A nyári hetrázós üzemmód hátránya, hogy túl sok időm marad önsorsrontó gondolatok dédelgetésére. Az idei Gyötrő Víziók toplistájának előkelő helyén szerepel a Hamarosan megöregszem, s nem maradmás az életemből, mint a reuma meg a konyhakert gyomlálásának rémképe, amit éppen aktuális hangulatomnak megfelelően színezek rohadás- vagy levendulaszagúra. Salát Luca írása.
Egyik nap azonban az jutott eszembe, hogy az idős korról sztereotípiákban gondolkodni ugyanolyan, mint a kamaszainkról gyártani demagóg ítéleteket.
Mindkettő haszontalan és pusztító mind ránk, mind a célcsoportra nézve.
Erre persze nem magamtól jöttem rá, a felismerést egy taxisofőr hozta az életembe.
Amikor egy nyári estén elém gördült sárga kocsijával, én hátrálni kezdtem. Megpillantva a kormány mögött üldögélő bácsikát, nem értettem, hogy a fenébe kaphat egy ilyen idős ember jogosítványt?! Mivelegykonfliktuskerülő gyáva szar vagyok zuhogott az eső, kételyeimet félresöpörve pattantam be az autóba.
Hamarosan kiderült, hogy a bácsi nem bácsi, hanem egy idősebb úr, aki tud vezetni, méghozzá biztonságosan. Ezért aztán, amikor már nem vert a víz a rettegéstől, alaposan szemügyre vehettem emberemet.
Gondosan vágott ősz haj, kedves arc, a fehér rövid ujjú vasalt ingben az alkarokon feszülő izmok, a lapos hason a biztonsági öv semmilyen hájszigetbe nem vágott bele, a fekete nadrág minden jel szerint formás lábakat takart.
Öreg test volt, de ápolt, sportos és esztétikus. Nem látszott rajta se az enyészet, de a korral való harc nyoma sem.
Közben ő is végigmért engem, majd egy sóhaj kíséretében megjegyezte, hogy amíg ilyen gyönyörű lábakat utaztathat, addig ő sosem fogja feladni a munkáját. Először arra gondoltam, hogy
hülye vénkecske vagy,
aztán meg arra,
ezer éve kaptam ilyen kedves bókot,
s zavaromban jól elpirultam.
Beszélgetni kezdtünk. Régen külföldi iskolásokat szállított, most a fővárosban taxizik, inkább éjszaka, mint nappal, mert utálja a dugót, a kocsiját három éve vette, és fantasztikus ez az új hibrid autó, csak úgy suhan a városon keresztül.
A piros lámpáknál szakavatott mozdulatokkal nyomogatta számítógépes izéjét, aminek én még a nevét sem tudom.
Miközben magamban kíváncsian találgattam a korát, az futott át az agyamon, hogy valószínűleg ez csak engem érdekel, az ő életében az évek számának különösebb jelentősége nem lehet, legalábbis addig, amíg jó autók és csinos csajok zizegnek az utcán.
Ebben mondjuk pont tévedtem.
Mivel minden évben indul az országos tenisz bajnokságon, nagyon is érdekli őt a kora.
Ragyogó arccal mesélte, mennyire várja a jövő évet, amikor bekerül a 80 és 85 év közöttiek kategóriájába. Ott végre ő lesz az IFJONC, s ha most kicsit odateszi magát, simán lehet belőle országos bajnok.
Döbbenten néztem az embert, aki alig várja, hogy 80 éves legyen.
A kerek szám neki nem az elmúlás közeledtét jelentette, hanem élete álmának megvalósulását.
A kocsiból kiszállva egy pillanatra elöntött a kortalanság érzése, s szoknyámat fellibbentve visszadugtam a lábam az autóba egy közös nevetés erejéig. Az eső reménytelenül zuhogott, én pedig még sokáig ragyogtam a 79 éves taxisofőrre gondolva, akiből talán hamarosan országos bajnok lesz.
Másnap kisütött a Nap, s én munka után egy belvárosi kocsma teraszán iszogattam a hosszúlépésemet egy régi baráttal.
A régi barát jól ismeri az öregedésparámat, és kellőképpen szemétláda ahhoz, hogy ne mulasztotta volna el szóvá tenni azt, hogy
ezen a helyen vénségem ellenére még én is találhatok magamnak hódolót. A poharamból felpillantva meglepetten vettem észre, hogy a szomszéd asztalnál a taxisofőröm beszélget egy férfival, keresztbevetett lábakkal, arcát a Nap felé fordítva, kezében szívószállal szórakozottan koktélt kevergetve.
Csak élire vasalt rövid ujjú farmeringe mutatta, hogy a divattal maradéktalanul nem tartja a lépést, de más kivetnivalót nem találtam benne. Ha eleget ittam volna, biztos a nyakába ugrom örömömben.
Így csak csendesen öntött el a szeretet a különös ember iránt, aki fittyet hány az idő múlásának.
Talán azt gondolhatja, hogy az idővel háborúzni hülyeség, hiszen akár nyerünk, akár veszítünk, a küzdelem felesleges erőfeszítés, főleg akkor, amikor harc helyett az örömökre is figyelhetünk.
Az öregség se nem jó, se nem rossz, inkább egy paraméter, ami akkora jelentőséggel bír, amekkorát tulajdonítunk neki. S ha olyan lehetőségként tekintünk rá, ami közelebb visz a bajnoki címhez, akkor barát.
Persze lehet, hogy a koktélozó öregúr éjszakánként verejtékben fürdik a halálfélelemtől, de ez engem kicsit sem érdekel. Sokkal inkább gondolok az ő reménybeli bajnoki címére
a fiatalító plasztikai műtétek és az elmúlásszagú nyugdíjas otthon helyett az életszeretet alternatívájaként.
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!