Túl vagyunk a digitális oktatás második hetén. Sokan sokféle attitűddel álltak hozzá ehhez a kihíváshoz: volt aki világot akart váltani, és belevetette magát az online tér meghódításába, míg sokan először ismerkedtek vele, és utána kis lépésekkel indultak. Sok fórumot olvastam az elmúlt napokban, sok ember sokféle tapasztalatot leírt. Én most a saját tapasztalataimból indulok ki elsődlegesen ennek a cikknek a megírásakor. Tóth László az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium tanárának írása.

Jómagam már előzőleg is ismertem online programokat, így nem térkép nélkül kerültem a digitális világ dzsungelébe. Olyan iskolában tanítok, ahol a diákok nagy részének (bizony, kiderült, hogy nálunk sem mindenkinek) van eszköze arra, hogy kövesse az órákat.

Így kitaláltam, hogy kb. a legegyszerűbb felületen nyitok osztálytermeket, és az itt kiadott feladatokat fogom ellenőrizni.
Nagyjából elterveztem, hogy mennyi tananyag szerepel 1-1 órámon, és ehhez alkalmazkodva szabtam meg a számonkérési időt.
Házit sosem adok.

Nálunk kurzusalapú az oktatás, azaz nem óráról órára, hanem hétről hétre haladnak a diákok.

Ezt mindenki döntse el maga, hogy jó-e így. Nem gondoltuk reálisnak, hogy az egyik nap feladott tananyagot a másik napra mindenki el tudja készíteni.
Arra viszont figyelünk a rendszeresség jegyében, hogy lehetőleg mindig ugyanazon a napon érkezzenek a leckék, és ugyanarra a napra kérjük őket, így nincs nagy kavarodás.
Emellett minden osztályfőnök kérte a diákokat, hogy alakítsanak ki napirendet, így nem esnek szét teljesen.
Bizony a kisebbeknél újra elő kell venni a leckefüzetet,
hiszen nem mindig tudják követni a leckék határidejét. (Egy hetedikes gimnazistának ez ciki, de ebben a helyzetben muszáj, hiszen nálunk most nincs órarend.)
Tehát a gimnazistáknál önálló tananyag-feldolgozást kezdtem, egyelőre sikerrel. Az általános iskolai korosztály pedig a kötelezőkhöz kap hétről hétre feladatokat.
Igen ám, de ahogy olvasgattam a beadandókat Ady istenes lírájáról, támadt bennem egy hatalmas hiány.
Én erről akarok beszélni a diákokkal. Egyszerűen nekem a tantárgyam a párbeszédre épült mindig is. Nem tudok csak kijegyzetelt tankönyvekből/honlapokról tájékozódni, hogy a diákok mit gondolnak egy-egy adott kérdésben.

Ezért elindult az online óra is. A párbeszéd hiány miatt…

Ez megváltás volt nekem. Végre láthatok reakciókat. Igaz, hogy heti egyszer a heti négy helyett, de több a semminél. Ezeket az órákat pedig leginkább az összefüggések megvilágítására használom. (Természetesen az órákról készül leírt vázlat is, így aki nem tudott ott lenni, nekik elküldjük.)
Ez világított rá nekem arra, hogy a tanítás mennyire szociális folyamat. Mi nem csak tananyagot tanítunk, hanem együtt tanulást, viselkedést, etikettet.
Vannak közös ‘aha’ élményeink, vagy összedörrenéseink. Ezeket ez az online tér kicsiben sem pótolja nekem.

Meglepő módon sok diáknak hiányzik az iskola.

Nyilván sokkal egyszerűbb fegyelmezni, hiszen nálam az irányítópult, azaz ha valaki hangos vagy hülyéskedik, le lehet halkítani, de sovány vigasz, hiszen ez is személytelen.
Az még nem derült ki számomra, hogy mennyire hatékony ez a forma. Lehet, hogy jobban, mint hinném.
A diákok már hozzá vannak szokva a digitális eszközökhöz, és így talán jobban eljut hozzájuk az adott szó virtuálisan. Én mindenesetre szeptemberben egy hónapot ismételni fogok. Biztos ami biztos alapon.
Ekkor válik majd el, hogy mennyire is csináltuk hatékonyan ezt az egészet.

Végezetül szeretnék reflektálni arra, hogy ez a mostani helyzet átszab mindent, és sosem lesz ezután semmi olyan, mint előtte.

Az iskolai digitalizációra, frontális tanítás gyakoriságára gondolok és kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Bizonyára sok kolléga fog valamennyit meghagyni gyakorlataiból. Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy sokan digitális támogatással fogják majd tanítani tantárgyaikat.
Azonban ne felejtsük: sok kollégának hirtelen jött az átállás. Kvázi kényszerként élte meg az újítást.
Nem tudhatjuk, hány sikeres és hány kudarcos történet van az országban. Egyelőre csak a sikerekről hallunk…
És még inkább azt sem, mi a reális otthoni internetes ellátottság, milyen körülmények között tanulnak az otthoni diákok.
Mert bár ki lehet postán is küldeni a tananyagot, de hogyan, miből és ki küldi vissza kijavításra?
Vajon felkészültünk-e mi igazán a digitális átállásra?
Kinek növeli és kinek csökkenti a hátrányát ez a mostani helyzet?
Erről is érdemes lenne beszélni, mert a helyzet hoszzútávú hatása midenkit érinteni fog.
Fotó: nepszava.hu

TOVÁBBI CIKKEK:

Oszd meg a véleményed velünk!