Egyik nap Nagyfiammal nosztalgiával emlékeztünk meg ifjúkori intői történetéről. Nem volt ő rossz gyerek, csak mindig elkésett az órákról, elvesztette a cuccait, és néha elaludt az órákon.
Elindult a tanév. Nélkülem. Csaknem 10 év után kiléptem a közoktatásból.
Anyává válásunk pillanatában kezdenek el termelődni bennünk azok az önsorsrontó gondolatok, amelyek az aggodalom kimeríthetetlen kincsesbányáját jelentik hátralévő életünkben.
„Ebben a gyerekben nincs semmi tekintélytisztelet!” A kamaszt nevelő szülők egyik legégetőbb problémáját idéztem.
Harmadik alkalommal is meghirdetik a „Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” elnevezésű mese- és történetíró pályázatot.
Parentifikáció alatt azt értjük, amikor a családon belüli szerepek felborulnak, s a gyermek szülői szerepbe kerül vagy kényszerül. Normális esetben egészséges alá-fölérendeltségi viszony áll fenn szülők és gyermek között.
Parázó anyuka írja, hogy a fia lassan 18 éves és még nincs barátnője.
A mesék gyerekkoromban a menedéket, a privát életet adták, anyaként pedig a soha véget nem érő, de annál emlékezetesebb estéket. A saját családomban, amikor kicsik voltak a gyerekek, volt saját
A nyári időszak alkalmas arra, hogy azokat a szorongásaimat, amelyeket év közben a hétköznapok mederben tartására tett kísérleteim közepette elnyomok, friss erővel kukázzam elő.
Negyven felé, vagy éppen már negyvenen túl az ember körülnéz. Megnézi, hogy hova ment el ez a sok év, kik veszik körül, kivel beszélget, kinek mondja el a gondolatait.