Környezetedben mindenki arról panaszkodik, hogy nem bír kamasz gyermekével? Te értetlenül nézed a többiek küzdelmét, nem is érted miről beszélnek? Vagy éppenséggel olyan határozottsággal fogjátok az apjával, hogy esze ágában sincs deviánskodni? Hiszen a tied tök jó fej. Renner Kata írása.
Nagyon klasszul viselkedik, nincsenek kirohanásai, nem lóg éjjel-nappal a barátaival vagy zárkózik a szobájába, nem szeretne agyrém cuccokat magának, nem próbálja ki a cigit vagy a piát és a suliban is jól teljesít.
A barátnőid irigykedne, mindenki csodál benneteket.
Na, akkor elérkezett az idő, hogy gyanakodj egy kicsit!
Mit is értek ez alatt? Miért kellene éppen azon parázni, ha a kamasz jól működik? Hiszen tényleg nagyon sokunk számára megerőltető ez a változó ideig tartó, de a 12-21 éves kor közé tehetői időszak, mikor is a” kicsiből szépen lassan nagy” lesz.
Azért érdemes aggódni ezen, mert a kamasz éppen akkor működik jól, ha problémás. Mert ebben az időszakban ez a dolga.
A kamaszkor nem csak a testi, hanem a lelki fejlődések korát is jelenti.
Nem csak megnő az aprónép, megváltozik a külseje, hangja, mozgása, hanem önállósodik, véleménye, világnézete alakul ki, igazi barátai lesznek, szerelmei szövődnek lelki és testi értelemben.
Akkor tud önálló, felnőtt személyiség válni belőle, ha tőlünk szülőktől szépen lassan leválik. Ezt a folyamatot a természet úgy alakította ki, hogy nehéz és fájdalmas legyen ez a leválás. Hiszen ha nem válna a hormonok hatására küzdelmes viszony szülő és gyermek között, talán nem is sikerülne érzelmileg kellőképpen felnőtté válni. A szülőtől való megfelelő eltávolodás alapfeltétele ennek. Ezen az eltávolodáson nem azt kell érteni, hogy
nem akar a gyerek többé a szülőtől semmit, hanem azt, hogy nem akar többé már gyerek lenni. Vagyis nem akar olyan személy lenni, aki mindenkinek szót fogad, követi a szülői utasításokat, megy az előre kitaposott úton és kiszolgálják minden lépését.
Mert a felnőttség éppen azt jelenti, hogy bár néha tévedek, de önállóan hozok döntéseket az életem és a sorsom alakulása felől, tudok mérlegelni és vállalom a tetteimért a felelősséget.
Mi szülők legszívesebben egy életen keresztül folyamatosan óvnánk és védenénk a gyermekünket, megmondanánk hogyan is lesz jó neki, mert mi már ezt tudjuk, hiszen tapasztaltuk. De ezt neki egyedül kell megtapasztalni. Mi a következő lépés? Elkezd lázadni az addig megszokott sémák ellen, és teszi mindezt a kortárs csoportok segítségével, megfigyelésével, a mi felnőtt életünk kritizálásával, hiszen keresi saját identitását.
Ha azt látjuk, hogy kamaszunk mindenben megfogadja a tanácsainkat, szinte a legjobb barátunk lesz, engedelmes, nem lázadó és mindig mindenhol jól teljesít, érdemes megfigyelnünk, nem akar-e túlzottan a mi elvárásainknak megfelelni.
Nem azt az életet éli-e, amit mi szerettünk volna élni. Nem követelünk-e túl sokat tőle, nem kap-e olyan feladatokat, amik meghaladják életkorát?
Mert sajnos, ha ez történik, elmaradhat az igazi leválás. Felnőtt korában is abban a szerepben ragadhat, amit mi raktunk rá még gyerekként.
Szorongó, boldogtalan felnőtt ember válhat belőle, aki nem tudott végigmenni azon az önállósodási folyamaton a maga sok buktatóival, melyből a tapasztalatokat szerezhette volna, abban az időszakban, amit úgy hívnak kamaszkor.
Igen, kár, hogy a kamaszkor éppen arra az időszakra esik, amikor az iskola egyébként is sok terhet rak a gyerekre.
Sok boldogtalan, kiégett felnőtt, aki hirtelen életközép táján otthagy munkát, családot, mindent, és kezd hihetetlen kalandokba,”jó kamaszként” viselkedett. Nem tombolta ki magát, nem alakult ki a felnőtt személyisége és így próbál most felnőttként pótolni sok elveszett évet és tapasztalatot.
Ellenben hány konszolidált és ma sikeres ember számol be arról, hogy annyira „rettenetes kamasz” volt, hogy a szülei már az ablak előtt tolongtak melyik ugorjon ki előbb miatta.
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!