Van-e másik oldal?

Az Anyaparát nők írják és többségében nők, anyák olvassák. Ettől még gondolkodhatunk dolgokról teljesen másképp, mi egymás közt. Nők. De anélkül, hogy csúsztatnánk, vagy általánosítanánk biztos, hogy vannak olyan témák, amelyeket nem vizsgálunk meg (van, aki nem így tesz, nyugi) a másik oldal szemével. A férfiak oldaláról. Ez a téma szerintünk talán ilyen. Miközben tudjuk, hogy a részletek ismerete nélkül nehéz bármit is mondani, gondolni. Egy biztos: megosztó. És nem feltétlenül azért, mert nő vagy férfi írja vagy olvassa. Péter, állandó olvasó szerzőnk írása.

Adva van egy nő. Közel ötvenhez.

Van egy nagyfia, a volt férjétől (majdnem azt írtam, hogy az első férjétől, de csak egy volt neki). Viszonylag gyorsan elváltak, a férfi sem anyagilag, sem fizikailag nem vett rész a srác felnevelésében, néha a nagyszülők adtak némi pénzt, de nagyrészt magára maradt. Végigkövettem az eseményeket, néha közelebbről, néha távolabbról. Aztán a minap elgondolkoztam.

Aztán persze nem zárkózott be, ismerkedett, keresgélt. Megismerkedett egy férfivel, akivel úgy tűnt, jó lesz. Néhány viharos hónap, és kiderült, mégsem működik.

Nagyon nem működik. Közös megegyezéssel szakítottak. Ám nem várt meglepetés: a nő terhes lett.

Tudatos felnőttként persze védekeztek, de a töredékszázaléknyi esély ezúttal valósággá vált. A férfi elvált volt, két kamaszodó gyerekkel. Egyikük sem akarta a terhességet, abortusz mellett döntöttek.

Aztán kiderült, hogy a nő ikreket vár. És ekkor már képtelen volt az abortuszra. Eldöntötte, megszüli a két gyereket. Így is lett.

Pár évig együtt laktak az apával, de a gyerekek iskolába már csak az anyjukkal mentek. Immáron egyedül nevelt három gyereket. Az ikrek apja nem volt jó passzban, a válság eléggé megtépázta az anyagi viszonyait is. Néha a volt feleségénél lakott, oda vitte láthatásra a két gyereket.

Anyagilag nem támogatta az anyát, ebből perek, rendőrségi feljelentés, végrehajtás lett. Pénz nem nagyon. A gyerekek nem szívesen mentek az apjukhoz, talán nem véletlenül: egy lecsúszott, szétesett embert láttak.

Anyuka nehéz helyzetben él. Közalkalmazottként, három gyerekkel. És mindig ott van a mondatai között, hogy a pénztárcájából bizony erősen hiányzik, hiányzott a gyerektartás. Pláne így érettségi környékén…

Végigkövettem az eseményeket, néha közelebbről, néha távolabbról. Aztán a minap elgondolkoztam.

Akár én is lehetnék a férfi helyében. Mert hiába védekeztek, terhes lett a nő. És bár egyikük sem akarta ezt a terhességet, a nő – egyedül a nő!- eldöntötte, hogy megszüli a gyerekeket.

És ezzel a döntéssel a férfire tett egy felelősséget, amit ő nem kért, nem várt, nem akart.

Azóta ő a fekete bárány, a gyerekeit elhanyagoló férfi. Nem az ő döntése volt. Sőt, a közös döntés sem ez volt. Két kamasz mellé kapott két kicsit.

Hallgatom anyukát, és bizonytalan vagyok. Akár én is lehetnék a férfi helyében.

Akinek most van két okos, jólnevelt, érettségiző gyereke. Akikre akár büszke is lehetne. De van-e hozzá joga? Mert bár az utóbbi években tudta anyagilag is támogatni őket, de évekig ő volt a rosszapa.
Ha csak az anyát hallgatom, az ő oldalát látom, akkor egyértelmű a kép. De ha a másik oldalt is nézem?

Fotó:pexels.com