Ha nem vagy nagyon nyomulós

Nem hiszek a „nagy beszélgetésekben”. Amikor egy kijelölt időpontban „bemondjuk”, hogy üljünk le és beszélgessünk! Ez kábé olyan, mint amikor a főnököd odajön hozzád reggel és tök komoly arccal azt mondja, hogy majd délután valamikor mindenképp szeretnék beszélni veled. Innentől van az agyhalál. Csak arra gondolsz, hogy vajon mit akarhat, minden verziót végigfuttatsz a rendkívüli prémiumtól a kirúgásodig. Szücs Szilvi írása.

A lényeg: ez az indítás általában sosem pozitív kimenetelű. Mert ilyenkor mindig beáll a gyomorgörcs. Hogy biztosan akar valamit már megint– gondolja a kamasz.

Én a folyamatos beszélgetésben hiszek

Amit ne úgy képzeljetek, hogy ha meglátod (végre) a kamaszt, akkor elkezded nyomni a sódert, egy levegővel ráereszted a véleményedet, a kéréseidet, a kételyeidet vagy éppen a szeretetedet.

Hanem inkább úgy képzeld el, mint egy lassú áramlást, amely a mindennapok része.

Amely inkább építő, mint romboló, amelyről azt hiszed, hogy egyik fülén be, a másikon ki. Pedig nem. Ha érzed a ritmusát a kamasznak, ha

nem vagy nagyon nyomulós, ha le tudsz állni, akkor sikerülni fog!

És még valami, ami nagyon fontos és ha van egy kis időd magadra, gondold át: te, hogy vagy ezzel. Ne a kamasz legyen az egyetlen társad a gondolataid kinyilatkoztatására. Még akkor sem, ha átmenetileg egyedül vagy. Vagy nem vagy egyedül, de egyedül érzed magad…

Próbálj meg néhány témát „átvinni” magadban vagy találj rá barátot, segítőt akivel megbeszélheted. A kamasszal a saját lelked rezdüléseit akkor oszd meg, ha először végiggondoltad (egyedül, vagy valakivel), hogy mit mondasz majd.

Végiggondoltad az ő fejével.

Neki mit jelent ez a problémád, ő hogyan fogja ezt „becsatornázni” a saját életébe? Mennyire félreérthető számára amit mondasz?

A másik fontos szempont, hogy mennyire vagy őszinte, amikor beszélsz vele.

Mert ha őszinte vagy, akkor nem lehet baj. Ha mersz te is sebezhető lenni (erről egy fantasztikus TED videót nézzetek meg) és ezt felvállalod előtte, akkor nem lehet baj. Ha mersz tőle bocsánatot kérni, akkor nem lehet baj.

Beszélgessetek, és ne szónokolj.

Az Anyaparán idéztünk már egy Zacher Gábor interjúból, ahol többek között arról is beszélt, hogy mennyire fontos a beszélgetés a kamasz gyerekkel. Vagy említhetném Földessy Margittal készült interjúnkat is, ahol azt mondta, hogy beszéltetni kell a kamasz gyereket, még akkor is, ha kis időre elzárkózik ettől.

Vagy itt van Feldmár Andás: Őszinteség című könyvéből egy útravaló: „Abban, hogy valakihez szólok, a legcsodálatosabb dolog nem az, amit mondok, hanem az, hogy egyáltalán beszélek hozzá. A beszélgetés arra való, hogy én másik lehessek a másiknak. Azért, hogy áthidaljuk az elkülönülést, ami az emberi sorsunk, az egzisztenciánk:

senki nem ismeri, soha nem is tudja megismerni senkinek sem az élményét.

Soha nem fogom tudni, mi az élményed, amikor ezeket a sorokat olvasod. Te sem fogod tudni, mi az enyém most, amikor írok. A beszélgetés arra való, hogy áthidaljuk ezt a szakadékot a benső élményünk és a külső valóság között.”

Fotó:pexels.com