A békés öregkor értelmezhetetlen számomra

6 év GYED és 5 hónap karantén alatt szereztem annyi önismeretet, hogy tudjam: ha objektív körülmények nem kényszerítenek arra, hogy kibújjak a melegítőmből, akkor nem fogok kibújni belőle. Azt is tudom már magamról, hogy az intellektuális kihívásokban szegény élet nyomaszt. Számomra az egyensúlyt az jelenti, ha mindig egy picivel több dolgom van, mint időm. Salát Janka írása.

A békés öregkor értelmezhetetlen fogalom

Bámulattal nézem a nyugdíj előtt álló ismerőseimet, akik vágják a centit, tervezgetik a világ körüli utazást vagy a kiskertet, amit végre rendbe tehetnek majd.

A megbékélés élő szobrai ők!

Az én perspektívámból az üres fészek szindróma – ha jó sok világmegváltó projekttel kompenzálom – még csak-csak túlélhetőnek látszik, de a békés, nyugodt öregkor értelmezhetetlen fogalom. Bizonyára a nyugdíj-fóbiámba igen nagy szerepet játszik az, hogy

mindkét szülőm a szó szoros értelmében belerokkant nyugdíjazásába.

Talán szerencsém van, hogy kifogtam azt a szakmát (pszichológus), ahol az öregedés egyenesen előny. Ha egészségi állapotom engedi, a halálom napjáig praktizálhatok – ez a gondolat megnyugvással tölt el.

Mit jelent ez a majdan felnőtt gyermekeim számára?

• Anyám az elmúlással való szembenézés helyett a munkájába menekül.
• Anyám képtelen békében megöregedni.
• Anyám tojik a családjára, unokáira, neki csak a karrier fontos.
• Anyám, ahelyett, hogy vén apánkat tenné boldoggá, a munkába temetkezik.

vagy esetleg…

• Még mindig jobb, hogy ennyit dolgozik, mintha depressziósan zokogna a lakásában.
• Még mindig jobb, hogy ennyit dolgozik, mintha a nyakunkra járna.

Legalább nem nekem kell eltartanom.

netalántán…

• Anyám a legtiszteletreméltóbb idős hölgy, akit ismerek, hajlott kora ellenére is aktív életet él.
• Csodálom anyámat, mennyi energia van benne.
• Fantasztikus anyám van: megtalálja az egyensúlyt a magánélet és a munka között.

Anyám nem öregszik.

• Anyám szerencsés ember: a munkája a hivatása.

Az új Polgári Törvénykönyv 2016. óta kimondja, hogy a nagykorú gyermeknek a rászoruló szülőjével szemben tartási kötelezettsége van. A bíróság a jövedelem 50%-át is lefoglalhatja.

Nagyon szeretném a gyermekeimet megkímélni attól, hogy rólam akár anyagilag, akár érzelmileg, akár fizikailag gondoskodni kelljen.

Pénzt az államtól…

Az anyagi szempontokat nézve nem valószínű, hogy sok jóra számíthatok az államtól 25-30 év múlva. A 2016-os mikrocenzus alapján

100 aktív dolgozóra 112 inaktív jut, 30 év múlva – a társadalom elöregedésével – valószínűleg ennél is sokkal rosszabb lesz a helyzet.

Ebből a szempontból tulajdonképpen örülhetnek a gyerekeim, ha nyugdíjas éveimet pénzkereső tevékenységgel töltöm.

Érzelmi gondoskodást a családtól…

Az érzelmi gondoskodás más tészta. Ezt a nehéz feladatot különösen nem szeretném a gyerekeimre testálni. Hiszek Hellinger törvényében, mely szerint az adás és elfogadás felnőttek és gyermekek között

mindig felülről lefelé halad, vagyis a szülőktől a gyermek felé.

Ez sosem lehet egyenrangú kapcsolat, így az adok-kapok sosem kerül egyensúlyba. A szülők is megkaptak gyermekként a szüleiktől mindent, amit csak megkaphattak (jót is rosszat is), ebből a begyűjtött lelki tőkéből tudnak ők is tovább adni a saját gyermekeiknek.

Nem kérhetünk vissza semmit abból, amit adtunk. 40 évesen, és 80 évesen is az a feladatom, hogy adjak a gyerekeimnek.

Lehetőleg minél több jót, és minél kevesebb rosszat.

Tehát ami a feladatom, így negyven körül

Jót adni azonban akkor tudok, ha jól vagyok, ezért anyaként egyik legfontosabb kötelességemnek tartom, hogy testi és mentális egészségemet karban tartsam. Ha a meg nem zakkanásomhoz több szakmai munka és kevesebb unokatutujgatás szükséges, akkor hiba volna lemondani a munka öröméről azzal az álszent szöveggel, hogy gyermekeimnek szükségük van rám.

Valószínűleg még így is a kelleténél nagyobb igény lesz bennem az unokatutujgatásra és lányaim cseszegetésére arra, hogy mindenben segítsem lányaim életútját.

A fizikai jóllét ismét egy más téma. Tetszik, nem teszik,

nem leszek örökké fiatal és egészséges.

Nem akarom, hogy a gyerekeim valaha is pelenkázzanak. Azt sem akarom, hogy ezt valaha saját kötelességüknek érezzék. Adjon az Ég annyi munkával eltöltött évet, hogy amikor végleg segítségre szorulok majd, legalább anyagilag ne legyen gond az emberhez méltó végjáték.

Fotó:pexels.com