Az örökölt sors érintetlenül adódik tovább

Ha eszembe jut nagyapám, egy zsúfolt antik íróasztal mögött üldögélve látom őt. Ahogy olvas, elmélyülten ír vagy éppen karácsonyra aranydiót festeget…
Nagymamámra gondolva elmosódott képek pörögnek előttem. Fut a busz után, terménybábokat készít, egy konferencián fellép az emelvényre, behozza a szülinapi tortámat, amit a kertben termett mángold levelekkel díszített fel…Salát Luca írása.

Apukám

Édesapám ötven évet üldögélt azon az egyetemen, ahová 18 évesen felvették. Világéletében egy munkahelye volt, egy költözéstől eltekintve még a szobája is ugyanaz maradt. Egyszer koradélután beszaladtam hozzá, s ahogy lendülettel nyitottam az ajtót, a kollégája rémült tekintete állított meg,

Halkabban, Apa alszik…

Az ajtó mögé pillantva tényleg megláttam a kanapét, amin apám békésen szendergett. Amúgy nagyon szerettem hozzá bejárni, ott megállt az idő. A szagok, az arcok, a visszhang a lépcsőházban, a kollégák arca, a titkárnő mosolya évtizedek alatt semmit sem változott…

Amikor anyukámat zaklattam, apám csipkelődve mondta,

Ne zavard anyádat, most éppen nagyon bizi…

Anyám tényleg mindig éppen elfoglalt volt. A világ összes gondját-baját magán viselte, már gyerekkoromban világosan láttam, ha megzavarom őt a hülyeségeimmel, nálam sokkal fontosabb dolgoktól veszem el az idejét.

Anyukámra gondolva elmosódott képek pörögnek előttem.

Anyukám

Ziláltan esik be értem késve az óvodába.

Egy Szilveszter, ahol az üdülőben vacsora nélkül maradva ő cérnaszálakra akasztja fel a ropikat, hogy ha már jól nem lakunk, de legalább izgalmas legyen a kajavadászat.

Színezem az általa rajzolt képeket (Prágába utazott, s előtte készített nekem egy rajzos füzetet, ahol minden nap eggyel kevesebb dolgot kellett kiszíneznem, hogy érzékeljem érkezése napjának közeledtét, az utolsó rajzon ő állt bőröndökkel, a nagy kontyával a fején, ahogy megérkezik).

Biciklin teker a pekingi piac felé.

A PHD-ját írja a számítógép felé görnyedve.

Újságírónak meséli a nappalinkban, hogy tud egyszerre családanya  és kínai nagykövet lenni.

Felemás csizmában rohan el otthonról, mert annyira siet az előadására.

A depressziós barátnőjébe nyugodt, szeretetteljes hangon önti a lelket.

Aerobik órán nevetve néz rám, miközben a lábait emelgeti.

Mindent elért, amit lehet. Szakmai elismerés, három szuper gyerek, családi ház, vonzó külső, színes baráti társaság, egzotikus nyaralás, biztos egzisztencia.

Kergették a határidők, a kötelesség és a vágy, hogy minden fronton tökéletesen megfeleljen.

Én

Anyám példáján okulva megfogadtam, hogy nekem olyan férjem lesz, akivel közösen fogjuk megváltani a világot.

Ezután gyors egymásutánban hozzámentem két pasihoz, akik nem csak zseniségükben, hanem tétovaságukban is felülmúlták apámat. Biztos, ami tuti alapon szültem nekik fejenként két-két gyereket.

Nyilván mindkét férjem átlagon felüli intelligenciájú, magának való, megfontolt pasi, akik kényelmesek és a világ minden szara lepereg róluk.

Én pedig kedvemre pöröghetek mellettük a mai napig.

Milyen menő már sokgyerekes anyukaként tanulni, szakmailag kiteljesedni, csinosan kinézni, közben tiniket megszégyenítő lendülettel tombolni a pesti éjszakában. Társadalmunk szupersokoldalú női ideáljaként későn kaptam észbe. Ahogy én egyre jobban lendületbe jöttem, úgy hagytam aktuális páromat visszahúzódni  kényelmes csigaházába.

Mindkettő csupaszív apuka, aki megtesz mindent a gyerekeiért.

Persze csak akkor, ha megmondom nekik, mit kell tenni, hova vigyék a gyerekeket, mit vegyenek nekik, mivel szórakoztassák őket. Amúgy  a nem sajátokkal is ugyanúgy bánnak. A négy gyerek meg én megbonthatatlan egységet alkotunk, néha tényleg azt hiszem, nekik ez sokkal fontosabb, mint az, hogy  ki a vér szerinti gyerekük.

Nézem a fiaimat

Intelligenciájukat csak a humoruk múlja felül, náluk legfeljebb az apukájukkal röhögtem többet. Tanulnak, dolgoznak, jó fej barátaik vannak, de ha valaki nem cseszteti őket, hetekig  vakargatják a szobájukban a seggüket a boldog semmittevésben.

Amúgy bármit megtesznek, ha kérem őket.

Főznek, vásárolnak, mosást indítanak, húgokat pesztrálnak. De maguktól sosem. Nekik mindig mindent meg kell mondani.

Nézem a lányaimat

Vidám, cserfes, szókimondó csajszik, fuvolaóra és lovaglás között filmet rendeznek, táncolnak, énekelnek, korcsolyázni járnak, legújabb divatrendeknek megfelelően dobálják össze a plázákban a ruhatárukat,

kicsit fárasztja őket a népszerűség, de azért remekül helytállnak, maradék idejükben pedig a bátyjaiknak diktálják a tempót.

Az örökölt sors érintetlenül adódik tovább

Nem jó ez így.

Ha újra kezdhetném, már nem szeretnék erős, bolondos, csillogó, talpraesett nő lenni.

Ha újra kezdhetném, olyan párt választanék magamnak, aki erős, magabiztos, energikus a gyerekeim apjaira hasonlít. Lenyűgöz az agyuk és a humoruk, s lássuk be, az én impulzivitásomat csak a magukfajta tejbetök kiegyensúlyozott faszik tudják elviselni.

Ha újra kezdhetném, a nagyon intelligens, humoros és kiegyensúlyozott férjemnek nem magyaráznám el, hogy melyik lázcsillapító viszi le a kölyök lázát, milyen pelenkából nem csorog ki a kaki, kell-e a bárányhimlő ellen védőoltás, és időnként elutaznék hétvégére egyedül és nem hagynék itthon használati útmutatót a gyerekekhez.

Mert tudnám, hogy minderre rájön magától is.

Ha újra kezdhetném, erős, kompetens, magabiztos, tettrekész apákat nevelnék hagynék a gyerekeimnek.

Hogy ők is ilyen apákká válhassanak.

Hogy aranydió festegetés és kanapén szundikálás helyett tényleg jelen lehessenek a gyerekeik életében.

Meg olyan anyákká, akik rábízzák magukat a férjükre, és a terménybábokat nem a sikerkönyvük illusztrációjának, hanem csak úgy, a saját és a gyerekeik örömére készítenék el.

A lelkem mélyén persze tudom, hogy bár sok mindent szuperül csináltam, de ezt pont elcsesztem.

Sebaj. Küszöbön toporognak a vő- és meny-jelöltek. Csak kerüljenek a karmaim közé, és csodálatosan passzív feleségeket és talpraesett férjeket faragok belőlük. A családi transzgenerációs örökségeknek pedig harangoztak. Minden jó, ha jó a vége alapon így leszek nem csak anyaként, nőként, szakemberként, barátként, feleségként és exfeleségként,

hanem anyósként is tökéletes.

Fotó:pexels.com