Egy másik világ, amelyből csak tanulhatunk

Találkoztunk egy tanárral, aki nevelőotthonban dolgozik. Kőkemény munka, amit szakértően, emberi módon, önkritikusan és meglehetősen önirónikusan csinál. Le a kalappal előtte. Mostantól ír az Anyaparára, hogy lássuk a világ ezen oldalát is. Egy másik világ, amelyből tanulhatunk. Kamaszokról, kamaszokkal való együttélésről a nevelőotthonban. Ági írása, aki nevelőotthonban tanár.

Az utóbbi időben számtalan gyermeknevelésről szóló – jobb rosszabb – cikk keringett az interneten. Nem egy érintette a gyermekotthoni nevelés tárgykörét is, általában meglehetősen elmarasztaló hangnemmel élve.

Mert a rendszer rossz, a szakemberek fáradtak, az ellátás lassú, az otthonok tele vannak.

Mit is jelent kvázi pótszülőként, nevelőtanárként jelen lenni egy csoportnyi állami gondozott gyermek életében?

Nehezített pályát, leginkább, apró örömöket és számtalan kudarcot, amivel meg kell tanulni együtt élni.

Higgadt, kőkemény profinak, és már-már a szemétségig következetesnek lenni (ez egyébként a családban nevelt némelyik gyereknek is igencsak elkellene).

Mert ezek a gyerekek úgy nőttek fel, hogy sosem volt körülöttük támogató, kiszámítható környezet.

Azzal semmit nem fogok elérni, ha merő sajnálatból engedékeny vagyok. Mert a gyerek kihasznál, és azt tudni kell, hogy a gyereknek nem erre van szüksége.

Nyilván, az ki fog kerülni a nyilvánosságra, ha egy gyereken akár emberi, akár a bürokrácia okozta lassúság, akár egyéb hiba miatt nem tudunk segíteni.

Amiatt azonban senki nem fogja a nevelőket, gyermekfelügyelőket piedesztálra emelni, hogy (személyes példával élve) a két éve iskolába nem járó, droghasználó, magatartási nehézségekkel küzdő gyerek kínkeservvel, de elvégezte a nyolc általánost. Holott kellene.

Azt sem fogja érteni az, aki nem ebben dolgozik, hogy gyakorta hiába az éveken keresztüli napi munka a gyerekkel, a számtalan vita, beszélgetés, utánkövetés, szankció, könnyen előfordulhat, hogy

valamely külső tényező (ez jellemzően a vér szerint szülő feltűnése vagy a gondozási hellyel való nem ritkán szándékos együtt nem működése), ami miatt lehet elölről kezdeni az egészet.

Azt sem, hogy a rendszer olyan, hogy elvileg te vagy nevelője, a gyermekotthoné a felügyeleti joga, de eszközöd alig van.

Ha ugyan lehet. És hogy mi lehet belőlük?

Bármi.

Mert hinni kell, hogy lehet. Mert szakmai hit nélkül nem érdemes csinálni, és mert látni kell, hogy ha nem is lesz kétdiplomás, jól kereső munkaerő a gyerekek legnagyobb részéből, de lehet még gyermekeit szépen nevelő szülő, becsületes szakmunkás, kiegyensúlyozott életet élő felnőtt.

Ezért (is) hallani oly kevés jót a gyermekvédelemről.

Bízni kell bennük, és mindegyiknek a lehetőségekhez mérten megadni mindent. Mert ugyanolyan gyerekek ők is, mint a családban neveltek, csak nagyobb csomaggal.

Ha szeretnél találkozni velünk, gyere el a következő rendezvényünkre, amelyről ITT olvashatsz. A rendezvény alapkérdése a kamasz identitáskírzise és ezzel együtt a mi megzizzenésünk…Ha érdekel, írj egy JÖVÖK-et ide: anyapara@anyapara.hu és küldjük is a részleteket!

Fotó:pexels.com