Amit itt olvastok, az egy olyan fiatal pszichológus írása, aki pedagógiai szakszolgálatban dolgozik, régebbi nevén nevelési tanácsadóban, aki úgy ismeri. Az ő külön engedélyével jelenik meg így az írása, amely először a Facebook oldalán jelent meg. Az elmúlt években Salát Janka többször is írt erről a munkakörről, biztos emlékeztek még arra, hogy felhívta a figyelmet: baj van. Azok az emberek, akiknek szüksége lenne segítségre nem kapnak, mert nincs kitől segítséget kérniük: a szakszolgálatokon elfogytak a szakemberek. Sándor Éva, pszichológus írása.
„Informatikus férj”
Ma egyedül polgári engedetlenkedtem. Leírom, miért. Én nem iskolában dolgozom, hanem pedagógiai szakszolgálatban, ami szintén része az oktatási rendszernek, így pszichológusként pedagógus státuszban vagyok alkalmazva, 2 diploma, 2 nyelvvizsga, PED2 és 19 év után 267 290 Ft a netto jövedelmem.
Ennek ellenére én nem a fizetés miatt szólalok fel, mert abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy – a szakmán belül már külön intézménynek számító – „Informatikus Férjjel” rendelkezem.
Nos az „Informatikus Férjekről” (aki nem feltétlen informatikus és nem is biztos, hogy férj, de ő – legalábbis a magyar viszonyok között – jól keres) azt kell tudni, hogy jelentős mértékben járnulnak hozzá a magyar oktatási rendszer működtetéséhez, így nálunk is a munkaeszközeim, képzéseim jelentős részét a férjem finanszírozta meg.
Úgyhogy tisztelet minden „Informatikus Férjnek”!
Szóval én nem a saját fizuemelésemért küzdök. Hanem annál valami sokkal többért. Hogy megértsétek az alább leírtak súlyát, hadd bocsájtsam előre: én egy olyan fővárosi kerületben dolgozom, ahol kivételesen jók a feltételek. No nem az európai színvonalhoz, és nem is a szükségletekhez, hanem a magyar viszonylatokhoz képest.
Ha a magyar átlagot tekintjük a tortának, akkor a hozzám tartozó ellátási körzet a habon lévő koktélcseresznyén megakadt dekorcukorka. Azaz ennél már csak lejjebb van…
A munkám elég összetett, de az egyik legfőbb feladatom a kerület összes intézménypszichológusának a munkájának szakmai koordinációja, valamint a kapcsolattartás a partnerintézmények szakembereivel (beleértve a köznevelést, az egészségügyet, a gyermekvédelmet, a rendőrséget, a civileket stb.).
A mindennapjaim
A mindennapjaim ilyen problémák, dilemmák „megoldásával” telnek:
- Önsértő, öngyilkossági gondolatokkal küzdő, pocsék állapotú gyerekeket nincs hova küldeni, mert ahol tudnának rajtuk segíteni, ott nincs kapacitás, ahol lenne kapacitás, ott nincs hozzájuk szükséges szaktudás, háttér.
Megoldás: megvárjuk, amíg annyira szarul lesz, hogy mentőt lehet hívni rá, mert akkor a kórház kénytelen AZONNAL felvenni őt. A köztes időt várólistán tölti valamely intézménynél, és az iskolapszichológus szupportálja (támogatja), hogy időben észrevegye, mikor kell mentőt hívni.
- A pszichiátriáról kikerülő gyerek néhány nap / 1 hét múlva újra az iskolában, terápiás ellátásra szakszolgálatba küldik, ahol 1-3 éves tapasztalattal rendelkező, nálunk pár hónapja dolgozó kollégáim kapják meg. Mivel egy nagyon szűkös helyen dolgozunk, ahol kevés szoba, ezért már csak délelőtt vagy délben van szabad időpont, amikor a gyereknek tanórái vannak, így nem tud eljárni.
- A pszichiáternek vagy soha többé nem lesz a gyerekre kapacitása, vagy egy hónapban egyszer egy rövid kontrollra visszavárja. Természetesen a diák körülményeiben semmi változás nem történt, ugyanolyan pocsékul van, mint eddig, ezért ismét az iskolapszichológusnál köt ki, aki szintén pályakezdő és nincs megfelelő végzettsége az ilyen súlyú esetek ellátására.
A kör bezárult és kezdődik minden elölről.
- Egyéb súlyos pszichés problémáknál, mint anorexia, szer-/játék-függőség, depresszió, trauma, súlyos szorongásos zavarok, vagy kialakulóban lévő személyiségzavaroknál ugyanez a helyzet: gyerekek, fiatalok tömegei nem jutnak megfelelő ellátáshoz szakember és kapacitáshiány miatt.
- Súlyos családon belüli bántalmazás esetén dönteni kell: a családi pokolból átemeled-e a gyermekotthonok poklába a gyereket. Persze a törvény szerint nincs mérlegelési lehetőséged. Csak aztán megtudod, hogy a gyerek visszasírja a bántalmazó szüleit, mert még ott is jobb volt. Nem mintha az lenne a jó verzió, hogy gyerekotthonokban valamivel kevesebb borzalom éri, mint otthon.
- Az iskolákban, óvodákban mindennaposak a különféle magatartás problémák. Ezek kezelésére természetesen nem készítik fel a pedagógusokat, de az iskola- óvodapszichológusokat sem. Ezt a problémát a kerületben – intézményközi összefogással – törekszünk megoldani. Ám hiába a szakszerű megoldás és a házhoz vitt segítség, a pedagógusok annyira ki vannak zsigerelve, hogy egyszerűen nem tud működni.
Mégis mit várunk akkor, amikor 30 gyerek, 5 problémás viselkedésű között kellene megvalósítani a programot, miközben tanítani is kellene és a csillapítani a többi szülő feszültségét, felháborodását?
- A magyar oktatási rendszer annyira elavult, hogy minden 21. századi, a gyerekek szükségleteit figyelembe vévő megoldást vagy egyáltalán nem, vagy kínkeservvel tudja csak befogadni (nem egyszer a szülők, pedagógusok ellenzésével, akik a megszokott büntetés-alapú megoldásokhoz ragaszkodnak még akkor is, ha a saját gyerekeikről van szó, illetve ha nyilvánvalóan hatástalanok).
- Súlyos krízisbe került, ám belátással rendelkező, ezért önkéntesen segítséget kérő pedagógusok, szülők vagy nagykorú diákok a sürgősségre (!) való tekintettel 2 hét múlvára kapnak időpontot az egészségügyben. Jobb híjján, addig vagy az intézménypszichológus, vagy én, vagy egy segélyvonal szakembere tartja életben. Igaz, amikor bekerül, akkor is csak egy alkalmat kap, aztán felkerül a várólistára hónapokra…
Iskolapszichológusok
Az iskolapszichológusok többsége pályakezdő, nálunk 2 évente lecserélődik a csapat fele, mert nem tudnak megélni ebből a pénzből. Mostanra álmomból felébresztve is le tudom adni a teljes iskola- és óvodapszichológusi képzés tananyagát, annyiszor mondtam el az újonnan érkező gyakornokoknak.
Azokról nem is beszélve, akik azt hiszik, hogy az iskolapszichológia egy amolyan lájtos szakma, aztán belecsöppenek a nagy magyar valóságba, ahol már az első héten súlyos kríziseket kell lekezelnie az egyetemről frissen kikerült, zéró tapasztalattal rendelkező pszichológusnak.
Nos, ők a két évet sem várják meg, és gyakran a pályát is elhagyják.
- A pedofil törvény „áldásos” hatásának következtében a magas színvonalú foglalkozásokat tartó civilek teljesen kiszorultak az intézményekből, ezért az iskolapszichológusok innen-onnan utánaolvasott, vagy kedvező esetben – saját zsebből finanszírozott – képzésekre alapozott osztályfoglalkozásokkal próbálják betömködni a hiányukat a legkülönfélébb témákból (pl. drog, haláleset, autizmusra/epilepsziára/érzékszervi fogyatékosságra stb. érzékenyítés, pályaorintáció).
- Az elmúlt 10 évben felháborítóan sokszor kellett meghallgatnom, hogy egy-egy bántalmazó pedagógust azért nem lehet kirúgni, mert nincs utánpótlása.
- A diákok egy részével kész művészet az iskolapszichológusnak, a szakszolgálatis kollégának vagy nekem időpontot egyeztetni, mert nincs szabadidejük egyáltalán!
A diákok mentális állapotának a szűrését azért vetettük el, mert a feltárt problémák mennyiségét nem bírná el a rendszer, összeomlana nemcsak az egészségügy, de a gyermekvédelem és a szakszolgálat is.
- A munkahelyemnek, a szakszolgálatnak elvben az a dolga, hogy sokféle szakember komplex segítséget nyújtson a gyerekeknek és a családjainak. Nos ehelyett futószalagon folyó vizsgálatok és papírgyártás történik, ahol előírnak olyan terápiás ellátásokat, amire amúgy nincs is szakember.
Én és a kollégáim hiába látjuk, hogy a hozzánk járó gyerekeknek milyen ellátásra lenne szükségük, de nincs rá elegendő időnk, helyünk és eszközünk ehhez, így azt kapják, ami van és örülniük kell, hogy ők legalább kapnak valamit.
A szakadék szélén vagyunk
20 éve sem volt rózsás a helyzet, de jól láthatóan megérkeztünk a szakadék szélére. Borzasztó erős bűntudatom van, hogy én is része vagyok ennek a gépezetnek: azzal, hogy ellátom a feladatomat hozzájárulok a rendszer fenntartásához. Miközben én tényleg csak segíteni szeretnék. Ezért polgári engedetlenkedtem ma, sztrájkolok és tüntetek, ameddig csak szükséges.
És ahogy az elején írtam: ez nem a borsodi helyzet, ez ma egy fővárosi, menő kerület valósága.
Segítséget kérni ezeken a helyeken is lehetséges: Gyermek – és ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia, Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány.
Oszd meg a véleményed velünk!