Hagyjuk-e a gyereket unatkozni?
Itt a nyár. Vakáció. Végtelen szabadidő. Kölkök indahouse. Vajon meddig tart, amíg a srácok az iskolai év végét kipihenik egy jó nagy semmittevéssel és az otthoni feladataik szándékos negligálásával?
Itt a nyár. Vakáció. Végtelen szabadidő. Kölkök indahouse. Vajon meddig tart, amíg a srácok az iskolai év végét kipihenik egy jó nagy semmittevéssel és az otthoni feladataik szándékos negligálásával?
Szerintetek miért van az, hogy sokszor azt gondoljuk a tanárokról, hogy nem kedvelik a gyerekeket. Különösen a kamaszokat. Tehát hivatalból mondják (és régen lehet, hogy őszintén így is gondolták), hogy nincs
A Family Guy történeteit évek óta hallgatom a kamasz fiaimtól. Egy évig a sztorik felén röhögtem, a másik felén kiakadtam, hogy ez mekkora gáz, undorító, sértegető sorozat.
Amióta menthetetlenül facebook-függő lettem vállalhatatlan jelzőket olvasok nap, mint nap egyes posztok alatt.
Ezt a pakolás témát nem bírjuk elengedni. Kivételesen ezt szerintem el lehet engedni. És mégis: időről időre kényszeresen ránk tör a pakolás téma.
Mindenki másképp értelmezi ezt a szó, hogy boldogság. Valaki ki sem szereti mondani, hogy boldog, mert akkor az hű! meg ha! mulandó és akkor mi lesz! De mégis ha végig kellene
Minden anyának eljön a pillanat az életében, amikor meggondolja magát, és mégis inkább a gólyás sztorit választaná, szíve szerint inkább arról mesélne a gyerekének, vagy a méhecskékről.
Vannak napok, mikor már az ébredés utáni első percekben is tudjuk, kár volt felébrednünk.
Nézem a két gyerekemet. Egyik tizenkilenc, a másik huszonegy. A lányom most érettségizett. Tablóján számomra ismeretlen nevek tömkelege, pedig próbáljuk követni az iskolai eseményeket.
Ez az írás egy kérés, egy segélykiáltás azokért a kamaszokért, akik éppen kettesre állnak valamelyik tantárgyból és a tanár azt mondta nekik, hogy megbuktatja őket.