Fiús anya esete két „kölcsön” leánnyal

Vannak a csajos nők, akik imádják a cipőket, táskákat, szeretik a fülönfüggőket, csörgős karkötőket. A hajsütővassal ovis koruk óta csukott szemmel is kifogástalanul bánnak, boldogan felsikkantanak egy csau-szín miniszoknya láttán. Tűsarkú cipőjükben úgy közlekednek, mint egy gazella, manikűrjük kifogástalan, a szájfény az ajkukon mindig édes, dekoltázsuk pedig minden körülmény között náluk van. Jé Viki írása.

Na, vannak ők, és vagyok én.

Én, aki reggelente csukott szemmel nyúlok be a szekrénybe, és magamra tépem az első ruhadarabot, ami a kezem ügyébe kerül. Ruhavásárlás közben nyűgös leszek, nincs türelmem a hajamat reggelente állítgatni, a világ leggyorsabb minimál sminkjét kenem magamra. A tűsarkúkhoz annyi közöm van, mint egy jetinek,

„pusápp” melltartóban klausztrofóbiás leszek,

a nejlonharisnyánál idegesítőbb viseletet pedig el sem tudok képzelni. (A parfümöket, a körömlakkokat és a csillámport viszont imádom.)

Most, hogy már kamaszok a fiaim, és meg sem lehet őket ölelni, puszit is csak akkor tudok nekik adni, ha előtte megvadult rinocéroszoknál használt altatólövedékkel leterítem őket,

egyre többször gondolok arra, hogy biztos jó lett volna egy lány is…

Azt mesélik, hogy a lányok sokkal kedvesebbek, lágyabbak, bújósabbak, egyszerűen cicásak. El sem tudtam képzelni. Egészen addig, amikor megtaláltam azt a Férfit,

aki mellett életemben először nem csak teljes mértékben megélhetem a nő(i)ségemet, de lízingeltem általa két lányt is, 11 és 9 évesek.

Az, hogy a kisebbik „delejező” bűbájossággal bír, már előre tudtam, de hogy a nagyobbik is birtokában van az összes, tudatosan használt kedves grimasznak, szempilla rebegtetésnek, és szívbemarkoló ajakbigyessztésnek, áll-ráncosításnak, arra még most, több hónap elteltével is csak erős rácsodálkozással tudok reagálni.

Az van, hogy a lányok tényleg egészen másmilyenek, például mert:

• velük tényleg sokáig lehet a parfümök között nézelődni, és befújhatjuk magunkat „teszterrel”. A körömlakkoknál órákig időzhetünk, és baromi jó szemük van az újdonságokra, sokkal több menő dolgot vesznek észre, mint én.
• Amikor kérnek valamit, akkor azt annyira kedvesen teszik, hogy az ember azt is megbocsájtja nekik, hogy nyilvánvalóan előre kitervelt, tudatos cukiskodásról van szó, mégis, annyira jól áll nekik, és olyan édesek tőle, hogy

már ugrom is, és azonnal sütöm a melegszendvicset, kavarom a teát, leszek szórakoztató személyzet, társalkodónő fogmosás közben, mert épp ezt szeretnék.

• A kommunikáció nagymesterei: közvetlenek és csacsognak, bármiről, bármikor, bárhol, és főleg: bármilyen tevékenység végzése közben.

A lányok folyamatosan tudnak beszélni, múltkor próbáltam megfigyelni, mikor vesznek levegőt duma közben, de nem jártam sikerrel.

• Közben időnként csilingelve felkuncognak, érdeklődve kérdezgetnek, a szempillájukat rebegtetik. A nagyobbik a tengernyi, gyönyörű haját fésülgeti, a kisebbikkel pedig olyan tenyeres-pacsis kiszámolósdit kell játszani.
• Született „sztájlisztok”: azonnal észreveszik, ha új parfümöm van, vagy máshogy áll a hajam, és őszinte elismeréssel elemezgetik, amit látnak.

Gyakran gondolja azt a nagyobbik, hogy rajtam már csak az segíthet, ha befonja a hajam.

• Nekilát, és professzionális fonatot készít a fejemre, majd elégedetten utamra enged, de előtte csinál a műről egy fotót a telefonjával.

• Szociálisan érzékenyek, és ezt nem félnek kimutatni, és/vagy fizikai kontaktust létesíteni: ha valamiért rosszabb a kedvem, vagy szomorúbb fejet vágok, a kisebbik azonnal jön, és próbál felvidítani. Megsimogatja a karom, zsigerből vigasztal, és úgy szól hozzám, mint egy „mini anyuka”.

Úgyhogy olyan igazi, puha, kedves női-engergiák törtek be az életembe, amiktől én is lágyságot, finomságot tanulok. Rám fér. Köszönöm.

Fotó: pexels.com