Minden elmondott hazugsággal az igazság adósai leszünk

Amikor az igazság sértő, akkor csak hazudunk, csak hazudunk amíg már arra sem emlékszünk, hogy miről. De az igazság attól még ott van. Minden elmondott hazugsággal az igazság adósai leszünk. Előbb vagy utóbb meg kell fizetni az árát. Szücs Szilvi írása.

Talán ez a legnehezebb kérdés a kamaszneveléssel kapcsolatban. Azért írjuk, hogy kamasznevelés, mert ebben az életkorban kezdődik az igazi teszt. Helyesbítek:

ebben az életkorban és ebben az otthoni karanténban önkéntes számüzetésben van az igazi teszt.

Amikor élesben tapasztalod meg azt, hogy milyen volt eddig a kapcsolatod vele (velük, ha többen vannak).

Nem szeretném ha félreértenétek: ez most nem egy bezzegmimegmondtuk írás lesz. Sőt! Inkább őszinte és magunkba néző. Mert ahhoz, hogy másokat megérts és másoknak segíts először magadat kell megismerned.

Az önismeret a legfontosabb tudásod.

Én azóta azt gondolom, hogy a babakötvény helyett minden gyereknek a 18.születésnapjára egy önismereti tréninget kellene ajándékozni.

Mert a kamasz nem attól „idegesítő”, hogy jönnek a hormonok és egyszer röhögcsél, egyszer meg bunkó.

Nem is attól, hogy sokat lóg a neten, ahol „mindenféle hülyeségekkel tömik a fejét”. (Idézet egy olvasói levélből.) Hanem attól, hogy rájön: amit mondasz és ahogy élsz az két tök más világ. Máshogy fogalmazva:

átlát a szitán. Érted?

És, ha nem hagyod ezt abba, akkor gyorsan lefog lépni és majd csak negyven évesen jön vissza, de akkor is csak azért, mert már öreg vagy és sajnál. Azért írunk ilyen szavakat, hogy meghökkenj. Azért beszéltünk erről élőben, hogy meghalld.

Ha viszont belátod a fentieket, akkor már egy lépéssel beljebb vagy. Beszélj vele, beszélj az érzéseidről, beszélj magadról és próbálj meg bízni először magadban. Utána pedig benne. Vekerdy Tamás Belső szabadság című könyvében így ír erről:

„Minden nevelés önnevelés. Elsősorban önmagammal kell rendben lennem ahhoz, hogy a gyerekemben is jobban meg tudjak bízni – vagy meg tudjak bízni benne egyáltalán. És a gyerekekben meg is lehet bízni – ha nem ellenőrzöm őket lépten-nyomon. Ez nagyon fontos.

Ha mániákusan faggatom és kontrollálom őket, előbb-utóbb hazudni fognak.

Mára ez is neuralgikus téma lett. Ha ilyesmiről beszélek, mindig akad valaki, aki elkezdi mondani, hogy

szép dolog a bizalom, de ma már… Nem reális. Mert megváltoztak a gyerekek.

És veszélyesebb lett a világ.

Biztos, hogy sok minden tényleg változott, de ez speciel így volt régen is, és így van most is. A gyerekek a bizalomra még mindig bizalommal reagálnak. Természetesen sokféle gyerek és helyzet van, nyilvánvalóan mérlegelni kell, de alapvető hozzáállásként most sem tudok mást ajánlani.”