Egy olyan férfi/nő lenne jó, aki olyan, aztán ilyen is, és ne legyen az és ne legyen ez és csinálja, és ne csinálja és legyen neki és ne legyen neki! Ja, és a legfontosabb, hogy nálam plusz mínusz két évvel legyen csak fiatalabb vagy öregebb! Kárpáti Judit brutál őszinte írása.
Nem úgy csináltam ezt sem, ahogy kéne
Engem kiskoromban a fejemre ejtettek. Tényleg, nem viccelek, agyrázkódást kaptam és ki kellett hevernem. Már amennyire sikerült, mert ennek aztán egy egész sor dolog betudható, valószínűleg az is, hogy ez a korkérdés nekem egészen kicsit sem okozott fejtörést az életem során.
Nem is értettem soha, az emberek, miért tartják olyan roppant fontosnak megjelölni, hány éves legyen az ideáljuk, a leendő társuk.
Azok, akik követik az írásaimat, biztos azt gondolják, hogy jó, hát védi a mundér becsületét, a férje jóval idősebb, mi mást hirdethetne. De azt már kevesebben tudják, hogy van más is a tarsolyomban; egy hét évvel fiatalabb alany, nevezetesen a fiam édesapja.
Akivel nyolc évig éltem azelőtt, hogy jelenlegi, nálam tizenhét évvel idősebb férjemmel egymásra találtunk volna.
Szóval, jogosítványom van arra, hogy írjak a korkülönbségről. És arra is, hogy feltegyem a kérdést; komoly, hogy ezzel szűkítjük magunknak a kört és még csodálkozunk, hogy nem találunk emberünkre?
Hét év, mínuszban
Egy fiatalabb pasi, egy fiatalabb nő afféle trófea, nem? Ha jóval idősebb a pasi, a nő, akkor biztos gazdag, azért vagy vele. Ha jóval fiatalabb, akkor a teste kell és neked van sok pénzed, afféle kitartottként él veled a másik.
Íme, az én képletem; a fiam nálamnál hét évvel fiatalabb édesapját 24 éves korában ismertem meg, én már élemedett 31 éves voltam. Arról őt kéne megkérdezni, mennyire volt vonzó számára az anyagi helyzetem, de a tények ismeretében, még ma is pártában lennék, ha ez lett volna döntő tényező számára.
Hogy mi hozott minket össze, mi tartott együtt nyolc évig és miért tőle született gyerekem mind külön téma, egy biztos csak, hogy egyikünk kora sem játszott szerepet mindebben, azon az egy percen kívül, amikor megbeszéltük, ki, hány éves, többé nem foglalkoztunk ezzel.
Nem tudnék egyetlen mondatot sem írni arról, miféle „előnyei” lehetnek egy fiatalabb társnak. Mert, amiben hülye volt, az nem a korához köthető, amiben meg jó fej volt, az sem. És, ha ilyenkor jönne az, hogy na, de az ágyban biztos, hogy azért nem hátrány a fiatalság, akkor erre sem tudnék, mit mondani. Mert tapasztalati alapokon állíthatom, hogy ez aztán végképp nem a koron múlik.
Sommázva, soha, semmilyen előnnyel vagy hátránnyal nem járt gyermekem apjának fiatal kora.
Tizenhét év, maradhat?
Aztán jött a leendő férjem – én 38, ő 55 volt ekkor – és a kérdések hada. Most komolyan egy ennyi idős pasival? Milyen a teste? Mi lesz így az ágyban? És ha meghal, te meg ott maradsz fiatalon egyedül?
Volt, aki nem kérdezett csak gondolt, de azért láttam, mi jár a fejében; na, ennek a nőnek sem kell többé dolgoznia.
A válaszom; igen, komolyan, egy ennyi idős pasival.
Képzeld el, hogy a „kora ellenére” szuper okos, nevet a vicceimen, a karrieremben, a gyereknevelésben támogat, nem kérdés számára, hogy a napi háztartási teendők őt is illetik, minden szombaton virágcsokrot hoz, azt mondja, pont ilyen nőt akart, amilyen én vagyok, szereti a barátaimat, kérdés nélkül hazaviszi anyámat este, és pont annyi rossz tulajdonsága van, mint egy nála 17 évvel fiatalabb „prototípusnak”!
Na, jó, de a teste…
A teste olyan, amilyen életet él; 55 éve úszik rendszeresen, így nincs sörhasa és izmosabb a lába és a karja, mint a korban hozzám passzoló szomszédnak. Persze, öregszik, a teste is. De az a tény hogy ennyi idősen 3000 métert 50 perc alatt leúszik, higgyétek el, elég szexi; az agyamból indul a libidóm, nem az ő feszes vagy kevésbé feszes seggéből.
Szóval, akkor nem is számít a pénze? Dehogynem számít! Nekem nagyon tetszett, hogy találkoztam egy férfivel, aki megteremtette magának, azt, amit elképzelt fiatalon.
Nyilván nem imponált volna ennyire, ha azt látom, hogy nőket futtat, korrupt vagy drogot terít és úgy tett szert egzisztenciára.
De mégis, nem az lenne a normális, hogy egy ember az ő korában, 55 évesen már biztos lábakon áll? Dolgoznom pedig persze, hogy kell, és ez nem függ anyagi helyzettől, igény és nem választási lehetőség.
Ki nevet a végén?
Maradt még a kérdés hogy mi lesz akkor, ha meghal? Hát, nem mondom, tapintatos egy kérdés, de van alapja. Pont annyi, mint, egy velem korú pasi esetében.
Hiszen, ki garantálja neked, hogy, akit választasz, az kísér egészen idős korodig, nem esik tégla a fejére idejekorán?
Hogy biztosan példásan gondoskodik az egészségéről, így elkerüli minden komoly betegség, aggastyánként szenderül öröklétre?
Hogy garanciát kapsz arra, hogy feltétlen ő hal meg előbb és nem te?
A statisztika szerint, nyilván én nevetek a végén, azaz én sírok a sírjánál. Igen, ez az összes kérdés közül az egyetlen, ami engem is komolyan foglalkoztat. Sőt, úgy érzem, jó, ha foglalkozom a dologgal. Mert nekünk, ha minden úgy alakul, tényleg csak húsz jó évünk van, a hátunk mögött hagytunk már hatot.
De, ha találtam valakit, – egyetlen egyet a hétmilliárdból, aki pont olyan, amilyet szeretnék, aki pont olyat szeretett volna, mint én – akkor nem az a lehető legjobb döntésem, ha fogom magam és a korán való lamentálás helyett egyszerűen csak szeretem, napra, nap?
Ha szeretnéd meghallgatni a fenti történet hátterét (hogyan ismerkedett meg Judit a férjével), kattints IDE és Hallgass ránk!
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!