A teljesítményszorongásról

Munkaidőm jelentős részében síkideg gimnazistákat győzködök arról, hogy egy vacakul sikerült érettségi nem a világ vége. Ezt némi bűntudat kíséri, hiszen a megrendelők jellemzően a még ennél is idegbetegebb szülők, akik azért fizetnek, hogy lelkileg felkészítsem a kölykeiket az érettségi vizsga tökéletes abszolválására. Ők főleg attól rettegnek, hogy a gyerekük pszichés megtámogatás hiányában elcseszi az érettségit, és összedől a világ. Salát Luca írása.

A paraszülők nagyjából három csoportba oszthatók

Az öntudatos-magabiztos szülő

Szerintük a jó tanulmányi eredmény a sikeres jövő záloga, az utolsó gimnáziumi év kizárólag az egyetemre való bejutásért folytatott küzdelemről szólhat.

Barátok, szerelem, bulizás, világmegváltás, szalondepresszió majd az érettségi után jöhet.

Ezeknek a szülőknek mindig elmondom, hogy az érettségi fontosságáról mást gondolok, mint ők. Ha ezek után rám bízzák a kölyküket, akkor legalább bűntudatot nem érzek,

amikor a gyerekeiket arra bíztatom, legyenek szerelmesek, utazzanak, bulizzanak, próbáljanak ki minden őrült dolgot, és tegyék helyre a szüleikkel való bonyolult kapcsolatukat, mert erre megfelelőbb alkalmat a középiskola utolsó éveinél nem fognak találni.

Elég béna, hogy pont ebben az időszakban várjuk el tőlük, hogy marhaságokkal tömjék teli a fejüket, s ennek jegyében tanulással, nyelvvizsgával, jövőorientáltsággal, életcélokkal, pályaválasztással gyötörjük őket. Ezek amúgy nem lényegtelen hülyeségek, hiszen

a kamaszévek vége felé szintén kitüntetett feladat az intellektuális kihívásokkal való szembesülés, a siker és a kudarc helyén kezelése, a felelősségvállalás. De ez csak egy része a felnőtté válásnak, nem az egyetlen fókusza.

A megengedó-laza-liberális-lojális szülő

Ők azok, aki büszkén  hangoztatják, hogy nem érdekli őket az érettségi, csak legyen meg (lehetőleg ötössel, de ha egy négyes becsúszik a két nyelvvizsga és a három emelt szintű közé, az sem gáz). Ők lazák és jófejek, közben az izzadt tenyerükből csurog a teljesítményszorongás.

Ők azok, akiknek a fiatalságát jó eséllyel a perfekcionista szüleik zilálták szét, ezért megfogadták, hogy nem teszik tönkre saját gyerekeik életét.

S bár jómaguk sokdiplomások, szakmájukban épp a csúcs közelében zizegnek, mégis, ha egy továbbképzésen jól megfelelt helyett csak megfelelt minősítést kapnak, akkor elsüllyednek szégyenükben. Tudják, hogy ostobaság, de mélyen él bennünk a séma: „ha nem teljesítesz tökéletesen, akkor lószart sem érsz”.

Minden vágyuk, hogy ezt a meggyőződést ne örökítsék tovább, de ez nem könnyű feladat.

Az elhanyagoló szülő

Szerencsére csak ritkán találkozom az elhanyagoló szülői állatfajjal. Ők magukkal vannak elfoglalva, általában számos nárcisztikus személyiségvonás birtokosai, s ha fizikailag nem is, de

lelkileg elhanyagolják a gyereküket, aki azért küzd, hogy elismerést csikarjon ki belőlük. Ennek egyik eszköze a tanulás. Szeretetet ugyan nem kapnak a jó teljesítményért, de néhány lekicsinylő mondatattól jó esetben megóvhatják magukat.

Nem csak a szülők a hunyók

A teljesítményszorongás kialakulásához kevés egy béna szülő, általában több szarságnak kell jelen lennie a rendszerben. Egy teljesítményszorongó családban egyes gyerekekről lepereg a szülői csesztetés, mások viszont személyiségükben hordozzák a szülői elvárásokra való érzékenységet.

Sok múlik az iskolán is, ami mostanában kevéssé véd a szülői hülyeség ellen, a gyerekek fenyegetettség-érzésenek táplálása központi eleme oktatási rendszerünknek.

Ha most érettségiző szorongó gyereked van gratulálok, elcseszted segíts neki!

Beszélj a saját félelmeidről. Hogy mennyire izgultál a saját érettségiden. Azt hitted, belehalsz a rettegésbe, amikor kihúztad a töri tételt. Elcseszted, mégsem lettél sikertelen. Vagy nem cseszted el, de ennek nincs sok köze a jelenlegi életedhez.

Elmesélheted azt is, hogy nem merted megkérdőjelezni a környezeted elvárásait.

Vagy éppen legsötétebb korszakodat élted, ittál, buliztál, elköltöztél, szartál a tanulásra, nem vettek fel, de mégsem dőlt össze a világ. Ahányan vagyunk, annyi a sztorink gimnazista éveinkről, de az majdnem biztos, hogy egyikünké sem egy töretlen sikertörténet.

Képzeld el a legrosszabb verziót. Nem veszik fel az egyetemre. Elkallódik, drogos lesz, nem szerez diplomát, árufeltöltő a teszkóban, egy év kihagyás után nem tud visszazökkenni a tanulásba. Ez a sok szörnyűség az egyetemi tanulmányok alatt is megeshet,

az egyetemi aktív félév sajnos nem egy tuti fogamzásgátló és drogprevenciós program. Az pedig, hogy egy év kihagyás után nem tud visszarázódni a tanulásba, marhaság.

Te is képes voltál Gyes után visszamenni dolgozni,esetleg új tanulmányokba kezdeni. Nehogy már csak annyit nézz ki a gyerekedből, hogy egy MÁSMILYEN év örökre eltéríti a jó útról.

Bizalom benne és magadban

Mindenkinek az a legegyszerűbb, ha bízol benne.  Felnevelted, kicsit még éretlen, de tud felelősségteljes döntéseket hozni, annak ellenére, hogy valószínűleg fogalma sincs arról, hol kell kinyitni a mosógépet és hogy a réteslisztből nem lehet jó palacsintát sütni.

Otthon zombi, de máshol összekapja magát.

És bízz magadban is. Nem lehetsz akkora lúzer, hogy ennyi szeretettel, energiával, törődéssel egy iskolakerülő élősködőt termeltél ki. Néha így tűnik, de ez csak átmeneti állapot.

Amikor egy-egy gyerekemről kezdem sejteni, hogy sosem fog diplomát szerezni, elkezdek rá más perspektívákban  tekinteni. És azonnal találok benne ezer szeretnivalót és különlegeset, aminek semmi köze a szellemi szpartakiádhoz.

Nézz rá a gyerekedre, mennyire vicces, jófej, kreatív, csodaszép, gitározik, vagy csak megtanult kínai kaját főzni. Azonnal elolvadsz a gyönyörűségtől.

Még pár nap és vége az összes közoktatásbeli kálváriátoknak. Soha többet nem kell az igazgatói irodába bekúsznod a gyerek rossz magaviselete miatt, nem lesz több maratoni szülői értekezlet, ahol szétrohad az agyadat, és az elfelejtet KRÉTA rendszerbeli jelszavadat is végleg elfelejtheted. Hogy felveszik-e az egyetemre, ehhez a boldogsághoz képest  részletkérdés. Végiggtolni 12 évet a közoktatásban nem semmi teljesítmény. Most már más dolgod nincs, csak hátradőlni.

És légy büszke magatokra! Basszus, megcsináltátok!