Elegem van a felelős viselkedésből, nem akarok okos nagylány lenni!
Nem olyan családból származom, ahol egy világjárvány idején az események passzív szemlélőjeként, gondolkodás és aktív cselekvés nélkül sodródhatnék az árral.
Nem olyan családból származom, ahol egy világjárvány idején az események passzív szemlélőjeként, gondolkodás és aktív cselekvés nélkül sodródhatnék az árral.
Egyszer egy leszbikus barátnőm megkért, hogy menjek el vele a Pride fesztivál záróbulijára.
Ez a történet azért fontos számunkra, mert úgy ad erőt, hogy bárki magáénak tudhatja.
A legutóbbi Ultra Balatonomon egy félreértés miatt a futótársam nem várt a megbeszélt váltóponton.
Nem sok ember él kerek e világon, aki komolyabban fel tud idegesíteni. A két kamasz gyerekem közéjük tartozik, sőt, élmezőnyben járnak a „Hogyan kényszerítsük térdre zokogó anyánkat?” című játékban.
Sok derűs pillanatot okoztam embertársaimnak az elmúlt években, amikor arról győzködtem őket, hogy a nevelés legtutibb eszköze a szeretet.
Mindig mindenhol elvárásokba ütközünk. A sok elvárás közepette egy pozitív visszajelzés reményében másképp viselkedhetünk. Szeretünk szeretve lenni. Szeretünk jók lenni.
“Még csak 16 éves, hát ő még gyerek!” Ismerős? Egyszer gyerek, utána meg “viselkedj felnőtt módjára”- mondjuk, miközben parázunk, hogy mit tesz a következő pillanatban.
A srácaimmal kapcsolatos kérdéseim közül fontossági sorrendben a Hogyan bírjam ki velük egy fedél alatt? után közvetlenül a Mennyit kellene velük beszélgetni? következik. A szülősorstársaktól és serdülő klienseimtől gyűjtött adatok folyamatos elemzése ellenére
Csapdába kerültünk, de ez nem az a fajta amiről tudod, hogy ha már unod és a szokásosnál jobban megizzaszt, akkor majd a programfelelős kintől kinyitja az ajtót és szabad lehetsz.