Nézem a két gyerekemet. Egyik tizenkilenc, a másik huszonegy. A lányom most érettségizett. Tablóján számomra ismeretlen nevek tömkelege, pedig próbáljuk követni az iskolai eseményeket.
Egyszer egy leszbikus barátnőm megkért, hogy menjek el vele a Pride fesztivál záróbulijára.
“Még csak 16 éves, hát ő még gyerek!” Ismerős? Egyszer gyerek, utána meg “viselkedj felnőtt módjára”- mondjuk, miközben parázunk, hogy mit tesz a következő pillanatban.
Kezdő középiskolás korom egy kedvenc elméleti feladványa volt matematikából, hogy Hogyan néz ki az a test, amely egyik oldalról négyzet, a másik oldaláról háromszög, a harmadik oldaláról pedig kör alakú?
Hétfőtől megint egy új időszámítás kezdődik. Mindenki otthon marad, mindenki leül a gép elé, mindenki kiviszi a tányérját ebéd után és mindenki elfogadja, hogy ez van.
Amióta Dúró Dóra ledarálta a Meseországot, mert az gyermekeink nemi identitását károsítja, kikívánkozik belőlem egy vallomás.
Emlékszel még azokra a nyarakra, amikor a lánykád kicsi volt, és hihetetlen műsort rendezett, ha nem a piros homokozó lapáttal túrhatta a homokot, hanem a kékkel?
Minden jel arra mutat, hogy a kamaszok körében az alvászavar egy komoly problémává nőtte ki magát.
Közeledik a középiskolai szóbeli felvételi időpontja. Megvannak az első ponthatárok, már látjuk, hogy hány ponttól hívják be a felvételizőket. Minden érintett ezen parázik és minden anyuka ha érintett csak erről
Olvastam az Online otthonoktatás nyílt csoportban egy 16 éves fiú levelét, amelyben elpanaszolja, hogy hirtelen, villámcsapás-szerűen rájuk zúdítottak csoportos és páros munkákat a digitális oktatás keretében. A baj nemcsak azzal