A kamaszokról és az ő hobbijukról beszélünk. Ráadásul egy olyan hobbiról, ami kissé extra bizarr. De milyen is a kamasz, ha a hobbijáról van szó?
Eltökélt. Kitartó. Mániákus. Lendületes.
És még sorolhatnánk. Az a kamasz, aki reggel alig bír kikecmeregni az ágyból, a felkapcsolt villany fényére cifra szitkokat sziszeg a fogai között, aki gyűlölködő arccal néz ránk, amikor merészeljük figyelmeztetni, hogy el fog késni a suliból, nos, ez a kamasz, egészen más emberré vedlik át, amikor a hobbijáról van szó.
Azt írtam, hogy sziszeg és vedlik? Nincsenek véletlenek! Az én nagyobbik kamaszom hobbija ugyanis a herpetológia, vagy ahogy én nevezem: hüllészet. (A kisebbik gyerekről azért nem írok, mert neki nincs még hobbija, ha csak nem nevezzük annak azt a napi rendszerességgel űzött kedvenc tevékenységét, amit úgy hívnak, hogy „miképp idegesítsük fel és bántsuk meg anyánkat annyira, hogy összecsomagoljon, és végre elköltözzön egy másik kontinensre?”. Nem visz rá a lélek, hogy bevalljam, nincs rajta fogás, kapcsolatunk erősen ambivalens, és sokszor megmagyarázhatatlan összetűzésekbe torkollik. Majd egyszer, ha elég erőt érzek hozzá, írok róla is.)
De kanyarodjunk vissza ahhoz a nálam fél fejjel magasabb, kafferbivaly hangú és modorú fiatalemberhez, aki szimulánsok és/vagy hipochonderek feketeöves nagymestere.
Különleges tüneteket produkáltat a testével, csak hogy kihagyhasson egy gyűlölt szerdát, vagy bármely napot, amikor be kell(ene) menni a suliba. Ilyeneket mond elhaló hangon:
„Nem érzem jól magam, ha megnyomom a karomat, visszanyom. Ha oldalra nézek, fáj a szemem. Úgy érzem, belülről ezer tüske döfköd. Fáj a hajam.”
Szerencsére én a lázmérőnek hiszek, úgyhogy miután póker arccal meghallgatom a sirámait, higgadtan közlöm, hogy a drog továbbra sem a barátunk, hacsak nem nevezzük drognak a kétéltűeket, és a hüllőket. (Nem, varangyot sem szokott nyaldosni, mint a sámánok), és lesszíves kimászni az ágyból, különben kénytelen leszek szárítókötélnek használni a kígyóit.
Rejtélyes, már-már paranormális módon, amikor elérkezik a szombat, a fent említett tüneteket, mintha elnyelte volna egy hatalmas komodói sárkány. Az előtte öt napig gyöngélkedő delikvens, rugóként pattan ki hajnal ötkor az ágyból, és egyből a gumicsizmájába érkezik! Kezében hüllőfogó kampó és valami háló. Útra-, és tettre kész. Pár óra múlva már hónaljig gázol a mocsárban, gőtecsapdákat ellenőriz, gyíkokat fotóz, víz alatti felvételeket készít, kúszik, mászik, előadásokat tart különböző eseményeken. Amikor hazaér, birizgálja az otthoni jószágait, órákon át képes egy helyben ülni, és nézni őket. Etet, ápol, szakszerűen gondoz, fáradhatatlanul.
Nincs álmosság, nincs rosszkedv. És hát bizony (amit anyaként a legaggasztóbbnak tartok), nincs idő. Nincs idő az iskolára. Egyszerűen nem fér bele. Ki tudna beletuszkolni egy kis matek könyv nyitogatást, töri füzet lapozgatást egy ilyen elfoglalt ember életébe? Majd ha fagy. Mert akkor a hüllők is elteszik magukat télire, nem lehet „terepre menni”. Helyette ilyenkor előjön a másik hobbi: az ágyon fekvés, tavaszig, mozdulatlanul.
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!