Az évem

A szokásosnál nagyobb lendülettel csaptam bele ebbe az évbe. Az eredmény valójában már január másodikán borítékolható volt, de én derekasan küzdöttem végig a hátralévő 363 napot, mert olyan nincs, hogy a jó nem nyeri el méltó jutalmát, hiszen a siker kulcsa a kitartás meg az akaraterő, és mivel a szerencsém kovácsa  magam vagyok, a rossz gondolatok pedig bevonzzák a bajt, ellenben a pozitív életszemlélet még a lószart is illatossá teszi, ezért elhatároztam, hogy ha beledöglök, akkor is ez lesz Eddigi Életem Legboldogabb Éve. Salát Luca írása.

Nem így lett, de nem döglöttem bele

Ennyi pozitív energia után nyilván megdöbbentő, hogy nem így lett, viszont nem döglöttem bele, ami alapvetően jó hír.  A kudarcok listája idén oly hosszú, mint bármelyik másik évemben, hogy el is szomorodnék, ha mindet fel kellene idéznem, úgyhogy most a teljesség igénye nélkül csak néhány próbálkozás, ami nem sikerült:

Úgy felébredni reggel, hogy az előző napi sminkem nem csorog bele a számba.

Egyszerre mindhárom macskámat bolhamentesnek tudni.

Az ágyamtól a konyhapultig úgy elsétálni, hogy nem ragad bele semmibe sem a talpam.

Megjegyezni a lányaim konfekcióméretét.

Megjegyezni, hogy az én konfekcióméretem köszönőviszonyban sincs a lányaim konfekcióméretével.

Megtalálni azt a pasit, akinek nem a 120-ik legfontosabb helyen állok az életében.

Kevesebb hisztivel és több impulzuskontrollal elérni azt, hogy ne csússzak vissza az előkelő 120-ik legfontosabb helyről a 240-ikre a pasim életében.

Megcáfolni azt az alapigazságot  alaphiedelmet, ami szerint Az a nő csapnivaló szerencsétlen, aki ötven évesen párkapcsolat nélkül marad.

Párkapcsolat nélkül maradni ötven évesen, és felvállalni, hogy csapnivaló szerencsétlen vagyok.

 Öt hat perc alatt futni az ezer métert.

Biztonsággal megkülönböztetni a jobb oldalt a baltól. Legalább a jobbkezes utcáknál.

Annyi pénzt keresni, hogy hónap végén ne kelljen pénzt lejmolnom a volt- és jelenlegi pasijaimtól.

Hónap végén megbánással bontogatni annak a dögös ruhának a dobozát, amit a napelemes szuperszőrtelenítővel és az akciós viszlátmimikairáncok éjszakai krémmel együtt rendeltem meg a volt-és jelenlegi pasijaimtól lejmolt pénzen.

Nem elszomorítani Duolingót.

Megérteni a kevert specifikus fejlődési zavar és az autizmus spektrum zavar differenciáldiagnózisát.

A rendelőmben a rágógumit nem az asztal aljára ragasztani.

Leszoktatni a klienseimet arról, hogy a rendelőmben az asztal aljára nyúlkáljanak.

A manikűrös utáni negyedik napon lepattogzás nélküli körmökkel várni a három hét múlva esedékes új időpontot.

Megtalálni azt a szempillaspirált, ami bőgés közben sem mázolódik szét.

Megszeretni a szabaduló szobát, a lézerharcot, a bowlingot, a raftingot, a síelést vagy bármi olyan minőségi időtöltést, amit a gyerekeim hajlandóak velem csinálni, ha kellőképpen megfenyegetem motiválom őket.

Öklendezés nélkül átkötözni az apám lábujjai közé fészkelődött fekélyt.

Az adventi kalendárium 24 napjára ajándékot rejteni, miután azt hazudtam a gyerekeimnek, hogy idén már november 30-án feltöltöttem az egész cuccot („Mama arról ugye tudsz, hogy három napja nincs semmi az adventi naptáramban?”).

Soha többet nem hazudni.

Meggyőzni magamat arról, hogy este a kanapén elfogyasztott meleg kamillatea ugyanannyira ellazít egy sűrű nap után, mint egy üveg  pohárka vodkanarancs.

Minden reggel bevenni a máriatövis-kivonatos májvédő tablettámat.

Akkor tankolni a kocsiba, amikor az üzemanyag jelző a nullás vonal alá még csak fél cm-rel megy.

Balatoni nyaralásra nyári gumival utazni.

A szétkoptatott téli gumi helyett újat vásárolni a jövő évi nyaralásra.

Megjegyezni, hogy az egyenlőre vagy az egyelőre jelenti azt, hogy most még.

Elmenni a postára az ajánlott levelemért, mielőtt visszaküldik a feladónak.

A végül mégis megszerzett ajánlott levelemben található felszólításnak engedelmeskedve az életbe vágóan fontos formanyomtatványt elsőre hibátlanul kitölteni.

Az ötödszöri nekifutásra hibátlanul kitöltött életbevágóan fontos formanyomtatványt postára adni időben.

Elmenni a postára az ajánlott levélért, amiben a hiánypótlásra történő felszólítás van, mert ötödszöri nekifutásra sem sikerült hibátlanul kitöltenem az életbevágóan fontos formanyomtatványt, de tulajdonképpen tökmindegy, mert úgysem adtam fel időben.

Eldönteni, mi a lehangolóbb: öregség előtt meghalni vagy életben maradni és csúful megöregedni.

Ebben az évben semmit sem tudok felmutatni, amivel szebbé, jobbá, szerethetőbbé varázsoltam volna akár a saját, akár a környezetemben élők életét.

Ebben az évben megtanultam, hogy drámai történések nélkül is el lehet bénázni kábé mindent, és hogy a kitartás meg az akaraterő legfeljebb arra elég, hogy esténként mártíromságom teljes tudatában magányos hősnőként aludhassak el az amúgy rohadtul gonosz világban.

Úgyhogy most az újév küszöbén fogalmam sincs, hogyan tovább. Csak annyit tudok biztosan, hogy egyenlőre vagy egyelőre (esetleg egyellőre) nagy szarban vagyok,

de majd jövőre összekapom magamat.