A kezembe akadt egy cikk az Educatio folyóiratból, mely két kutatás eredményeit összegzi a diplomás családok gyermekeivel kapcsolatban.
A sok bonyolult helyzet mellett – amit generál egy kamasz gyerekkel való élvezetes együttélés – vannak a látszólag egyszerűnek tűnő dolgok, amiket képesek vagyunk túlbonyolítani.
Pszichológusként serdülőkkel foglalkozni az egyik legnagyobb szakmai kihívás számomra.
A kérdés már önmagában lehet megosztó, hiszen ha semmi másban az életben, de a gyerekkel kapcsolatban pont az a lényeg, hogy semmit, de tényleg semmit nem vársz tőle cserébe.
A dolgok jelenlegi állása szerint 75 százalékban szuperanya vagyok.
Mielőtt nekikezdenél elolvasni ezt a cikket, csukd be a szemed és gondolj pár másodpercig a kamaszkorodra, amikor anyád már totál kész volt a karácsonyi készülődéstől.
Annyit hallunk a elviselhetetlen, lázadó kamaszokról, akik kikészítik szüleiket, de kevesebben írnak azokról, akik észrevétlenül jutnak túl ezen a viharos életszakaszon.
Október közepe óta ömlik rám a Hull a pelyhes és a Csendes éj feeling, mikulások, hógömbök, feldíszített karácsonyfák lihegnek az arcunkba, hogy itt a karácsony.
Mióta beköszöntött nálunk a sötét kamaszkor, fiaim telefonhívási szokásai megváltoztak. Nem panaszkodom, továbbra is rendszeresen hívnak a srácok, de a keresések típusai elég jól körüljárhatóak. Salát Luca írása. A kamasztól
Pszichológusként munkám egyik sarkalatos pontja a serdülőkkel és családjukkal való munka. Nagyon szeretem a kamaszokat.