Egy perc

Tegnap ünnepeltük a magyar költészet napját. Olyan sokan olvastátok József Attila versét az oldalon, hogy arra gondoltunk megkérünk egy szívünknek kedves magyar tanárt, hogy válasszon eg verset és elemezze azt. Nekünk Anyapara olvasóknak. Ez a mi spontán jött húsvéti ajándékunk nektek. Tóth László írása.

Bizonyára sokan az olvasók közül is feltették már azt a kérdést önmaguknak, mi az életük célja, és lefordítva erre a mostani nehéz helyzetre, mi lehet a válasz a sokszor bennünk rejlő kifáradásra, ürességre, türelmetlenségre

Erre keresi a választ Szabó Lőrinc: Sivatagban című verse is.

Láttam őt, aki mindent látott,

láttam a Szfinkszet. Mosolya

üres volt és még üresebb lett

tőle a halott Szahara.

 

Láttam őt és megszólitottam,

mint porszem a sivatagot:

Te, óriás, mondd meg, mit érek

én, aki csak ember vagyok?

 

És végignézett az időn és

rajtam és szólt a szörnyeteg:

„Az örökkévaló világnál

többet ér egy perc életed.”

 

Végignézett a pusztuláson

és szólt a Szfinksz ötezer éve:

„Egy perc örömöd többet ér,

mint a Föld minden szenvedése.”

 

És csönd lett. És én hazajöttem,

s velem jött a Szfinksz mosolya,

s mindenütt és rémülve látom,

hogy őneki van igaza.

 

Hazajöttem, megöregedtem,

vén vagyok, mint ő, szörnyü vén,

s ülök a növő sivatagban,

melyet az idő fúj körém.

 

S aki kérdez, annak a porba

jeleket húzva felelek:

„Az örökkévaló világnál

többet ér egy perc életed.

 

Többet ér egy perc örömöd,

mint a Föld minden szenvedése!”

S betűim belevesznek a

futóbolond idő szelébe.

Ez a verse az 1936-ban megjelent Különbéke című kötetben található. Ahogy a kötet címe is mutatja,

valami történt a költővel, hiszen emblematikusan békét köt életének 36. évében a társadalommal és a világgal. Mondhatjuk képletesen, felnőtt vált belőle ekkorra.

Ennek következményeként lényegében magára is marad valamennyire (a társadalomban, irodalomban). Erről a magányról íródik eme versa is.

Talán kevesen tudják, de Szabó Lőrinc az elsők között volt, aki ismerte a keleti kultúrát, és használta is gondolatrendszerét.

Később még Weöres Sándor, Hamvas Béla, Szepes Mária is csatlakozott ehhez a körhöz. Bár ezen verse nem kifejezetten a keleti kultúrára épül, az egzotikum így is megfigyelhető benne.

Ahogy a bevezetőben írtam, a nagy ürességben és magányban sokszor feltesszük a kérdést, mit érünk mi, mit ér az életünk.

Itt, ebben a versben a kérdés egy nagy, időtlen létező felé hangzik el. Én mint véges idővel rendelkező ember kérdezem a végtelen létezőt. A válaszra szerencsére nem is kell sokat várni:

„egy perc”.

Mit is jelent ez? Kicsit lekicsinylően hangozhat egy végtelen létező szájából, hogy a te életed csupán egy perc, míg az enyém egy örökkévalóság. Ez a válasz azonban

nem is olyan elkeserítő, ha jobban megnézzük.

Elég csak egy másik műre gondolnunk, talán emlékeznek Goethe Faustjára. Ebben is az áll, hogy

az élet igazi értelme az egy percnyi boldogság. Ha ez megvan, már nem éltünk hiába.

Azaz akkor elviheti lelkünket Mefisto, de ez most mellékes…

Bár a vers beszélője a bölcsességet megértve eltávolodik a sivatagtól képletesen, de hazatérvén belátja annak igazságát. Sokszor mi is érezhetjük dolgainkat hiábavalónak, és gondolhatjuk, minden fáradozásunk hiábavaló. A tágabb környezetünk látványa sem mindig biztató. (A mostani időszakban különösen.) Hasonlíthatjuk sivataghoz is.

Mégis eme gondolatok között hangzik hangosan: ”

„Az örökkévaló világnál

többet ér egy perc életed.

Többet ér egy perc örömöd,

mint a Föld minden szenvedése!”

Mi is lehet ez az öröm? Erre más versekben találhatunk választ. A Mozart hallgatása című versében a zene által előhozott boldog pillanatokat nevezi meg. Egyszerű kis képekben. Hasonló a Tücsökzene is. Egy egyszerű kis hang, mégis nyárestét, nyugodtságot, idillt idéz. Milyen érdekes, hogy tényleg hasonlatos ebben a zenéhez, pedig csupán egy rövid, egyszerűség augusztusban.

Azért is választottam eme verset, mert örök érvényű. Mindegy milyen helyzetből is olvassuk. Lehetünk most bizakodóak, optimisták, akik minden pillanatukat megélik.

Azonban lehetnek olyanok is, akik végtelennek tűnő sivatagként élik meg a várakozást, a járvány végét.

Ebben a várakozásban a Szfinx hozzánk is szól. Egy perc öröm. Ez ne feledjük, és találjuk meg ezt minden nap. Ezek a kis örömök válnak egy akkora egésszé, hogy elmondhatjuk,

ez az életünk igazi értelme.