Amikor kudarcot vall a kamasz te mit érzel?

Még felnőttként is nehéz a bukással szembenézni, de van ennél keményebb dió is. Amikor a gyerekünket éri kudarc és azt kellene megfelelően lereagálnunk. Drixler Imola írása.

Alkalomadtán (…) nehéz végignéznünk, hogy szemünk fényét csalódás érte, felsült valamiben. Látjuk a fájdalmát, az indulatait, az összetörtségét és azonnal szeretnénk valamit tenni.

Hogyan segíthetjük a gyerekeinket, ha csalódás éri őket?

Felnőttként tudjuk (tudjuk?), hogy a kudarcnak is van értelme, még ha ezt nem is így látjuk abban a helyzetben, amikor szembesülünk vele. Tanulhatunk belőle és sok esetben fel is készülhetünk rá. Ööööö.

De mondjuk ki: nagyon nehéz elegánsan elfogadni, ha a gyerek valamiben vereséget szenvedett.

Ilyenkor szülőként az ember hibáztathatja magát rendesen. Én sokszor ebbe a csapdába kerültem. Mit kellett volna másképp csinálnom? Hol hibáztam? Mire kellett volna jobban odafigyelnem? Mit nem tanítottam meg neki?

Sok kérdés, ami mind megkérdőjelezi az anyaságom minősítését. És én például

elég hamar a szaranya címkét kaptam magamra. Annyira szerettem volna, hogy sikerüljön neki; hogy helyt tudjon állni; hogy sikerélményei legyenek, hogy azt tanulja meg: jó dolog az élet.

Talán könnyebb a helyzetünk szülőként, ha az a büdös kölök félvállról vette a dolgot, nem igazán akarta, füle- botját se mozgatta a célért. Akkor nyilvánvaló a pofára esés oka.

Nekem legalább annyira fájt a kudarc, mint neki. Ha nem jobban.

Amikor tudtam, hogy mindent beleadott; dolgozott érte; tőle telhetően mindent megtett, hogy sikerüljön, de mégis elvérzett. Nehéz volt lelket önteni a srácomba, hisz nehéz olyankor bármit is mondani.

A nagyobbik fiam OB 2. helyezett volt kétszer és 3. egyszer. Az aranyéremnek csak az illatát szagolhatta, de nem állt a dobogó legtetején egyszer sem. Az edzője a legnagyobb szeretettel úgy hívta Őt  „A Majdnem Bajnok”.

Láttam az arcán a csalódást a megfeszített munka után. Akkor vettem meg az első sportpszichológiával foglalkozó könyvet- a gyereknek. Kiolvasta, kiszedte belőle, amire szüksége volt és a magáévá tette.

Sokat profitált abból a könyvből. Lazább lett, nem görcsölt rá többet a pályán.

Egyszer aztán leültem és magam elé vettem a kudarckezelés nagy irodalmát.

Végigolvastam mindent a témában, amit csak lehetett és szakmai volt. Szembejött sok laikus olvasmány is, bár az sokszor inkább vicces, vagy kétségbeejtő… de nem biztos, hogy követendő. Osztottam, szoroztam és a következőkre jutottam, amikkel teljesen egyet tudtam érteni.

Szülőként mit tehetünk, hogy a gyerekünk jól kezelje a kudarcot?

Beszéljünk a kudarcról. Szerintem, alapvető fontosságú, hogy megértessük vele, nem katasztrófa, ha valami nem sikerül. Nem kell tökéletesnek lenni. Hibázni az élet velejárója.

Bátorítsuk, dicsérjük őt továbbra is. Fontos, hogy ne veszítse el a kitartását.

Értékeljük az erőfeszítésit. Mondjuk el neki, látjuk, hogy mekkora munkát fektetett a dologba és mennyit dolgozott a célért. Emeljük ki a jó tulajdonságait.

Kisgyerekek a játékon keresztül tanulják meg a leggyorsabban a kudarc élményét. Játsszunk velük, amennyit csak tudunk: társasjátékot, kültéren, lakásban. Mindenféle helyzettel és szereppel ismerkedjen a gyerek. Megtanul nyerni és veszíteni is.

Ne kezdjük el helyette megoldani a dolgokat. Hagyjuk, hogy maga jöjjön rá a megoldásra. De legyünk jelen. Ha szükség van ránk, legyünk ott.

Érezze, hogy nincs egyedül és számíthat ránk.

Gondoljuk végig vele, mi vezethetett a kudarchoz. Próbáljon meg saját maga rájönni, milyen hibákat vétett, hogy legközelebb ne kövesse el őket újra.

Beszéljünk híres emberek csalódásairól, sikertelenségeiről is. Akik a kudarc után, kemény munkával mégis elérték a céljaikat.

Meséljünk a saját bukásainkról a gyereknek.

Ez a legjobb. Figyeld meg ahogy kikerekedik a szeme! A mama is! Neeee!

Az érzelmeinkről; ahogy túllendültünk a mélyponton; arról, hogy nem adtuk fel a reményt; hogyan léptünk túl a veszteségen és hogyan szálltunk ringbe újra. Leginkább a példa ragadós. Segít, ha látja, hallja a gyerek, hogy mi hogyan kezeljük a saját kudarcainkat. „Ez nem sikerült, nem jó így. Na, hadd próbáljam meg másképp!”

Szeressük őt. Hibával, kudarccal. Csak szeressük őt nagyon.

Fotó:pexels.com