Mindig könnybe lábad a szemem a meghatottságtól, amikor látom Évát a pár hónapos csecsemőjével karjában.
Hétvégére beugrottak hozzánk Nataliáék. Nem így terveztük, de így alakult.
Ma nagyot dobbant a szívem.
Óriási biznisz a különóra. Mindenki volt már életében legalább egy különórán a gyerekkel, később kamasszal.
Elolvastam Dr. Máté Gábor és Dr. Gordon Neufeld A család ereje c. könyvét.
Egyes életkori szakaszok természetes velejárója az idegtépő szorongás: ilyen a nyolc hónaposok szeparációs szorongása és a vénebb ovisoknál tapasztalható ronyóhullám.
Az úgy volt, hogy valami zavar támadt az erőben és egy kamasszal keveredtem bele a karácsonyi bevásárlásba. Egész pontosan a karácsonyi menühöz a hozzávalók megvásárlásába.
Ismertem egy asszonyt, aki hetven éves kora körül azt képzelte és verbalizálta a környezetében (családjában), hogy ő mi mindent élt meg közösen a gyerekével és azok gyerekeivel, azaz az unokáival.
A felvételi időszak előszobájában az a legnehezebb, hogy pontosan lássuk mi a következő lépés. Előkészítő? Mégtöbb tanulás? Teljesen más módszer a tanulásban? Barátnő által javasolt középiskola? A közeli suli? Az
Utálom a macskákat. Büdösek, pofátlanok és kiráz a hideg, amikor szociopata tekintetükkel engem méregetnek. Macskái egyébként is a kisiklott életű magányos öregasszonyoknak vannak, akikről megfeledkezett a világ. Ennek megfelelően macska helyett