Ma nagyot dobbant a szívem. A XIV. kerületi Teleki Blanka Gimnázium 33 tanára is beállt a polgári engedetlenséget „elkövetők” sorába. Az én középiskolám, az alma mater! Salát Janka írása.
A héten minden nap újabb középiskolák tanárai tiltakoznak a pedagógus sztrájkot ellehetetlenítő február 15-én megjelent kormányrendelet ellen. Csütörtökig 6 intézmény tantestületéből kerültek ki polgári engedetlenséget „elkövető” pedagógusok.
Engem – anyaként – ez óriási reménnyel tölt el!
Van egy álmom: egy oktatási rendszer, amely csökkenti az esélyegyenlőtlenséget. Egy oktatási rendszer, melyben minden egyes gyermek megkapja azt az odafigyelést, szakértelmet, módszert, ami az ő egyéni képességeinek kibontakoztatása szempontjából a legoptimálisabb.
Hiszek abban, hogy egy ilyen oktatási rendszer építőkövei a tanárok.
Tanárok, akik nem szimplán diplomával rendelkező óraadók, hanem hivatástudattól fűtött értelmiségiek. Az értelmiségi lét minden elemével: nagyfokú függetlenség, szabadság és alkotószellem, kultúrafogyasztás, kritikus gondolkodás, fejlett vitakultúra, szolidaritás, empátia és felelősségvállalás a társadalom egészéért, valamint önreflexió, önreflexió, önreflexió!
Nemcsak büszkeséggel tölt el az alma mater kiállása, hanem reményt ad, hogy nem is olyan messze tőlünk van egy gimnázium, ahol ilyen hivatástudattól fűtött értelmiségiek tanítanak.
Felvételi előtt álló gyermek édesanyjaként ez nekem sokat jelent. Szeretném, ha olyan tanárok tanítanák őt, akik kiállnak az állampolgári jogaikért, nem félnek arccal, névvel felvállalni a véleményüket.
Szerintem
Az én szemszögemből az ország egyik legégetőbb kérdése a pedagógus pálya presztizsének mielőbbi helyreállítása.
Szerintem
az egész ország létkérdése, hogy olyan tanárok tanítsanak, akik elégedettek az életükkel, nem a létért küzdenek, hanem megengedhetnek maguknak egy kis luxust, színházba járást, utazást, egy-egy könyv megvásárlását csak úgy, mert tetszett a fülszöveg.
Szerintem
létkérdés, hogy olyanok tanítsák a felnövekvő nemzedéket, akik merő kíváncsiságból beiratkoznak egy-egy módszertani képzésre, mert olvastak a resztoratív pedagógiáról (vagy bármi egyébről) és szeretnének közelebbről megismerkedni vele.
Szerintem
létkérdés, hogy olyanok tanítsák a felnövekvő nemzedéket, akinek kultúrára, társadalmi felelősségvállalásra, szakmai fejlődésre lehetőségük és igényük is van.
Akinek jut annyi oxigén, annyi rekreációs idő és lehetőség, hogy 1-5-10-40 év után is van lendülete egy tudományos publikációt elolvasni, egy izgalmas előadásra jegyet váltani, egy megható novellát megkönnyezni.
Szerintem
létkérdés, hogy ne olyanok vegyék körül a felnövekvő nemzedéket, akik számára – a napi 150 gyerek után – az a nap fénypontja, hogy lerogynak a mindenkori Mónika-show elé egy pohár hosszúlépéssel.
Had idézzek Kálmán c. György 2016-os cikkéből szó szerint:
„A tanárok munkaideje nem mérhető sem az osztályteremben, sem az iskolában töltött órákkal. Értelmiségiekről van szó.Ez azt jelenti, hogy azon a munkán kívül, amit a tanteremben végez, a tanárnak rengeteg kötelessége és dolga van.
Nemcsak felkészülni az órákra, hanem szakmailag tájékozódni és feltöltekezni, pedagógiai problémákon gondolkodni (és konkrét gondokat megoldani), új és új módszereket kitalálni; ezen felül a diákokkal minél többet kommunikálni, időt tölteni velük, meghallgatni és segíteni őket, beszélgetni a többi tanárral (szakmai és nevelési ügyek miatt egyaránt)…
Vannak hülye és rossz tanárok, akik megérdemlik, hogy az utolsó percig kihasználják a munkaidejüket, úgysem foglalkoznak mással, mint a gyerekek egzecíroztatásával, életük megkeserítésével.
Csakhogy lehet, hogy ők éppen attól lettek hülyék és rosszak, mert soha nem volt lehetőségük valódi értelmiségi életet élniük; és a villanyszerelőkkel, pékekkel, buszvezetőkkel szembeni várakozásainkat sem idomítjuk a kontárok színvonalához.”
A tanárokat ne bántsátok
A polgári engedetlenségről szóló hírek óriási lelkesedéssel töltenek el: valami elindult!
Ezzel párhuzamosan azonban arcul csapnak a hozzászólások, a primitív, tanárellenes kommentek. Mintha a lázadni merészelő pedagógusok lustaságból vagy a diákokkal szembeni rossz szándéktól vezérelve bliccelnék el a munkanapot!
Ledöbbent, hogy milyen sokan, és milyen hangosan nem látnak tovább az orruk hegyénél: hiszen most egyetlen nap munkabeszüntetés áll szemben tizenkétezer hiányzó pedagógussal.
- Miért nem egyértelmű, hogy a tanárok létszáma, presztizse, jólléte, szellemi szabadsága nem lehet jobb- vagy baloldali kérdés, hanem nemzeti ügyünk!?
Miért nem látják, hogy ha a pályán lévők nem lépnek fel a pálya presztizséért, akkor szeptemberben már alig akad egy-két palimadár, aki friss egyetemi diplomával a 140 ezres kezdő fizetést választja?!
- Miért nem veszik észre, hogy tragédia, ha palimadárként tekintünk azokra a fiatalokra, akik a tanári pályát választják?
- Miért nem világos az, hogy gyermekeinknek is sokkal jobb, ha tanáruk a nyári szünetben nyaral, a szabad estéken pedig regényt olvas, nem pedig magántanítással, vagy árufeltöltéssel foglalatoskodik?
- Miért nem egyértelmű, hogy gyermekeink felvételi esélyeit csökkenti az, ha nincs megfelelő számú tanár?*
Én személy szerint, anyaként és a köznevelésben dolgozó pszichológusként szeretném mélységes hálámat kifejezni minden tanárnak, aki a pályán van, tanítja a gyerekeimet. Ma azonban szeretnék külön köszönetet mondani azoknak a tanároknak, akik hallatni merik a hangjukat, hogy az én gyerekem egy szebb és igazságosabb oktatási rendszerben tanulhasson!
Tanárok! Köszönöm, hogy vagytok, és rátok bízhatom gyermekem érzelmi, értelmi, erkölcsi nevelésének rátok eső részét!
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!