Ez az írás azoknak szól, akik még mindig ott tartanak, hogy ha áldozatról olvasnak, vagy áldozattal beszélnek, esetleg ők maguk is áldozatok, akkor zsigerből beindítják az áldozathibáztatást. Minek ment oda, miért hallgatott eddig. Attól még, hogy az apád vagy az anyád az illető, nem vagy felelős értük és talán pont ez a cikk adja meg az erőt ahhoz, hogy előállj és le tedd azt a terhet, amit évek óta cipelsz, és amit a szüleid követtek el ellened gyerekként. Nem miattuk. Magad miatt.
2021. október 24.
– Sorry girls, I have to pick it up. It’s my father.
– Hol vagy kislányom?
– A Duna parton sétálok Regensburgban.
– A barátnőiddel, akikkel Hollandiában ismerkedtél meg?
– Igen.
– Látod kislányom? Nem megmondtam, hogy apádnak mindig igaza van?
2004 március
2004 tavaszán külföldi nyári munkát kerestem magamnak. Egy ír családhoz mentem volna bébiszitternek, megállapodtam velük, már csak a repülőjegy hiányzott. Sejtettem, hogy apám nem fog lelkesedni az ötletért, de 23 éves egyetemistaként úgy gondoltam, megbékél a tényekkel.
Nem békélt. Az ő lánya nem lesz cseléd holmi ír családoknál! Az ő lánya csak tanulni mehet külföldre.
Azonnal intézkedett, a hátam mögött kijárt nekem egy féléves ösztöndíjat Hollandiába. A jelentkezési lapok beadásához azonban szükség volt az aláírásomra, így kénytelen volt értesíteni engem is a tervről. Az aláírást megtagadtam: „Már nem vagyok gyerek, jogom van eldönteni, mit kezdek a nyári szünettel, szeretnék pénzt keresni!” Szó szót követett, majd tett tettet:
a falhoz szorított és brutálisan elvert…
Soha nem tett ilyet azelőtt, igaz, soha nem is tettem semmit akarata ellenére.
A tudat, hogy esetleg elveszítheti felettem a kontrollt, megőrjítette. Nem tudom, hogy az újabb veréstől, vagy attól féltem jobban, hogy a dühtől tajtékzó apám agyvérzést kap,
és én leszek felelős a haláláért.
A papírokat aláírtam, az ír családot lemondtam, az Erasmus Irodában megtettem minden szükséges lépést, és augusztus utolsó hetében repülőre ültem, hogy fiatalságom legizgalmasabb fél évét tölthessem egy holland egyetemi kisvárosban.
Multikulturális közösség, nyelvtanulás, utazás és kultúra, buli és space cake, szalmaláng szerelmek és életre szóló barátságok – pont, mint a filmekben.
Nehéz lett volna a szüleim előtt eltitkolni, hogy nagyon jól érzem magam, néhány barátommal azóta is évente találkozunk. Apám azóta sem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, amikor az orrom alá dörgölheti:
Látod kislányom? Nem megmondtam, hogy apádnak mindig igaza van?
Mindig igaza van
A rohadt életbe, hogy igaza volt! Gyűlölöm, hogy mindig igaza van, és gyűlölöm, hogy az ő igaza mindig sokkal igazabb, mint az enyém!
Gyűlölöm, hogy nem engedett felnőni, hogy függőségben tartott,
hogy csak úgy tudtam elmenekülni nyomasztóan erőszakos jóakarata elől, hogy a pasimhoz költöztem.
Rá fél évre csak azért is kimentem külföldre „cselédnek”.
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!