Minden mindegy

Ezt a történetet azért érdemes elolvasni, mert minden “alap kamasz” tulajdonságot és az arra adott klasszikus szülői választ megtaláltok benne. Amikor teljesen kilátástalannak érzi a kamasz az életét, amikor senki nem szereti, amikor minden mindegy.

Ez “megfűszerezve” az elvált szülők, a nem tanulás és a folyamatos szerelmes állapottal. Ismerős?

Szabó Szilvivel (30) beszélgettünk, aki  régóta túl van már a kamaszkoron, de pontosan emlékszik még a részletekre.

Mi jut eszedbe ha meghallod azt a szót, hogy kamaszkor?

– Juj, az nagyon durva volt! Elváltak a szüleim, ráadásul anyukámmal éltem ahonnan mondjuk azt, hogy egyik napról a másikra elköltöztem az apukámhoz. Onnantól megszakadt a kapcsolatunk. Ekkor 15 éves voltam. Innen indultam.

Folyton túlkompenzáltam, állandóan a középpontba akartam kerülni. Mindig szerelmes lettem valakibe, ami most egyszerűnek hangzik, hogy kamasz szerelem, de akkor ez eléggé furcsa volt.

Egyik szerelemből a másikba estem, a fiúk csak úgy kapkodták a fejüket! Szóval eléggé kaotikus volt az életem.

Mit szerettél legjobban ebben az időszakban?

– A legjobban azt szerettem, hogy tetszettem a fiúknak. (Nevet.) Ez utólag persze elég kevés szerintem is, de akkor ez határozta meg a napjaimat. Nem tanultam csak azt, ami érdekel. Például matekot egyáltalán nem, de a történelmet nagyon szerettem.

Aztán elkezdődtek a bulizások, ahova egyébként mindig apukám vállalta a szállítást.

Nagyon féltett- a nevelőanyukámmal együtt- és szerintem szigorúbb is volt, mint a többiek apukája. Irígykedtem azokra az osztálytársaimra, akiknek az anyukája lazább volt. Volt olyan, aki eljött velünk bulizni is.

Mit nem szerettél?

– Az előzőekből következik, hogy mit nem szerettem.

Az elvált szülők gyereke státuszt, a nagy szigort és nyilván nem lehetett egyszerű a suliban az életem, amiatt, hogy nem tanultam.

Éltem az életem, de igazából nem volt különösebb célom. Az érettségi után fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Beiratkoztam egy OKJ-s képzésre, ahol idegenvezetést tanítottak. Alig jártam be, néha megbuktam, de ennek ellenére jól elvoltam.

Gondolj bele: adva van egy 18-19 éves lány, aki gyakorlatilag nem csinál semmit és mégis jól érzi ebben magát. Aztán elkezdett eléggé zavarni, hogy a szüleim nyakán élek.

Hiába dolgoztam az üzletükben, de még mindig nem végeztem el a sulit.

Az apukám az egész kamaszkorom alatt egy képzeletbeli nagyon hosszú pórázon tartott aminek az lehetett a lényege, hogy hagyta, sodorjon az áramlat, hiszen tudta: annyira makacs vagyok, hogy semmilyen tanácsát nem fogadom meg.

Aztán kitaláltam, hogy “körmös” leszek. Tök véletlenül jött ez az ötlet.

Visszagondolva erre az időszakra az életedből: szerinted volt olyan meghatározó élményed vagy olyan meghatározó személy, aki terelgetett?

– Igen. A nevelőanyukám. Neki mondtam el, hogy manikűrös szeretnék lenni. Ez nyár elején volt, aztán ősszel megkérdezte, hogy mikor megyek a manikűrös suliba. Ő járt utána, ő tolt be a suli kapuján. Ha ezt nem teszi meg nekem, akkor most tényleg nem tudom, hogy hol lennék.

Tehát nem én, hanem ő volt jókor, jó helyen az életemben! Innentől már egyenes az utam. Mostanra saját szalonom lett, a vendégeim szinte száz százaléka visszajáró, mindig megújítom a kínálatot, képzem magam.

Amikor elkezdtem, mintha kicseréltek volna. Nagyon akartam csinálni, meg akartam mutatni mindenkinek és magamnak is, hogy képes vagyok a saját lábamra állni. A suli miatt jól beszélek angolul, tehát ennek is (utólag) megtaláltam az értelmét.

Mi az amit másképp tennél, ha most lennél kamasz?

– Sokkal többet beszélgetnék a szüleimmel és a testvéreimmel. Ezt például a húgom sokkal jobban csinálta. Nyilván elsőre kiakadtak egy csomó mindenen, de végül mindig segítettek.

Amennyire nyitott voltam a barátnőimmel szemben, annyira bezárkóztam a szüleim felé. Utólag belegondolva, sokkal könnyebb lett volna az életem, ha beavatom őket a körülöttem zajló dolgokba.

Persze utólag mondhatnám azt is, hogy minden úgy történt ahogy történnie kellett, de simán belefért volna az is, hogy teljesen elkallódom.- fejezi be Szilvi a hangosan gondolkodást.

A jókor lenni jó helyen mostantól azt (is) jelenti, hogy a megérzésünkre hallgatnunk kell: amikor oda kell lépni, meg kell szervezni, terelgetni kell, akkor legyünk észnél jókor, jó helyen! Ha pedig nincs erre szükség, akkor lépjünk hátra, hagyjuk őt dönteni, hagyjuk élni még akkor is, ha tudjuk:nem ez lesz élete legjobb döntése. Mert, mi van ha mégis? Mi van, ha ez a rossz döntés vezet el a jóhoz? Ugye.

Fotó:pexels.com