Olyan témát hoztunk, ami elsőre nem kamasz téma, viszont a kamaszkor után a következő életesemény a felnőttkor, ahol fiatalemberként már felmerülhet a gyermekvállalás kérdése. Szülőként, amíg kamasszal élünk az lenne a feladatunk, hogy a gyermekvállalással kapcsolatos alapkérdéseket és az ezekhez kapcsolódó hiedelmeket tisztázzuk. Ebben segít a lenti összefoglaló, amely az idei Termékenységtudatosság hete eseménysorozaton elhangzottak alapján készült.

Szeretném a biológiai órát megállítani, de nem lehet…

Az nincs benne a tananyagban, hogy melyik életeseményt milyen időzítéssel érdemes megtenni. Amit mindenkinek tudnia kellene, hogy 20-30 éves kor között optimális a gyermekvállalás. Ez nem jelenti azt, hogy akinek nem sikerül ebben az időintervallumban a gyermekvállalás, akkor az egy kudarc, vagy ne lehetne később gyereke.Viszont ez egy tény, ez biológia. Az orvostudomány feszegeti a biológia határait, de vannak tények, amelyek megváltoztathatatlanok.

Vajon meghackelhető a biológiai óránk? – ezt a kérdést járta körül a Termékenységtudatosság hete eseménysorozatunk szegedi állomásán. Dr. Renáta Katona , a Felelősen Magadért Egyesület alapító tagja, szülész-nőgyógyász szakértő gondolatébresztő előadásából nemcsak azt tudhatták meg a résztvevők, hogy mit tehet egy nő, ha gyermeket szeretne.
A témát holisztikusan megközelítő doktornő arra is rávilágított, hogy minden nő útja más, és mindannyian máskor, máshogy érkezünk el az életünk azon szakaszához, amikor a gyermekvállalásról döntést hozunk. De nem mindegy, hogy ezt mikor tesszük! Mert sajnos a biológiai órát nem lehet megállítani, ugyanakkor tudatos tervezéssel, testünk ismeretével nem kell lemondanunk az álmainkról.
„Mindenki maga dönti el, hogy szeretne-e gyermeket, ha igen hányat és mikor. Viszont egy valami univerzális bennünk, ez pedig az, hogy ezt a hihetetlen csodát a többségünk meg szeretné élni.
A petesejtek öregedése visszafordíthatatlan. A biológiai óra nem meghackelhető. Sajnos a petefészek nem botoxolható. Nagyon fontosnak tartom a nőgyógyászati betegségek időben történő felismerését és azok szakszerű kezelését. Csak egy példa: az endometriózisban még mindig  4-5 év telik el a tünetektől a diagnózis felállításáig.”- mondta Katona Renáta doktornő.
Az eseményt Prof. Dr. Várbíró Szabolcs, szülész-nőgyógyász, az SZTE SZAKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója nyitotta meg, aki többek között arról beszélt, hogy sajnos az életkor előrehaladtával fokozatosan veszítünk az egészségünkből. Arra hívta fel a figyelmet, hogy lehetőség szerint az egyes életeseményeket a biológiai adottságainkhoz igazítva tervezzük. A biológiai tervezésünk pedig olyan, hogy 20 és 30 év között optimális a gyerekvállalás.
„A meddőség aránya évről évre nő. Néhány éve 20 százalék volt, de egy 10-15 évvel később ez 40 százalék körül lesz. Ez jelentős részben abból adódik, hogy egyre később vállalnak gyermeket a párok. Egyszerűbb, ha mindenféle beavatkozás nélkül huszonévesen vállalnak gyereket, mint bravúrosan 44 évesen összejön egy lombik. A meddőséget megelőzni érdemes!”- mondta Prof. Dr. Várbíró Szabolcs.

A beszélgetésen részt vett Dukai Regina, endometriózis érintett, édesanya, aki őszintén megosztotta a résztvevőkkel saját történetét. Elmondta, hogy ő sem azért várt sokat a gyermekvállalással, mert nem szeretett volna gyermeket, hanem azért, mert nem volt még meg a megfelelő párja ehhez. Kislányuk, Olívia meglepetésként érkezett az életükbe, pont akkor, amikor már lemondtak arról, hogy gyermekük legyen.

Regina endometriózis érintettként sokat hallgatta a tágabb környezetétől, követőitől, újságíróktól, hogy betegsége miatt biztosan nem lehet majd gyermeke. Ez a gondolat pedig az évek alatt észrevétlenül beépült a mindannapjaikba. Ezért is fontos hangsúlyozni, hogy az endometriózissal érintetteknek sem kell lemondaniuk a gyermekvállalásról. A többség spontán teherbe eséssel is anyává válhat.

Minden információt megtaláltok ebben az egy órás beszélgetésben, ami rengeteg olyan információt tartalmaz, amelyet a mindennapokban is használhatunk.

OLVASTAD MÁR?  A kamaszok és a barátaik

Ha pedig szeretnétek, a Termékenységtudatosság hete szegedi állomásának felvételét itt tudjátok megtekinteni.

Oszd meg a véleményed velünk!