Beszéljünk végre a nyárról!

A hosszas iskolai időszak után lázasan készülök az idei nyárra, de amikor végre élesben játszhatunk, a régi emlékek rózsaszín máz nélkül csapnak arcul. Hirtelen világosan emlékszem arra, amit már évközben is pontosan tudtam: kamasszal a nyár könyörtelen regresszió. Salát Luca írása.

Amikor a kölykök aprók voltak, néhány vakmerő síelős és tengerpartos kiruccanás után megértettem: ha szívni akarunk, felesleges ekkora utat megtennünk, egy belföldi pocsolya mellett is kielégítően idegtépő pelenkásokkal legelészni a boldog nyaralók között.

Nyaralás, amikor kicsik voltak

Az első évek megpróbáltatásai után anyaságom történetében következett egy rövid időszak, amikor bár nekem horror volt a vakáció, de legalább azt éreztem, hogy a kölyköknek jó. Közben az a reménysugár tartott mentálisan kielégítő állapotban, hogy ha egyszer majd véget ér a lófaszka automaták ikonikus időszaka,

 (gondolom, emlékeztek a gumilabdákat és takonyszörnyeket száz forintért osztogató műanyag dobozokra, amelyek váratlanul bukkantak elő az utcasarkokon, és garantáltan többórás bőgés kezdetét jelentették, mert:

elnyelte,

elgurult,

elveszett,

kipukkadt,

 a tesó kapta a pirosat…)

akkor egy új, élhetőbb világ veszi kezdetét: hamarosan nem a vízi ugrálók, a balatoni focipályákon rothadó cirkuszsátrak, illetve a fákon lefegő hordókkal tarkított kalandparkok világában pocsékolom el a fiatalságomat  teszem a gyerekeim életét boldoggá,

hanem anyaságom értelmes minőségi időtöltés közepette teljesedik ki.

Elképzeltem, hogy hamarosan én leszek a világ legmenőbb anyukája, aki a kamaszaival együtt veti bele magát a romkocsmák titokzatos világába, koncerteken csápol az első sorban, miközben egymás kezéből kapkodják ki a legújabb Jonesbo könyvet,

de csak azután, amikor megjöttek a közös vadvízi evezésből, körbebiciklizték a Balatont és barnára süttették a töklapos hasukat a tengerparton.

Nyaralás (szenvedő) kamaszokkal

Ma már tudom, hogy ez az álom nem volt több infantilis énvédő mechanizmusnál. A kamasznyaraltatás valójában nem fejlődés, hanem drasztikus visszaesés a főállású anyaság életérzésébe: tenger helyett elég egy pocsolya ahhoz, hogy mindenki szarul érezze magát.

Viszont jóval drágább.

Mert már nem az ingyen hozzáférhető anyatejjel táplálod őt, hanem nagy mennyiségű junkfood-dal minőségi kajával, ráadásul végső kétségbeesésedben minden vackot megveszel neki abban a reményben, hátha egy pillanatra mosolyt tudsz csalni unott arcára.

(Nem tudsz.)

Az egyetlen pozitív változást az jelenti, hogy már nem kell magatokkal bilit vinni. Ettől eltekintve a kisgyermekes nyaralások hangulata ott kísért a levegőben:

körülötted mindenki boldog, csak a te gyereked szenved látványosan,

ráadásul azt se tudod miért, mert értelmetlen nyüszítő hangok kiadásán kívül más kommunikációs forma nem áll rendelkezésére fejlődésének eme szakaszában. Egy pillanatra sem tudsz szabadulni az érzéstől, hogy a társadalom számkivetett lúzerjaként semmi mást nem csinálsz, csak bénán lavírozol felborult napirendetek hálójában.

A kamasz biztos, hogy akkor alszik el, amikor süt a Nap és csobbannál egyet a Balatonban vagy beülnél egy étterembe, esetleg átvonatoznál (nem az éjszakai postavonattal, hanem egy kutyaközönsége nappali menetrendszerinti járattal) a szomszéd kisvárosba. Éjszaka viszont félóránként ébreszt fel,

 „Mamamama nem tudok aludni, mert

 meleg van,

csípnek a szúnyogok,

szellemet láttam,

túl hangosan horkolsz.„

Miben hasonlít mégis a kisgyerek és a kamasz?

Egy kamasszal pont annyira nem lehet normális dolgokat csinálni, mint egy kisgyerekkel. Ő biztos, hogy nem fog veled biciklizni vagy várost nézni,

mert a nyár nem azért van, hogy fárasztó, értelmetlen dolgokra fecsérelje az idejét, helyette minden energiáját arra fordítja, hogy kipihenje a tanév fáradalmait.

A kipihenés nagyon szigorú értelemben vett kipihenést jelent: lehúzott redőnyök mögött vízszintes helyzetben való elhelyezkedést időben minél jobban közelítve a bruttó 10 héthez. Ne ábrándozz, nem fog veled moziba menni, molyirtószagú az ízlésed. A zenei preferenciáidról pedig inkább ne is beszéljünk.

Mostanában a megálmodott tiniszeánszos Budapest Parkhoz annyi közöm van, hogy megvehetem neki a koncertjegyet, s kis mázlival pont én vagyok a Kiválasztott, aki hazafuvarozhatja őt és az összes barátnőjét a koncert után.

Van azonban jó hír is. A kamasz igényszintje hasonló a kisbabáéhoz. Ha lehetősége van enni, inni és aludni  AZONNAL,  és  környezete alkalmazkodik random működésű biológiai órájához, akkor ő a világ legrendesebb csecsemője  kamasza.

A nehézségek akkor kezdődnek, amikor ennél többet akarsz neki érzelmileg, intellektuálisan vagy kulturálisan adni.

Márpedig egy nyaraláson igen kemény, tudatos viselkedésminta és stabil személyiségstruktúra szükséges ahhoz, hogy szemrebbenés nélkül nézd végig a lehúzott redőnyök mögötti hetrázását.

És lássuk be: szinte kizárt, hogy tizenvalahány évnyi gyereknevelés után te ilyennel rendelkezel.

Ha azonban mégis el tudod fogadni, hogy anyai minőségedben nem vagy több egy folyamatos étel- tisztaruha- és pénzforrásnál, akkor minden rendben lesz, s nyugodtan elviheted magaddal akár nyaralni is.

De ha még nem tudtál megbarátkozni a felismeréssel, hogy sok éves szeretetteljes nevelgetés után egy olyan embert adtál a világnak, akit semmi sem érdekel a négy falon és a telefonján kívül, akkor inkább menj egyedül vakációzni. Szerencsére a bilizéróság mellett a kamasznak a másik nagy előnye az, hogy rá lehet csapni az ajtót rád csapja az ajtót, s remekül elvan magában.

Augusztus végén lehetséges, hogy majd eszembe jut ennél több pozitív gondolat.

Szép nyarat kívánok nektek!