Szerintem kivétel nélkül mindenkinek megvan az az érzés, hogy JÚNIUS 15. Hiába volt azóta már sok dátum, mert mondjuk a gyereknek két nappal előtte vége a sulinak, a másiknak pedig egy héttel tovább tart, ez már nem ég be annyira, mint a JÚNIUS 15. Amikor 13 évesen jössz haza az utolsó sulinap után. Szücs Szilvi írása a júniustizenöt érzésről.
Milyen érzés?
Pontosan olyan érzés, ami azóta is bennem van amikor valami hosszú munkának vége van és leadtam.
Vagy amikor kapok egy jó hírt egy sokáig várt leletre, vagy néha futás után, de mivel az rendszeres már tizenéve, ezért itt ritkán adatik meg a „júniustizenöt érzés”. De emlékszem az egyetemi vizsgák után is megvolt és mindig arra gondoltam, hogy ez pont olyan, mint akkor.
Június tizenötödikén.
Olyan érzés, mint amikor minden mindegy. Úgy járok – kelek az utcán, mint aki megcsinálta! Igen. Vége. Szabadság van. Béke van. Nyugi van. Eldobom a táskámat, kidobom a füzeteimet.
Csak párat tartok meg, ami kedves nekem, a többivel kíméletlen vagyok. Hulljon!
Megkockáztatom, hogy egy ilyen felemás tanév után is megvan a júniustizenötödike érzés. Szülőben, tanárban és gyerekben egyaránt. Lélektani határ. Visszavonhatatlan szünet. Látszólag soha véget nem érő szabadság érzése.
Azért írtam le ezt nektek, hogy emlékezzetek
Emlékezzetek arra a nyár előtt, hogy ti is voltatok kamaszok, akik kurvára örültek, hogy SZABADSÁG van. Hogy vége. Engedjétek egy kicsit szabadabbra őket. Próbáljatok megbízni bennük és ne tervezzétek agyon a nyarukat. Nem kell.
Engedd el őt most egy kicsit.
Vagy leaglább próbáld meg. Mert attól még, hogy „csak tanulnia kell”, ez neki is meló volt. Nem kell minősíteni, hogy ez most könnyebb vagy nehezebb, mint majd dolgozni, vagy továbbtanulni.
Úgysem tudod pontosan, hogy neki mi lesz nehéz.
Most egy kicsit lazulhattok, te is lazulj, vége az évnek. És ne feledd: a szabadság=felelősség. Erről beszélj vele a nyári szünet kezdetén, hogy pontosan mit jelent. Szabadságot adni (minden évben egy kicsit több dolgot engedsz meg neki nyaranta) és kapni egyenlő a felelősséggel (is).
Adj neki levegőt, adj neki egy kis teret.
„Ide figyelj, odahaza volt nekünk a kertben egy magas diófánk. Nehéz volt rá fölmászni, a törzséről visszacsúsztam, mindig lehorzsoltam a térdem. De én nagyon szerettem a fa tetején üldögélni, egy nap többször is fölmásztam rá. Aztán egyszer a nagyanyám meglepett egy kislétrával, odatámasztotta a fa alá, kényelmesen fölsétálhattam rajta, akár a lépcsőn.
Néhányszor kipróbáltam, aztán bevittem a kislétrát a fészerbe.
Szegény nagyanyám nem értette, de te érted, ugye?” Janikovszky Éva
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!