Egyik nap Nagyfiammal nosztalgiával emlékeztünk meg ifjúkori intői történetéről. Nem volt ő rossz gyerek, csak mindig elkésett az órákról, elvesztette a cuccait, és néha elaludt az órákon. Osztályfőnöke szeretett volna belőle rendes embert faragni, gondolta, ebben a halom intő majd segít. A fiam tök jófej felnőtt lett, de szerintem ez az intőktől független jelenség. Ráadásul sikeres gimis éveket tudhat maga mögött, ahol a sok beírás a menőségi faktorát csak növelte. Salát Luca írása.
Saját kárán…
Az osztályfőnök frusztráltságát csak saját szülői tehetetlenség-érzése múlta felül. Bár tudtam, hogy társadalmilag jogos elvárás zabolázatlan kölykeim megnevelése, de fogalmam sem volt, milyen eszközökkel.
Nem emlékszem olyan fegyelmezési kísérletre, amiből ne én jöttem volna ki szarul.
Az elkésős intőkről egyébként azt gondoltam, hogy elkésni parasztság, de amíg a kölyök nem tapasztalja a saját bőrén a kínos következményeket, addig feleslegesen ugatok. Később az egyetemről egyszer majdnem kirúgták a rendszeresen lekésett zh-k miatt.
Gyorsan megtanulta, hogy vannak helyzetek, amikor kisebb szívás időben felkelni, mint vállalni a következményeket.
Amikor kamaszt büntetünk, jellemzően magunk megyünk a pofonért
Indulatoktól habzó szájunkkal inkább nevetségesek, semmint tekintélyt parancsolóak vagyunk, ráadásul az amúgy is számos sebből vérző anya-gyerek kapcsolatunk még egy maflást kap.
Kamaszunk ganajkodása felett persze nem hunyhatunk szemet, de a keretek szabása több kreativitást igényel, mint a szobafogság kiszabása, vagy a wifi router szétcincálása.
A kamaszkor kihívása, hogy szétrollkodja az anyai integritást megtanulja belőni a határt a kreatív lázadás és a felelőtlen önzőség között. Ekkor formálódik stabillá az életet kábé végigkísérő értékrend, aminek során jó esetben megtanulja, hogy
nem a büntetés megúszása miatt kell normálisan viselkedni, hanem azért, mert egyébként saját maga előtt süllyedne el szégyenében.
A társadalmilag emészthetővé válás folyamata jóval korábban kezdődik, de a kamaszkor forradalmi időszak az értékrend megszilárdulásában.
Retorzió helyett felelősségvállalás
Resztoratív büntetésnek nevezik azt a nevelési módszert, ami a belsővé válás folyamatát erősíti meg anélkül, hogy szétrollkodná a szülő-gyerek kapcsolatát, ráadásul legfeljebb nyolc napon belül gyógyuló lelki sérüléseket okoz, ami egy kamaszos család dinamikájában önmagában elégedettségre ad okot.
Kölykünk gaztettéért nem a felsőbbrendű szülői pozíciónkból kiszabott büntetés jár, hanem mindig az adott elcseszett helyzetet mérlegelve közösen keressük a megoldást, ami a károk lehetséges enyhítését jelenti.
A házibuli során betört ablakért nem szobafogság jár, hanem a kamasz cipeli el a betört üveget a mesterhez, és ő fizeti ki a javítás árát. Mert hibázni lehet, a tetteinkért viszont vállalni kell a felelősséget.
Felnőtt hiszti vagy fontos norma?
Mielőtt a gyerekünk tűrhetetlen viselkedése miatt habzani kezd a szánk, jobb háromig elszámolni. Matekkettes, kamaszszobából csörgedező szemétkupacok, fapofa a vacsoránál, késések, lemerült telefonok, szülői kérések figyelmen kívül hagyása…
Ami a szülő számára tahóság, a kamasz számára általában szülői hisztinek tűnik.
Az ezeken való folyamatos rugózás könnyen megsemmisítheti azt a vékony érintkezési felületet, ami még reményt adhat a szebb közös jövőre.
Attól a szülőtől, aki ugyanolyan erkölcsi gyengeségként kezeli, hogy a gyereke három naponta vesz tiszta zoknit és néha öt napig nem fürdik, mint azt, ha bántja a gyengébbet, nem tartja meg az ígéreteit és sunnyog,
attól a gyereke nem fogja megtanulni, mi az igazán fontos és mi nem.
Helyette levonja azt a következtetést, hogy az anyja egy neurotikus barom, s legjobb, ha lepergeti magáról mindazt, ami miatt vinnyog.
Ítélkezés helyett énközlések
16 éves lehettem, amikor a barátaimmal úgy elbeszélgettük az időt, hogy másfél órát késtem otthonról. Amikor hazaértem, anyukám könnyes szemmel csendben csak annyit mondott: iszonyatosan aggódtam miattad.
Napokig gyötört a bűntudat amiatt, hogy anyukámnak aggodalmat okoztam, és soha többet nem késtem otthonról.
A szülői őszinte érzésekre még a jólfejlett pszichopatának tűnő serdülő is könnyen rezonál.
Erőfitogtatás helyett párbeszéd és minta
Kamaszunkkal szeretünk azon izmozni, hogy ki az erősebb. Leggyakrabban a „ Te még fiatal vagy, ahhoz, hogy erről véleményed lehessen”, „Amíg az én kenyeremet eszed, addig. nem te mondod meg..”, illetve „Nem csak jogaid, de kötelességeid is vannak” – típusú idiótaságokat szoktuk előrángatni transzgenerációs tarsolyunkból.
A demagógia, illetve felsőbbrendű helyzetünk fitogtatása minden helyzetben szánalmassá tesz, de az ultrakritikus kamasz ezt hallva nem csak hülyének néz, de még ellenállóbbá válik.
Jó kiindulási alapot jelenthet egy valós párbeszédhez, ha erőfitoktatás helyett higgadtan elmondjuk neki, nekünk miért fáj, mitól aggódunk, és miért nem tartjuk helyesnek azt, amit tett. A tartalomtól függetlenül ezzel egy jó mintát nyújtunk arra, hogyan lehet feszült helyzeteket konstruktívan kezelni.
Általánosítások helyett konkrétumok
Az általánosítások („Te mindig elkésel”, „Ezerszer megmondtam”, „Te sosem tanulsz a hibáidból”) a problémára fókuszálás helyett megakadályozzák a hatékony kommunikációt és elmélyítik a feszültséget. A konfliktusok megoldását az „itt és most” helyzetek megbeszélése, és a szituációhoz leginkább passzoló megoldások keresése jelentheti.
A tutit pedig nem mi mondjuk meg, hanem a kamaszt is megkérdezzük, mit gondol az adott helyzetről, s a megoldás közös döntés eredménye
Az utolsó utáni pillanatban vagyunk
Tapasztalataim szerint a büntetés kamaszkorban veszett fejsze nyele. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy leszálljunk a magas lóról, átgondoljuk, nekünk mi a fontos, és mi nem az, hogy megtanuljunk sallangok nélkül kommunikálni, megmutatni, hogy hibázni lehet, de a felelősséget minden körülmények között vállalni kell.
Valós változás csak akkor remélhető, ha a kamasz nem elszenvedője egy miatta balul elsült történet lekerekítésének, hanem aktív részese annak.
Ebben a videóban a büntetésről beszélgetünk, konkrét példákon keresztül.
Ha szeretnél beszélgetni arról, hogyan lehet másképp is „büntetni”, illetve a büntetés miért nem jó megoldás a konfliktus kezelésére a kamasszal, akkor írj a mediator@anyapara.hu email címre.
Oszd meg a véleményed velünk!