Eljött az idő, újra (vagy éppen először igazán) nővé válni. Ami manapság irtó divatos téma. Így leírva meg baromi egyszerű. Hogy nagyok a gyerekek, az anya kicsit elhagyta magát az évek során, hogy most már van ideje, na akkor legyünk újra nők! Aha. Köszi. Anica írása.
És itt két táborra szakadunk: az egyik azt mondja, hogy nem érdekli ez a téma. „45 éves vagyok, van egy csomó problémám, örülök, hogy élek, nincs kedvem nőnek lenni.”
Hagyjatok békén.
Teljesen oké ez is, hiszen mindenki a saját élete őre. A másik tábor pedig azt mondja:
elegem van abból, hogy nem érzem magam jól a bőrömben.
És itt jön egy hosszú vagy éppen csak pár tételből álló felsorolás, hogy miért. Tök mindegy. No para. Próbáljuk meg!
A legjobb ugródeszka a krízis. Ha leérsz a gödör aljára, onnan csak felfelé van. Én a házasságom krízise alatt lettem nő.
Elvált asszonyként. Mintha ez a transzformáció, ez a küzdő és egyszerre minden – mindegy állapot feloldotta volna bennem a görcsöket, a megfelelést, a hiányos női mintákat.
Valószínűleg felnőttem.
Egyszerre már nem az a félig – gyerekként a kapcsolatba sodródott kiscica voltam, hanem egy felnőtt nő, aki a kezébe veszi a sorsát, és ezzel párhuzamosan eldönti, hogy ő most nő lesz. Sőt, jó nő.
Na, nyilván, mivel rólam van szó és nem Claudia Schifferről ez relatív… de most játsszuk azt, hogy nem ez a lényeg.
Volt pár hónapom, amíg a házasságom agonizált, én meg épp egy munkahely megszűnés után voltam, így figyelemelterésként, vagy terápiaként elkezdtem magammal foglalkozni. Szemüveges, kismellű, kövérkés kislánynak láttam magam mindig, jelentős görcsökkel.
Nagyon magasztos a belső szépség, de ha tele vagy gátlásokkal, akkor azért nem baj, ha kicsit kívülről is rásegítünk ugye,
nosza, munkára fel – megműttettem a szemem, a mellem (a kicsi, de hetyke még jó volt, de a kicsi és lóg azért már… na mindegy). Edzeni kezdtem, diétáztam. Nem a méret volt a lényeg, eddig is kb 38-as volt, de formába akartam kerülni. Jó, hozzájárult némi kis stressz, meg a plasztika, de végül életem legjobb formáját hoztam.
- Vettem felnőtt, nőies színes ruhákat.
- Vöröses fényt kapott a hajam.
- Elmentem egy profi sminkeshez egy mini-képzésre, és
- csináltattam pár jó fotót.
Azt már írtam, hogy az elköltözésem utáni időszak kissé mesterséges adrenalin löketben, kvázi eufóriában telt, ez biztosan hozzájárult a hirtelen megnövekedett magabiztosságomhoz. De azt hiszem,
a meghatározó a döntésvolt, hogy most én jövök, most levetem a bábot, és pillangó leszek, és megmutatom magamnak, mindenkinek, hogy új életet kezdtem.
Na ja, most lehet majd szétszedni, hogy hol a természetesség – így könnyű, meg ne keverjük már a dolgokat. Úgyhogy tisztázzuk – nem műnő vagyok, még mindig a kis – közepes mellűek közé tartozom, nem járok szoliba, körmöshöz, pilláshoz. Kozmetikushoz is alig jutok el. De az én gátlásaimat, ami a nőiességem megélésének útjában állt, ezek a beavatkozások tüntették el.
Rengeteget küzdöttam a nőiességgel korábban.
Nem olyan példák voltak előttem, amik segítették volna, hogy időben, természetesen alakuljon. Bigott, zárkózott, végtelenül szégyenlős, igazi megfelelési kényszeres, a végletekig kontrollált háttérrel ez nem olyan könnyű.
Konzervatív ízléssel, elmaradott stílussal, nagyjából egy évszázaddal lemaradva érkeztem 18 évesen a kortársaim közé egy kis vidéki városból. Nagyon lassan nőttem ki.
Viszont most már, amellett, hogy nagyon bírom, hogy dupla fiús anyuka vagyok, szívből sajnálom, hogy nincs egy kislányom is, mert most már tudom, hogy tudnék jó nő – mintát adni. És ez elég jó érzés.
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!