Dolgoztam, amikor a gyerek napközben átküldte a félévi bizonyítványát. Végignéztem, jól van, minden olyan, amilyenre számítottunk. Lett egy hármas, kettő négyes, a többi ötös; és kettő tantárgyból dicséretes ötös. Kicsit elfacsarodott a szívem, hogy most ez is így történik: személytelen a félévi értékelő kiosztása is. Tudom, nem érdekli a srácokat; ha nem lenne az online oktatás, akkor se lenne különösebben nagyobb esemény, de a tanár mondana pár szót mindegyik gyereknek. Vagy nem. Drixler Imola írása.
Magatartás jegy
Sóhajtottam egyet, elmosolyodtam, hogy ok, ezen is túlvagyunk, majd már éppen be akartam zárni a telefonomat, amikor
megakadt a szemem a magatartás jegyen: négyes.
Kétszer is ránéztem, hogy jól látom-e. De igen, négyes. Felnéztem és csak annyit bírtam kinyögni: de méééér? Mire a négyes? Miért nem ötös? Nem az én gyerekemnek, úgy általában.
Mielőtt bárki megkövezne vagy felháborodna: pont leszarom a magatartásjegyet; halkan mondom, de van olyan egyéb tantárgy is, amivel kapcsolatban ugyanígy érzek. Ami kell majd a továbbtanuláshoz, abból hozza ki a kölök a maximumot, a többi nem érdekel. Kicsit sem.
Persze ezt nem harsogom naponta, de a gyerek biztos, hogy nem jön görccsel a gyomrában haza (bocs, most a szobájából át a nappaliba).
Azt is elmondom, hogy volt nekem példás magatartású gyerekem és balhés is. Hívtak engem be rendszeresen raportra az iskolába és kaptunk igazgatói intőt is. Azért csak a múlt idő, mert azóta a balhés kicsit megszelídült. Tehát edzésben tartottak a srácok, kaptam mindkét típusból eleget. Most már bevallom, a balhéson mindig mosolyogtam itt belül.
Könyörgöm, mit lehet online oktatás keretében magatartás jegynél osztályozni? Felhívtam a gyereket:
- Beleordibálsz a tanításba?
- Passzív vagy és nem veszel részt az órai munkában?
- Röhögsz?
- Nem adod le az anyagot, feladatot?
- Büfögsz, fingasz, turkálod az orrod?
- Eszel az óra alatt?
- Kikapcsolod a kamerád?
Miután a fenti kérdésekre nemleges választ kaptam, még ő kezdett csitítani, hogy most mit is foglalkozok ezzel a hülyeséggel, senkit sem érdekel, őt meg pláne nem. Én is visszacsitítottam, hogy no para, anyuci nem ideges, csak szeretné megérteni a jelenséget: ilyen körülmények közt (amikor pont semmi következménye sincs úgy általában sem) miért kell keménykedni ezekkel a gyerekekkel?
Tudom, hogy a srácokat nem érdekli a magatartás jegy. És most nem a négyesről beszélek igazán, mert biztos, hogy sokan kaptak közepest is és talán még elégségest is;
a hozzáállást nem értem az osztályzáshoz.
Minden elismerésem az online oktatásban túlélésben tanulóknak.
A szívem szakad meg az összes gyerekért, akik ezt az egész karantént átélik most
Akik megélik, hogy adott esetben anyuapu elvesztette a munkáját; nem tudni, mi lesz a jövő hónapban, vagy akár holnap; aggódással, félelemmel néznek előre, mert nem tudják – még a szülők sem-, hogy
hol és hogyan lesz az előre.
Akik nem tudnak most találkozni a barátaikkal, edzőtársaikkal, osztálytársaikkal.
Akik nem tudnak bandázni, röhögni, a suli után együtt lógni, bulit szervezni és későn hazaérni.
Akik szétszorongják az agyukat, mert abnormális életet kell élniük és be vannak zárva. Nem lehetnek kamaszok, nem élhetik a szabad, vadóc életüket. Helyette félnek.
Mert mindegyik fél belül.
De tanulnak, felnőttek ehhez az élethelyzethez, helyt állnak. Csinálják, ahogy mindannyian csináljuk. Csak ők még gyerekek, ők még ártatlanok, naívak és annyira nem ezt érdemelnék. Tudom, senki sem érdemli ezt; de az én szívem mégis értük szakad meg.
Úgyhogy innen a szívszakadósból kérdezem: miért nem lehet velük egy kicsit megértőbbnek lenni? Miért kell keménykedni velük még most is?
Miért nem lehet minden büdös kölöknek most egy jó nagy ötöst adni és azt mondani: jól csinálod és örülök, hogy ilyen vagy és helytállsz. Tudom, hogy nehéz most neked; kérlek segíts abban, hogy a jövőben kevesebbet dumálsz bele az órába; picit hamarabb reagálsz; nem eszel… stb.
Amikor gyakorló tanításon voltam, különösen a legelesettebbekre figyeltem az órák alatt. Akiknek sok nehézség jutott minden téren és nem is a legjobb képességűek közé tartoztak. Akiket úgy általában nem nagyon szerettek: se a tanárok, se a gyerekek.
Nekem ők voltak a kedvenceim. Mindig azt akartam, hogy az ő szemük is csillogjon és ők is azt érezzék, hogy jók valamiben.
Most egy kicsit minden gyerek – kicsi; nagy; feleselős önérzetes langaléta kamasz- a kedvencem.
Kicsit mindegyiknek azt szeretném, hogy most csillogjon a szeme. Mert rájuk férne a sok dicséret, az elismerés, a buksi simogatás (igen, a visszabeszélős óriásnak is). Miből állna ezt megadni nekik? Semmiből. Úgyhogy én adtam az enyémnek egy nagyon nagy ötöst magatartásból és ma választhat magának és a haverjának a kedvenc kézműves söréből egy-egy üveggel, hogy majd a legközelebbi sétájuknál (ja-ja, ez van, ők sétálgatva söröznek) koccinthassanak.
Update: állítólag a magatartás jegynél nézték a hiányzásokat. Szeptember 01-től 15 perc késés jött össze összesen. Plusz egy óráról 15 percet késettk, amikor egy baleset miatt óriási dugó volt; a fél iskola késett.
Asszem, én is választok egy kézműves sört ezek után. Vagy inkább kettőt. Na, Anyukák nálatok milyen lett a bizonyítvány? És a magatartás jegy?
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!