyven plusszos nők életközepi válságát és a kamasz gyereke lázadását, pont azt, amiről az Anyaparán is sokszor írunk. A mellrákkal való küzdelme ezután következett. Zsuzsi orvosával készült interjút ITT nézhetitek meg,
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!