Ki kezdeményez a kamaszoknál, a fiú vagy a lány?

Meglátja, megtetszik neki. Hiszen annyira szép, fiatal, izgalmas és érdekes. Keresi, érdeklődik utána és felkutatja, ki lehet. Bejelöli a facebookon és ráír, vagy barátokon keresztül üzen neki, hogy szeretné megismerni. Ha a fiú a megkeresésre beleegyezik, létrejöhet a kapcsolat. Renner Kata írása.

Mert ő egy lány, fiatal, szép, és tudja mit akar.

Végül is mi van abban, ha egy lány kezdeményez? A XXI. században élünk, nem dédnagyanyáink korában. De végül is tényleg, mi is van abban?

Manapság a lányokat kiskoruktól fogva nagy önállóságra és öntudatosságra neveljük.

Lehetne itt és most kamuzni, hogy nem így van, de a lányok versenyt futnak a fiúkkal az élet minden területén és sokszor kerülnek ki győztesként. Így nevelődnek, így szocializálódnak.

Megtanulták, hogy legyen akaratuk, tudjanak választani, mondják el mit szeretnének. És ez így van jól.

Gyakran látják anyjukat nagy cégek vezetőjeként, amint több férfi beosztottat irányítanak. A nagymama pedig sokuknál a szerelem szabadságáért küzdött fiatal korában hippi ruhában virágfüzérrel a hajában fesztiválokon. A fiúk is hasonló nevelésben részesülnek, és ugyan elmondják nekik, utalnak rá, hogy ők az erősebb nem,

de vajmi kevés segítséget kapnak arra vonatkozólag, hogy ez mit is takar valójában.

Az iskolában nem szabad rosszalkodniuk, a lányokról kell példát venniük, mert azok nagyon jól viselkednek és hát sírni is szabad (ezt már legalább szerencsére lehet), mert már az is elfogadott.

Egyre több az elvált család, a fiúk sokszor csak nőkkel nevelkednek, az apa távoli és elérhetetlen, a férfikép pedig homályos.

A lányokkal szemben egyre több fiú lesz bizonytalan, félénk, szorongó, amit aztán különböző módon próbálnak leplezni.

Van, aki nagyzol, van, aki nem foglalkozik a csajokkal, hanem inkább fiú társaságot keres, van, aki egyre másra váltogatja őket, van aki gépezik, és van, aki pedig fut utánuk.

Mindeközben a női nem kivirulva éli életét, vagy legalábbis próbálja: tanul, megold, elintéz, akar, választ, kezdeményez, szervez, igényeket támaszt. A kérdés csak az, hogy hogyan tud majd ilyen keretek között nőként élni?

Mit lát az anyján? Látja-e, érzékeli-e, hogy foglalkoztat minket a saját életünk?

Látja-e, hogy merre is tart a mi anyaságunk, nőségünk. Hogy összeomlunk-e mindennap a valóságtól? Hogy örülünk-e annak ami van? Vagy csak ezt mondjuk nekik, hogy megnyugodjanak.

Tudod-e azt, hogy amin te parázol, ahogy te reagálsz, ahogy megjelensz, ahogy szereted magad és a testedet, ahogy viselkedsz a férfiakkal, amire tartod magad, amit alkotsz hétköznapi szinten, ahogy szeretsz és viszont(nem)szeretnek, az meghatározó a kamasz életében.

Azt elviszi magával a szerelmeihez, az iskolába, a munkahelyére, barátaihoz.

Hogyan lesz boldog párkapcsolata ha gyakorlatilag nem tanulja meg, hogyan kellene a fiúkat férfinek tekinteni, kivárni, vágyakozni, sugallani, udvaroltatni, törődni, gondoskodni és törődést kapni?

Ha nem tanul meg segítséget elfogadni, ha le akarja győzni minden téren a férfiakat, ha maga szeretne minden szöget beverni a falba, és gond nélkül ő hívja el randizni a pasikat.

Ha „csak szexre tartja őket”, ahogyan sokszor hallani mostanában, vagy olyan magas igényeket támaszt, ami női igények ugyan, de nem viselkedik igazi nőként, tehát emiatt teljesíthetetlenek.

Ha „ellopja a barátnője párját” csak azért, hogy az erejét fitogtassa, vagy ha vágyik ugyan a szerelemre, de folyton irányítani akar benne? Nehéz kérdés.

A fiúknak mostanában nem könnyű, mert olyan szerepet várnak el tőlük, amelyhez nem kaptak megfelelő útmutatót és a feltételek sem elég adottak hozzá.

Azoknak a lányoknak sem könnyű, akik kaptak hagyományos családi útmutatást és nem ilyen formán élik az életüket. Ők zavarodottan néznek körbe a világban és azt kérdezik,

merre menjenek? Azon az úton, amelyet otthonról hoztam, vagy azon, amelyet az „öntudatos” kortársaimtól látok?

Oké, álljunk meg. Ha egy lány kezdeményez azzal semmi baj nincs. Ha egy fiú kezdeményez, azzal sincs baj.

Ami a fejekben történik, azt kell jól átgondolni, megbeszélni.

Hogy mennyire kényszeres, sürgető, soha vissza nem térőnek hitt, izzadságszagú egy kezdeményezés.

Hogy hol van ebben az ember, a lány és a fiú. Külön- külön és együtt.

Talán mi szülők, anyák és apák tudnánk segíteni nekik ebben.

Átgondolhatnánk, hogy mi magunk mit gondolunk a nőiességről, a férfiakról alkotott képről, hogy mi az, amit otthonról hoztunk, milyen mintákat kaptunk ehhez, ebből mit tartunk értékesnek, mi az amit napi szinten gyakorlunk vagy hiányolunk és mi az, amin esetleg szívesen változtatnánk az életünkben.

Ha ezeket a gondolatainkat sikerülne összeszedni, egyszerűen csak érdemes volna megtalálni azt a megfelelő pillanatot, amikor meghallgatásra találnának.

Mert igazából a kamaszok nagyon jó hallgatóság tudnak lenni, ha a megfelelő módon és alkalommal közelítünk a témához.

Te hol tartasz ebben a kérdésben?

Fotó:www.pexels.com