Attól még ember maradsz

Ahogy elnézem a kamaszokat ahogy használják a telefonjukat vagy a gépen bármilyen alkalmazást, sokszor eszembe jut (nem mondom ki, ne aggódjatok!), hogy ha ezt a nagyi látná, biztos nem hinne a szemének. Mondjuk ő ha valami olyat látott, amit nem hitt el, akkor simán rávágta, hogy neki már rossz a szeme, nem látja. Lassan én is elkezdem ezt a védekező stratégiát megtanulni.

Nem látom. Akkor nincs.

Én, aki egy viszonylag modern anya vagyok (oké, most jön a „de”), tényleg a határán vagyok annak, hogy lássam – e a mesterséges intelligenciát (MI) vagy úgy tegyek, mint a nagyi. De mi is ez a cucc?

Ha jól értettem az Accenture Talk show a jövő munkájáról rendezvényén különbséget kell tennünk az automatizáltság, a robotizáció – és a mesterséges intelligencia között. Amikor a mesterségesen létrehozott tárgy (pl. egy „kezdő” robot) állandó emberi beavatkozás nélkül képes válaszolni környezeti behatásokra, az a sima automatizáltság. Ilyet azért már láttunk. Néha a kamasz reakciói a kérdéseinkre is egyfajta automatizmus.

Amikor a mesterségesen létrehozott tárgy képes a viselkedését célszerűen és megismételhető módon változtatni (tanulás) – ez utóbbi jelentés az, ami a modern MI – kutatásban előtérbe került, és jelenleg az MI fogalmával legjobban azonosítható. Bár a mesterséges intelligencia alapvetően a sci-fi irodalom terméke, jelenleg a számítógép – tudomány jelentős ágát képviseli, amely intelligens viselkedéssel, gépi tanulással, és a gépek adaptációjával foglalkozik. Így például szabályozással, tervezéssel és ütemezéssel, diagnosztikai és fogyasztói kérdésekre adott válaszadás képességével, kézírás-, beszéd- és arcfelismeréssel. A lényeg, hogy ez a szemünk előtt egy olyan tudományággá vált, amely

a valós életbeli problémákra próbál válaszokat adni.

Szóval, az a helyzet, hogy ez most nagyon itt van a közelben, de nem kell tőle félni. Amíg megemésztitek a fentieket, nézzétek meg a Magyar Filmadatbázisban talált tíz filmet, ami a mesterséges intelligenciáról szól. Benne van a Vasember is, ami mondjuk nekem nagyon bejön.

Aki eljutott eddig a cikkben, az megnyugodhat: biztos, hogy nem szeretnék félművelt, áltudományos véleményt mondani a témáról, pusztán csak annyit, végighallgatva az előadásokat arra gondoltam, hogy mennyire érdekes dolognak lehetünk a „külső szemlélői”. Azért külső, mert kevesen vagyunk negyven körül, akik a témának szentelik az életüket, maximum annyiban érint majd minket, hogy a gyerekeink között biztos, hogy egyre többen lesznek olyanok, akik a karácsonyi Lego robotépítés második lépéseként valódi robotokkal foglalkoznak majd. És igen, lesznek olyan gyerekek is, akik a mai tudásukat semmire nem fogják majd használni, mert a robotok elkészítik helyettük azokat a termékeket, amelyek még emberi közreműködést igényelnek. Ahogy most is van nagyon sok olyan szakma, amely elavult, nem használható és emiatt váltásra „kényszeríti” a munkavállalókat.

Ezzel azt szeretném mondani – nem elbagatelizálva a kérdést -, hogy a legjobb amit tehetünk szülőként, hogy nyitttak vagyunk a témára. Hogy nem paráztatjuk magunkat a robot – ember témán. Hogy elküldjük a kamaszokat (akit érdekel) olyan előadásokra, képzésekre, ahol a fentieknél jóval részletesebben beszélnek a témáról. Hogy próbálunk példát mutatni abban, hogy a világban nincsenek kőbe vésett dolgok, hogy mindig nyitottnak kell lenni, hogy igenis el kell fogadni azt, hogy pár évig ez a munkád, a következő pár évben meg valami tök mással foglalkozol. Attól még EMBER maradsz.

Fotó: accenture