Karácsonyi mini olvasmányok jönnek, amelyek az év során történtekből merítkeznek. Jöjjön két badacsonyi emlék. Szücs Szilvi írása.
Önök hollandok?
Az új időszámítás szerint még dolgozniuk kellene, de ők még a régiek: már nem dolgoznak, ennek talán örülnek, de azért látszik rajtuk, hogy unatkoznak. Egy férfi, ő lehet a nagypapa és két asszony, barátok, talán szomszédok, akiken úgy ment át a házasságnak nevezett úthenger, hogy sportosak maradtak, rövidhajúak, úszódresszesek, nem hagyták el magukat, bár alkatilag sem volt nehéz dolguk.
Csak a lábszáruk eres, de úgyis csak az arcukat nézed ami ritkán virul, de ennek nincs köze a korukhoz.
A férfi kiült fecskében, ami még nem hálósodott a lapos fenekén, még nem lóg, de nincs már benne mégegy szezon. Ők ülnek a büfé asztalnál egy 6-7 éves kisfiúval.
Aki épp arra kéri őket, hogy segítsenek kibontani a magnumot, mert olyan biztonságos, hogy gyerekkéz nem bír el vele.
Ha nem tudod kibontani, az azt jelenti, hogy nem érdemled meg!- mondja az öreg.
A gyerek próbálkozik minden oldalról, még a fogával is, de egyszer ott a magnumos brainstormingon valami új termékmenedzser nagyot akart mondani és előáll azzal, hogy azt olvasta egy felmérésben, hogy rossz a csomagolás, jobban le kell zárni.
Aztán kibontja, nagyon örül, elillan minden szenvedés, közben meg az marad benne, hogy
mindenért egy kicsit meg kell szenvedni.
Hát persze.
Egyed gyorsabban, mert elviszik a migránsok! – mondja az öreg, ki nem fogyva a nagy poénokból, amin csak ő nevet.
A két asszony a sportos tartásukból nem engedve, szó nélkül hallgatják. Ennél keményebb helyzeteket is szó nélkül hagytak és akkor még büfé társaság sem volt. Akkor csak ők voltak és a férjük volt, de ki emlékszik már a negyven évvel ezelőttre, örülnek, hogy túlvannak az egészen, örülnek, hogy túlélték, örülnek, hogy itt senki nem faggatja őket, hogy miért hallgatnak.
Épp távozni készülnek, amikor az öreg angyalarccal, a legeslegkedvesebb ördög arcával, aminek annyian bedőltek már az évek során, odalép a mellettük ülő nem magyarul beszélő társasághoz.
Önök hollandok? – kérdezi.
Nem, svédek vagyunk- mondja az egyik, aki pechére válaszol.
Üdvözlöm magukat Magyarországon, ebben a szép országban, csak annyit mondok, hogy maguk tehetnek mindenről!
————————————–
Döntsd el Feri, döntsd most ezt te el Feri!
Hetven körül lehettek, mostanában észrevettem, hogy ezt a korosztályt nem tudom pontosan meghatározni. Hatvanöt vagy hetvenöt óriási a szórás, ki-hogyan viseli magát. A nőn filléres fürdőruha, a férfin húszéves fürdőnadrág. Mindkettőjükön aranyékszerek, ezek maradtak nekik az elmúlt harminc évből.
Látszott, hogy nem férj és feleség, talán nemrég ismerkedhettek meg.
Kis, helyi strand ide csak az öregek, a benszülöttek vagy a nagyon kicsi gyerekes családok járnak. A fiatalok elkerülik, mert unalmas terep. Egy büfé, régi vasszékekkel, amire rá kell teríteni valamit mielőtt ráülsz, különben napokig rácsos a combod. A nőnél egy nagyobb táska volt és egy kis retikül, ami keresztbevetve lógott rajta. Leült a büfénél és várta, hogy hozza a rendelést a férfi.
Hosszasan követte tekintetével ahogy odaér és rendeli a sört, a kérdésre, hogy unicum vagy pálinka, csak legyintett és arra gondolt
döntsd el Feri, döntsd most ezt te el Feri!
Csak mosolygott, intett neki nagyvonalúan. Aztán kitette az asztalra a telefonját, látszott, hogy új, még nem tette bele a virágos tokba, ami ilyen kipattinthatós, biztonságos. Mindenki ilyet vesz, ez éri meg, különben mit csinál ha leejti, hogyan fizeti a részletet miközben még telefonálni sem tud vele.
Aztán sietősen keresgélni kezdett a kistáskában, láthatóan megtalálta, megfogta, de előtte megnézte, hogy hol tart a sor a büfénél. Még van ideje. Előkészítve kitette, majd választott a pénztárcájából egy ötforintost.
Először röviden, aztán elnyújtva kezdett kaparni, majd a kis ragadós forgácsokat finoman lefújta a táskájáról, és ami a combján landolt azt idegesen lesöpörte.
Majd visszatért és kapart tovább. Minden etapnál ott volt az arcán az izgalom, a remény, a bátorság, a sok eltűrt év, a megkeseredett száj, az újrakezdés értelme.
Fel-fel nézett a sort figyelte, majd egyre gyorsabban kapart és sepert, dobolt a lábával, hogy a forgácsok könnyebben lehulljanak a földre.
Majd pont azzal a semmit ki nem fejező arckifejezéssel amikor bejelentette a második férje, hogy megcsalta, vagy amikor megkapták az elsővel a kiutalt lakást, vagy amikor az egyetlen lánya felhívta őt, hogy soha többé nem akarja látni,
eltette a sorsjegyet a táska oldalsó fakkjába. Ott tartja azokat a dolgokat, amiket bármikor, hirtelen elő kell venni.
Pont ugyanúgy nem lehetett megállapítani az arckifejezéséből, hogy nyert vagy mindent elvesztett. Visszajött Feri a sörökkel, majd fordult egyet az unicumokkal és közben viccesen elmesélte az egyik sztoriját itt a strandon, hogy volt ugyanígy ezelőtt negyven évvel.
A nő letette a táskáját a földre, szemeit végigvitte a büfé előtt elterülő Balatonon, lehúzta a rövidet, mosolygott az újdonsült hódolójára és a telefonjával lefényképezte a szitakötőt ami az asztalukra tévedt.
Fotó: strand.hu
Oszd meg a véleményed velünk!