Majzik Edit táncos-koreográfus férjével élte egy művészházaspár sikeres, ugyanakkor szélsebes életét, majd különös módon éppen egy mozdulat volt az, aminek következtében maga a sors osztott Editre egy nem várt, minden korábbinál nehezebb szerepet.
A „mi lett volna” kezdetű mondatokról vagy belső monológban ugyanerről, amit pörgetünk nap, mint nap némán alig beszélünk. Majzik Edit színésznő vállalja, hogy a velük történtek után azt gondolja, hogy dolgainak nagy részét másként csinálná.
Na de ez életem majd minden lépésére elmondhatnám, úgyhogy igyekszem magamtól távoltartani a: Mi lett volna, ha… kezdetű gondolataimat. – mondja őszintén.
„Muszáj fölvennünk azt a kesztyűt, amit az élet dob elénk, mert sokkal többet nyerünk, mint amit veszítünk.” – interjú Majzik Edit, színésznővel, akire az élet egy súlyos baleset következtében egy új, nem várt szerepet osztott.
A baleset előtti házasság
Tulajdonképpen semmi nem romlott el. Csak éppen nem működött megfelelően. Klasszikus történet. Megszületett az első, majd a második fiúnk és én hirtelen megszűntem feleség lenni. Minden figyelmemet – vagy legalábbis figyelmem nagy részét – a kisfiaimnak szenteltem. Szerettem a férjemet, gondoskodtam róla, de kikopott a kapcsolatunkból az intimitás.
A baleset utáni házasság
Az összes körülmény élesen él az emlékeimben -főleg Gyuri arca, a gyerekeink ijedtsége- de ha választanom kéne akkor kettőt emelnék ki, az első, az ugrás utáni túl hosszú csend.
Csak másodpercek, de pont annyival hosszabbak, hogy elmúljon az ember komfortérzete.
A másik pedig a testvérem tekintete amíg vártuk a mentőket a medence lépcsőjénél, a vízben, ölünkben Gyurival… Az ő szemében láttam meg először a tragédiát és abban a pillanatban kezdtem el “nem tudomást venni arról”, hogy ez megtörténhet velünk.
A mindennapok
Eleinte nyilván fogalmunk sem volt, hogy mit jelent Gyurka állapota a jövőnkre nézve. Az ember egyszerűen nem hiszi el, hogy vele ilyesmi megtörténhet és azt sem hiszi el, hogy
ha már megtörtént akkor nem ő lesz az a „csoda” akinek sikerül felülkerekednie.
A mindennapi küzdelmek napi rutinná szelídülnek és egyszer csak több lesz a jó nap, mint a rossz. És soha egy percre sem voltunk magunkra hagyva. Család, barátok, kollégák, orvosok, orvosbarátok, ismerősök, de ismeretlenek is mind-mind szívügyüknek tekintették Gyurkát, maximálisan odafigyeltek igényeire, úgyhogy bárhonnan nézem, a csoda megtörtént csak nem abban a formában ahogy azt eredetileg gondoltuk.
A kamasz fiúk
A nagyobbik fiam pillanatokon belül alkalmazkodott és látszólag nem okozott törést az életében a baleset. Neki ez általában könnyen megy, kevésbé foglalkoztatják a körülmények, amíg mikrovilága belső kapcsolatrendszere nem sérül.
És az nem sérült, csak függőlegesből, vízszintesre változott.
A kisebbik fiam más eset. Ő volt az “apásabb”, komoly szimbiózisban élt Gyurival. A medence partján rettenetesen megijedt. Nagyon kicsi volt, túl gyorsan történt minden, képtelen volt felfogni a történéseket, amikre ráadásul csak késleltetve kapott bizonytalan válaszokat.
Nagyon sokáig tartott, hogy megbarátkozzon az apja a helyzetével, kifejezetten elutasító volt, de később ő volt az egyik legmotiválóbb erő Gyurka életében.
A barátok
Debrecenben a kórházi nővérek, orvosok, mindenki hozzátett valamit az életünkhöz azok közül, akik a baleset előtt és a baleset után kapcsolatba kerültek velünk. Újra és újra erőt tudtam meríteni a férjemből, a barátainkból, a családomból és egy idő után abból a tudatból, hogy az ember a legképtelenebb helyzetekhez is tud alkalmazkodni.
Mi adott számodra erőt a nehézségekben?
A humor, a tisztelet, az összetartozás, és legfőképpen a szeretet. Sokat beszélgetünk azóta is a családban, a barátokkal erről az időszakról. Legtöbbször a bohóckodások, a könnyes röhögésekbe fulladó beszélgetések jutnak eszünkbe, melyek végső konklúziója az volt, hogy Isten a legnagyobb „tréfamester” ha az ember kedveli a durva vicceket.
A búcsú…
Szerintem a halálra jelen társadalmi rendszerünkben nem vagyunk felkészülve. Nem kompatibilis az életszemléletünkkel, eltartjuk magunktól, féljük, szabadulni akarunk a tudattól, hogy van olyan történés, ami egyértelmű és nincs rá semmiféle befolyásunk.
Mindazonáltal, ha a sors kellően kegyes hozzánk, fogadhatjuk felkészülten. Mi megkaptuk ezt a kegyelmet.
A négy és fél év alatt mi kendőzetlenül tudtunk beszélni erről is Gyurkával. Inkább kíváncsian, mint rettegve. Épp ezért nekem olyan szerencsém volt, hogy a temetést pontosan olyanra szervezhettem, ahogy azt Gyuri elképzelte. És nemigen sírtam. Jó érzés volt, hogy minden kívánságát teljesíthettem, és nem csak én, mindenki, aki ott volt, aki beszédet mondott, aki verselt. Minden méltó volt mindahhoz, amit ő életében képviselt. Így nem maradtak elvarratlan szálaink, ki nem mondott gondolataink.
Az én üzenetem
A legfontosabb, amit megtanultam: Megélni a pillanatot a maga teljességében.
Hogy ne féljenek kérni, ne akarják egyedül elbírni azt, ami rájuk nehezedik, ne féljenek megélni a mélységeiket, de tudjanak örülni is. Nevessenek, sírjanak jó sokat. És bármilyen nehéz is, kezeljék lehetőségként az új helyzetet. Egyszerűen muszáj fölvennünk azt a kesztyűt, amit az élet dob elénk, mert végső soron sokkal többet nyerünk, mint amit veszítünk.
2023-ban ismét három példaértékű élettörténetet mutat be a Richter Főnix Közösség. Az idei évben olyan életutakat ismerhet meg a közönség, amelyeknek főhősei nem kívülről várják a segítséget, hanem képesek kezükbe venni sorsuk alakítását és gondoskodni saját magukról. Káró Regináról ITT olvashatjátok írásunkat.
A Richter Főnix Közösségről
A Főnixek sorstörténetét bemutató filmek elérhetőek a Richter a Nőkért Facebook és YouTube csatornáján, valamint a weboldalon.
A Richter Főnix Közösség olyan bátor nők közössége, akik képesek voltak a mélypont után felállni és újrakezdeni az életüket. Ha magadra ismersz, küldd el a saját történetedet, hogy erőt adjon mindazoknak, akik még nem értek ennek a hosszú útnak a végére!
Oszd meg a véleményed velünk!