„Bukásra álltam kémiából, és a tanárnő azt mondta, kapok egy ötöst, ha írok egy mesét a TETT-mesepályázatra.Bár megírtam a történetet, az első pályázat határidejéről lecsúsztam, így csak tavaly küldtem be a mesémet.” Palkovics Gergely Benedek, a Boldur története című pályamű szerzője. Többször is írtunk már a „Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” elnevezésű mese- és történetíró pályázatáról. Legutóbb: ITT és ITT. A Richter Gedeon és a Szabó Szabolcs Alapítvány együttműködésében futó kezdeményezés első két évadának díjazottjai közül néhányan már ifjú egyetemisták, nyertes műveik pedig nyomtatásban, egy antológia formájában is megjelentek.
Amikor írok, akkor én is a történet hangulatának bűvkörébe lépek
Benedek olyan írással gazdagította a mesék sorát, amely nem csupán bevezeti az olvasót a kémia, a fémek és nemesfémek világába, hanem sokkal mélyebbre tekint annál. A mesék szimbolikájának használatával a fiatal srác írói pályájának jelentős mérföldkövét tette le.
Meglepődtem, hogy maga a meseírás milyen jó érzéssel tölt el. Két nap alatt el is készültem vele, mert ahogy elkezdtem írni, egyre jobban érdekelt a történet. Amikor írok, akkor én is a történet hangulatának bűvkörébe lépek, és akkor a mese atmoszférájában való tartózkodás volt a legjobb számomra.
A mesém egy feudális fantasy-világban játszódik, ahol minden allegorikus: a nemesfémek számítanak arisztokratáknak, az egyszerűbb fémek pedig közembereknek. A cselekményben antimon elhatározza, hogy nemessé szeretne válni, de nemcsak rangban, hanem belső tulajdonságaiban is. Ezért elindul, hogy megismerje ennek módját, hiszen a jellembeli tisztulás által tud igazán nemessé válni. (A történet elolvasható a második TETT-könyv 298. oldalán. – A szerk.)
Mennyire merültél el a kémia világában a minél hitelesebb alkotáshoz?
A főhős bemutatásához kutatómunkát végeztem, egy kémiai reakciót választottam hozzá. Mivel a szellemet gyakran a légneműséggel társítják, ezért a „nemesgázok” szemléltetésével akartam megmutatni, hogy a szellemi világban is lehet valaki nemes.
Változott az alkotóerőd a mese megírása óta?
Fejlődött a fogalmazóképességem, illetve a történet megírása a hangulatteremtési eszközeimre is jó hatással volt.
A témám pedig az anyag és az anyagon túli valóság kapcsolatát erősítette bennem. Egy tudós munkája mögött hatalmas szenvedély és fanatizmus állhat, és én minden tevékenységet értékelek, amely ilyen szintű elköteleződést, kutatói megszállottságot igényel. Ez számomra mindenképp szimpatikus, és értékelendő, akkor is, ha a tudományok nem az én utam, elvégre az irodalomhoz hasonlóan az igazságot keresik, csupán más síkon és módszerekkel.
Milyen volt a kapcsolatod a természettudományos tantárgyakkal korábban?
Nem voltam igazán jó a természettudományos tantárgyakban. Egyszerűen olyan gondolkodásmódot követeltek, amely tőlem teljesen távol állt. Voltak azonban részek, amelyek megragadtak, például a DNS vagy az atombomba témája. Ez utóbbiból kiselőadást is készítettem.
Ugyanakkor a csillagászat, a miénken kívüli világok mindig érdekeltek, ahogy az alkímia is.
A családodban kivel tudod megosztani a gondolataidat, amikor szabadjára engeded magad?
Az édesapám biztosított minden eszközt számomra, hogy megtalálhassam a saját utamat. Ő filozófiával foglalkozik, én 15 éves koromtól kérdezgetem a témában. Ajánlott nekem írókat, de nem erőltetett semmit, megvárta míg saját magamnak jön meg az érdeklődésem a téma iránt, és az olvasást követően megoszthattam vele az élményeimet.
A tanáraid tudtak motiválni, hogy a benned rejlő tehetséget, érdeklődést kibontakoztathasd?
Már általános iskola óta kivételes irodalomtanáraim voltak, mindegyikük inspirálóan hatott rám. Szorgalmazták, hogy folytassam az általam elgondolt írói irányvonalat és segítettek is ebben. A gimnáziumi történelemtanárommal pedig sokat filozofáltunk, beszélgettünk a szünetekben.
Mivel lehetne felkelteni az iskolás korosztály érdeklődését a természettudományos kérdéskör iránt? Neked mi segített volna?
A személyesség az, ami nekem leginkább hiányzik az előadásmódokból. A TETT azért nagyon jó irány, hogy többen megszerethessék a témát, mert a történetekkel személyesebbé, emberközelibbé tehetjük a témát.
Ha a reáltudományokat történetekbe tudjuk építeni, azzal inspirálóbbá és kevésbé elvonttá tehetjük a tantárgyakat.
Így egy intimebb viszonyt kezd iránta táplálni az ember, hisz a legtöbbekben nagyobb a fogékonyság a humánus megközelítés iránt.
Ha a szakadékokat átívelő pallókat építenénk a természettudományok és az irodalom, a humán gondolkodás között, szerintem nagyon inspirálóan hathatna a gyerekekre,
és segítene nekik abban is, hogy rátalálhassanak arra, amire ők hivatottak. Ha ezek a reáltárgyak csak mint háttér, vagy forrás vannak jelen, tehát mint a dolgok egy más szemléletbeli magyarázata, akkor az ember sokkal inkább elfogadja, akár kedvet is kaphat az egészhez.
Oszd meg a véleményed velünk!