Hajtom a gyereket

Én igazán nem akarom túlterhelni őket különórákkal…Csak hát a rendszeres mozgás egy serdülőnél majdnem olyan fontos, mint a táplálkozás. A képzőművészeti szakkört imádja. A matek egyedül nem megy, heti kétszer egy óra magántanár mellett viszont kirázza a kisujjából. Nyelvtudás nélkül pedig ma már nem lehet boldogulni. Salát Janka írása.

Este hatkor hazaesünk, nekiül tanulni, kilenckor lefekszik, de képtelen elaludni 11 óráig, zakatol az agya. Reggel fél 7-kor kelés. Még csak hatodik osztályos, mi lesz velünk, ha felvételire készülünk majd?

Hajtom a gyereket

Hajtom a gyereket, miközben maximálisan egyetértek Vekerdy Tamással, amikor arról beszél, hogy egy fejlődésben lévő szervezetet serdülőkorban oly mértékben megterhel pusztán a biológiai változás, hogy ilyenkor a gyerek legfőbb életfeladata a lustálkodás és az álmodozás.

A 21. század harmadik évtizedében azonban van egy kifogásom: a lustálkodás és álmodozás egyet jelent azzal, hogy hülyeségeket néz a neten.

Egyrészről azt érzem, el kellene már engednem a kontrollmániámat, nem kellene folyton azon görcsölni, hogy mit néz, mit játszik a gyerek, nem kellene anyaságom legégetőbb szorongásaként megélni, hogy

mi lesz akkor, ha összegyűjti a pénzt az okostelefonra.

Másrészről azt látom, hogy a mai serdülők valami elképesztő virtuális világban élnek, amelyben valójában rém magányosak és szoronganak – ettől pedig nagyon szeretném megóvni a saját gyerekemet.

Betáblázom minden percét

Biztos, ami biztos, betáblázom minden percét, így nem lesz ideje marhaságokra.

Oké, eltúloztam. Valójában tudatos erőfeszítést teszek, hogy ésszerű kompromisszumot kössek magammal is, a gyerekkel is.

• A képzőművészeti szakkört ő választotta, szereti, ragaszkodik hozzá. Iskolán belül van, nem megy el idő az utazással.
• Heti két alkalom helyett csak egyszer viszem szertornára. Tudatosan azt a sportot választottuk, amelyben esélytelen versenyző lenne, a hobbicsoportban nem kell szorongani a megmérettetéstől.
• Mivel nem leigazolt sportoló, kötelező számára a heti 90 perces iskolán belüli ún. tömegtesi.

Ezzel nem tudok mit kezdeni (de nincs ellenemre).

• A matektanár az én gonoszságom, hozzá ragaszkodom. Online van, legalább itt sem megy el idő az utazással. A gyerek három éve kijelentette, hogy ő matekból hülye, teljesen felesleges energiát fektetnie abba, hogy megértse. A külön tanára azonban csodát művelt,

gyermekem kénytelen volt szembesülni a ténnyel, hogy egyáltalán nem hülye, és minimális többletenergia ráfordítással ötös dolgozatokat képes írni.

• Idegen nyelv nélkül nem fog boldogulni. Ennek ellenére

erőt vettem magamon, nem járatom külön angolra.

Érzésem szerint az iskolában tanultak legalább ötven százaléka teljesen felesleges, ami az életben (számomra) igazán fontos, azt iskolán kívül tanulja meg a gyerek. A művészet, a kreativitás és a mozgás öröme, az önismeret, az emberismeret nem része a tananyagnak.

Ugyanakkor a digitális oktatás idején mindannyian megtapasztaltuk, hogy iskolába járni fontos és hasznos. A tananyag otthon is elsajátítható,

de a kortárs-, illetve a tanár-diák között épülő kapcsolatok csak személyes részvétellel tudnak épülni.

Nincs más választásunk: jár iskolába, alkalmazkodik a követelményekhez, amiből lemaradása van, azt magántanárral pótolja, amit fontosnak tart(ok), azt délután iktatjuk be az életébe. Amit el tudok engedni, azt elengedem. Így – ha túl vagyunk a kötelező esti lelkizésen – szinte minden nap jut egy órácska a funkciótlannetezésre.

Lehetőség a továbblépésre

Mediátor segíthet a fenti témában is. Ha konfliktusod van a kamasz gyerekeddel tanulás vagy a túl sok netezés témában, gyertek el (vagy gyere el) beszélgetni erről. További információkat ITT vagy ITT találsz. Illetve, ha már eldöntötted, hogy szeretnéd kipróbálni, akkor erre az emailcímre írj és küldöm a részleteket! Köszönöm. Szücs Szilvi mediátor.

Fotó:pexels.com