Büszkeség

Úgy alakult, hogy az egyik kolléganőm egy munkahelyen dolgozott édesapámmal, sok-sok évvel ezelőtt. Nem közvetlen kollégája volt, de azért ismerték egymást. Nemrég mesélte el ez a kolléganőm, hogy egyszer hallotta édesapámat, ahogy a cégnél a folyosón a két fiáról mesélt. És lelkesen mesélt, mert büszke volt mindarra, amit elértek, amit éppen csináltak, ahol éppen tartottak az életükben. Péter, állandó olvasószerzőnk írása.

Ahol éppen tartottunk az életünkben.

Én kb. a középiskola végét gyűrtem, sorra nyerve a tanulmányi versenyeket, így aztán besétáltam a Közgázra. Bátyám épp a főiskolát nyomta, és a helyi közösségi élet egyik fő szervezője volt. Volt alapja apám dagadó mellkasának.

Tegnap a Terápia-sorozatot néztem az HBOGO-n. A főhős, az ötvenes pszichiáter, apja haláláról beszélgetve elsírta magát. Harminc évig feszült volt a viszonyuk, és a halála előtt már csak ennyit szeretett volna hallani az apjától:

„Büszke vagyok rád, fiam!”

Apám csendes, visszafogott ember volt.

Ritkán hallottuk nevetni (pedig édesanyámmal mennyit bolondoztunk, és apám csak fejcsóválva nézte…), az érzéseiről pedig sosem mesélt. Tette a dolgát, a családjáért. Értünk.

Nekem jó volt a viszonyom apámmal. Szó nélkül jött és segített, ha kértem. Akár tíz éves voltam, akár negyven.

De sose hallottam tőle, hogy „Büszke vagyok rád, fiam!” Már nem is fogom hallani, mert öt éve eltemettük.

Ne féljetek kimondani, elmondani a gyerekeiteknek, ha büszkék vagytok rájuk!

És (szinte) mindig lehet találni indokot, hogy büszkék legyünk rájuk! Mert például:

• egyre önállóbban élik életüket, sokszor döntenek és néha hibáznak.
• Ausztrália hegy-és vízrajza helyett a barátjukkal/barátnőjükkel töltik az időt. Már középtávon is hasznosabb időtöltés, ebben biztos vagyok.
• Négy edényt és öt evőeszközt kennek össze, miközben egy rántották összeraknak. De már tudod, hogy nem fognak éhen halni.
• Elindultak egy sportversenyen, ahol megint lemaradtak a dobogóról. De holnap elmegy edzeni, mert két hét múlva újabb verseny.
• Elköltik egy hét alatt a havi zsebpénzüket, és titokban pénzt kérnek még tőlünk. Dacolva büszkeséggel és fogadalommal…. mert a barátnőnek névnapja van, és virágot kell vinni.

Persze azért nem mindig kell dicsérni őket. Mert amikor

• a negyedik felszólításra sem hajlandók előbújni a szobából vasárnap délben…
• különösen gazdag zsákmánnyal lépsz ki a szobájukból „ikeázás” után (négy pohár, három tányér+villa, egy gyümölcsöstál és némi száraz sütemény)…
• este tízkor közli, hogy másnapra be kell vinni az osztályba 1285 Ft-ot, de pontosan annyit!
• az edzésen elhagyja a múlt héten vásárolt edzőcipő egyik felét… mire te dühösen kidobod a másikat is…. majd a következő héten boldog mosollyal jön haza, hogy megtalálta az elveszett fél párat..,
• onnan tudod, hogy otthon a gyereked, hogy a nappaliban szétszórva találod a kabátot-sapkát-pulóvert-sálat

nos akkor nem kell szép szóval illetni őket.

Fiam az egyetemet tolja Hollandiában. Nem lehet könnyű, ha múltkor azt mondta, hogy a felsőfokú angol Cambridge C1 nyelvvizsga sétagalopp a statisztika vizsgájához képest. De csinálja, mellette spórolósan él, főz és mos.

És én ugyanolyan lelkesen mesélek róla a munkahelyem folyosóján, mint anno apám, rólam.

Lányom végre talált egy szakmát, egy irányt, egy egyetemet, ami az ő döntése. Meglepődtünk az ötletén, nem kicsit. Azóta mindent ennek rendel alá. Persze más faktot vett fel, így most át kell jelentkeznie, de megoldja. Céltudatos (közel) nagykorú lány lett az álmodó szemű művészlélekből.

Emellett persze hű marad önmagához és nőiességéhez, sok mosolyt csal az arcunkra, de látom, hogy lesz belőle valami. És mindannyiszor melegség önti el a szívem, ha rá gondolok.

Én nem sokat beszélek az érzéseimről.

De amikor csak tehetem, elmondom nekik, mennyire büszke vagyok rájuk. Mert sok mindent tanultam, átvettem apámtól. De azt is megtanultam,

hogy ne féljek kimondani ezt a pár szót: büszke vagyok rád, gyermekem!

Lányomnak például szárnyakat ad egy ilyen mondat. Még akkor is, ha a másnap nem éppen úgy sikerül, ahogy terveztük.

Esetleg magamnak is mondhatnám néha, hogy „Büszke lehetsz magadra, Péter!” Mert néha tényleg így érzem. És apámtól már hiába várom ezt a pár szót. Pedig jól esne. Jól esett volna.

Anyapara podcast csatornája. Salát Luca és Szücs Szilvi beszélget 20 percben. A legfrissebbek: kamasznevelés, tanulás és a pasizás. 3 téma, 20 percekben.

Kattints a képre és #Hallgassránk!