Minden évem végén matekolok. Osztok, szorzok és egyenlőségjelet rakok. A kijött végeredményen pedig elgondolkodom. Most is ezt tettem a 2019-es évemmel. Drixler Imola írása.
Az év legnagyobb tanulsága
Felismertem, hogy elengedhetem a görcsös megfelelést, az irányítást minden felett. Ha hagyom a dolgokat szabadon folyni, nem jelölöm ki az egyetlen lehetséges utat, akkor még bármi is megtörténhet.
Tudatosan kell ezt csinálnom egyelőre, odafigyelve, de legalább már tudom, hogy lehet ezt másképp is.
Az év legnagyobb sikere
Szorongásból jó vagyok. A két legnagyobb mumusommal szembe szálltam és ledöftem őket. Persze, még itt álldogálnak és emlékeztetnek, hogy van még melóm velük, de végre nekik rohantam. Ezt hatalmas csatának és győzelemnek éltem meg.
Tudom, hogy még várnak rám harcok, de a tudat, hogy egyszer már kétvállra fektettem őket, erőt ad a továbbiakhoz.
Az év kudarca
Nincs ilyen. Semmit sem éltem meg kudarcnak. Voltak fájó percek, órák. Voltak helyzetek, amiktől elsírtam magam. De mindentől több lettem. Tanultam belőlük. Hiszem, hogy minden értünk történik. Csak tudjunk rálátni a dolgokra és észrevenni a tanítást bennük.
Az év rejtélye
Hova tűnt három felni az autómról? Először csak egy hiányzott, aztán még egy. Majd egy hónapja a harmadik is lelépett. Most egy felnivel száguldozom.
Nem, nem veszem le. Így szeretem.
Boldogsága
A fiam az angliai egyetemen remekül veszi az akadályokat. Élvezi, boldog, tud élni a lehetőséggel, ami ezzel jár. Tanul, fejlődni akar, tervezi a jövőjét, sínen van a gyerek. Ahogy a másik srácom is. Minden rendben van most velük, és ez annyira megnyugtató érzés így annyi nehéz hónap után.
Megkönnyebbülése
Amikor a fiam zárójelentését a kezembe kaptam, hogy teljesen meggyógyult. Aznap éjjel 10 órát aludtam egyfolytában. Aztán másnap is. Volt mit bepótolni.
Felismerése
Sejtettem idáig is, de ez az év bebizonyította, hogy az írás gyógyít engem. A lelkem legmélyéből íródott cikkek sebtapasszá váltak. Legalább annyira szenvedélyesen szeretek írni, mint zongorázni. Kipirosodik az arcom és elvesztem a kapcsolatot a külvilággal közben.
Erőfeszítése
Mosolyogni és erőt önteni a fiamba, azalatt a 2 hónap alatt, amíg meggyógyult. Nem azért volt nehéz, mert adnom kellett. Hanem azért, mert nem volt mibe kapaszkodnom. Az orvosok széttárták a kezüket, hogy bármitől és bármi lehet ez. Csak azt mantráztam magamnak, hogy meg fog gyógyulni. Belül rettegtem, de kifele nem mutathattam, hanem csak mosolyogtam, csitítottam, mondtammondtammondtam megállíthatatlanul naponta százszor is neki, hogy
minden rendben lesz. És minden rendben lett.
De nem ezért volt nehéz. Azért tűnt megmászhatatlannak ez a hegy akkor, mert a gyerekbe pont azt kellett erősítenem, amivel én is hadilábon állok:
önbizalom; hit; bízni abban, hogy minden jól alakul; nem aggódni, nem görcsölni.
Megmásztuk a hegyet.
Törekvése
Hogy elengedjem a miért kérdést. Hogy ne akarjam mindig megérteni a dolgokat, hanem csak egyszerűen hagyjam megtörténni őket. (Most úgy ideírnám, hogy nem értem, miért kell ez, mert az annyira cukor lenne. De igazából már értem. )
Legrosszabb éjszakája
Amikor a fiam betegségekor az első eredménye nem lett jó. Aznap éjjel talán 2 órát aludtam. Azt is részletekben. Hosszú éjjel volt. Kattogott az agyam és féltem. Féltem, mert annyira féltettem őt.
Legszebb mondata
Gyerek szájából: Szeretlek Mama. Pasim szájából: Igen, szeretlek, határozottan.
A legbölcsebb döntés, amelyet meghoztam
Végre elkezdtem magamat előtérbe helyezni. Azt nézem végre, hogy én jól érzem-e a magam az adott helyzetben vagy inkább szűkölnék még. Igyekszem nem szűkölni már.
Amiért hálás vagyok
A fiaimért, akik mellett jó anyának lenni. A barátaimért, szeretteimért, akik akkor is szeretnek, amikor én épp nem tudom önmagam és mindig emlékeztetnek arra, hogy úgy vagyok jó, ahogy vagyok.
Ha nem ide az Anyaparára írnám, akkor is az év leg pillanatai közé raknám. Szerencsére volt sok, de itt most megemlítenék kettőt.
Az egyik Szilvihez köthető. Amikor a fiam elutazott Londonba, voltak napok, amikor csak sírtam. (Ma már tudom, hogy a világ legjobb helyén van és boldog vagyok, hogy ott van. Akkor ez nem így volt még.) Szilvi rám írt és csak annyit kérdezett: „Beugorjak hozzád holnap?”
A másik pillanat Lucáé volt. Amikor egy nagyon nehéz napon felhívtam és a segítségét kértem. Csak annyit mondott: „Gyere.”
Mindkét pillanat akkor mentőmellény volt.
Voltak jó és kevésbé jó pillanataim. Voltak nehéz időszakaim, amik az év vége felé csúcsosodtak ki igazán.
Ha visszatekintek, azt látom, hogy megfelelően tudtam kezelni őket és helyt álltam, még ha úgy is éreztem sokszor, hogy lóg a nyelvem és világgá futnék már.
De most már nagyon örülök, hogy végre vége ennek az évnek és jön 2020.
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!