A hétvégén meghalt egy 17 éves fiú. Kiesett az ablakon. Érettségi bulin volt és feltehetőleg kábitószer hatása alatt állt. Nem ismerjük a részleteket. Viszont ismerjük a kommenteket. Amiért mindenki nevében szeretnék bocsánatot kérni a szülőktől. Szücs Szilvi írása.
Áldozathibáztatásban megnyertük a fődíjat
De már nagyon régóta, hiszen akkor is azt mondjuk, hogy minek ment oda, amikor teljesen nyilvánvaló, hogy azért ment oda, hogy játsszon a barátaival. Vagy akkor is azt mondjuk amikor megerőszakolják, hogy minek volt ilyen rövid szoknyában, vagy minek nézett úgy rá. Tudom, hogy ti, akik ezt a cikket olvassátok ugyanúgy kiakadtok ezen, de nem bírom ki, hogy ne írjak erről a tegnapi esetről, amelynek részleteit a 444-en olvashatjátok.
A történet ezer sebből vérzik amire rá lehet ugrani és szét lehet szedni.
És a kommentelők százával, szét is szedik. Miért volt érettségi utáni buli? Minek ment oda, amikor nem lehet bulit tartani, ha nem ment volna, nem történt volna.
„Nem kell drogozni.” Fogalmunk sincs, hogy pontosan mi történt és ha még tudunk is részletmorzsákat, akkor sem tudjuk, hogy ott, akkor, azon az estén mi történt. Tényleg drogozott-e? És ha drogozott, akkor oké, hogy meghalt?!
Emberek! Legyetek eszeteknél, de ha az nem megy, akkor szíveteknél!
Szerintetek mit élnek most át a szülők? A barátok? Miért nem tudtok egy kicsit is empatizálni velük? Miért nem kussoltok be? Miért vagytok ilyen magabiztosak? Mert veletek nem történhet meg?
Hát van egy rossz hírem: megtörténhet.
Néhány gondolat az áldozathibáztatásról
Két útja is van az áldozathibáztató magyarázatoknak: az egyik az áldozat viselkedését, a másik az áldozat jellemét kárhoztatja. Amikor valaki az áldozat „gyenge jellemét” hibáztatja, az igazságos világba vetett hite és a megérdemeltség narratívája aktiválódik.
Ilyenkor általában derogáljuk az áldozatot annak érdekében, hogy meggyőzzük magunkat arról, hogy az áldozat olyasfajta személy, aki megérdemelte a szenvedést.
Azáltal, hogy önmagunkra, mint felelősségteljes, szorgalmas és erkölcsös személyre gondolunk, „biztosnak” érezhetjük magunkat afelől, hogy velünk ez nem történhet meg. A másik lehetőség, amikor valaki az áldozat helytelen viselkedését hibáztatja, szintén a kontrollérzet helyreállítását segítheti elő.
Az énvédő mechanizmus képlete ebben az esetben is egyszerű: mivel én nem így viselkedem, velem ez nem fordulhat elő.
Az áldozathibáztató attitűd ára, hogy pszichológiai távolságot teremt az áldozat és a megfigyelő között, ezáltal csökkenti a szenvedők iránt érzett empátiát.
Részletesen a témáról itt olvashattok: Az áldozathibáztatás pszichológiai magyarázatai
Elnézést ezért a hirtelen idecitált, rövid tudományos magyarázat idézetért, de fontos tudni, hogy ez a jelenség egy pszichés állapot. Egy énvédő mechanizmus. Ezt jó tudni, tehát amikor a kommenteket olvassátok, akkor legyetek empatikusak azokkal, akik ilyen kurva magabiztosak abban, hogy az ő kis tyúkszaros életük pont addig tart, ameddig eltervezték, ameddig ők szeretnék.
De előtte fogadjátok meg, hogy ilyen és ehhez hasonló esetekben mostantól soha, de soha nem hibáztatjátok az áldozatot.
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!